A 1996-os évben az Indy Racing League (IRL) a CART-tól független bajnokságot indított. Ennek megfelelően az 1996-os Indianapolis 500 versenykiírása az IRL nyílt provokációja volt a CART ellen: a 33 fős mezőnyből 25 helyet saját részre tartott fenn a rendező szervezet, ezzel ellehetetlenítve a teljes CART mezőny felvonulását. A CART erre válaszként úgy döntött, hogy bojkottálja az eseményt és az Indy 500-zal párhuzamosan (egyazon napon és egyazon órában) megrendezi a saját 500 mérföldes "ellenversenyét".
Bekövetkezett az, amitől '94 óta rettegett mindenki: az észak-amerikai nyíltkerekes autóversenyzés szakadása kiteljesedett: az 1996-os Indy 500 a CART csapatai és versenyzői nélkül zajlott le.
Az „ellenverseny” új helyszíne adott volt, hiszen Indianapolis mellett régóta a Michigan Int’l Speedway adott helyet az IndyCar második legrangosabb 500 mérföldes versenyének. Sok Indy ovállal ellentétben Michigan - tulajdonosa Roger Penske révén - továbbra is kitartott a CART mellett. Így történt, hogy 1996-ban, nem titkolt, hagyományteremtő szándékkal, az immáron néhai IndyCar legnagyobb csapatainak és versenyzőinek felvonultatásával került sor az első „United States 500” elnevezésű megmérettetésre, mely győztesének fődíja a legendás Vanderbilt trófea lett.
Nem indult zökkenőmentesen az "új tradíció". Az indianapolisi 11×3 sor mintájára végrahajtott rajtprocedúra hibás döntésnek bizonyult: közvetlenül a rajt előtt óriási tömegbalesettel végződött a felvezető körök sora. A versenyt még a zöld zászló beintése előtt fel kellett függeszteni... talán ez volt Indianapolis bosszúja. Az új rajt és több mint három óra után a versenyt Jimmy Vasser nyerte, a #12-es Target Ganassi autót ezúttal a szokásos kockás zászló mellett az amerikai nemzeti lobogó is leintette.
1997-ben a "kényszer szülte tradíció" folytatódott, de a versenyt - tanulva az előző évi kudarcból – függetlenül az Indy 500 időpontjától - már az eredeti júliusi dátummal rendezték, annál is inkább, mert Fontanában elkészült a vadonat új California Speedway hipermodern létesítménye, helyet biztosítva egy második 500-asnak a naptárban. A második U.S. 500 trófeája újra egy Ganassi versenyző, Alex Zanardi kezébe került, bizonyítva az olasz sokszínű tehetségét és a csapat elképesztő taktikai érzékét.
Az 1998-as U.S. 500 több szempontból is emlékezetes maradt. Ezen a SuperSpeedway versenyen debütáltak a CART által kifejlesztett, az autók végsebességének csökkentését szolgáló, különleges kialakításuk okán a draft-előzést segítő Handford Mk.I hátsó légterelő szárnyak.
Az eszközök meghozták a várt eredményt: a publikum késhegyre menő szélárnyékpárbajoknak tapsolhatott. A versenyen összesen 63 alkalommal változott a rajt/cél vonalon mérve az élen álló pilóta személye ez több mint kétszerese az ezt megelőző bármilyen(!) zártpályás autóversenyen elkönyvelt rekordnak és ha hozzátesszük, hogy egy körön belül többször is váltották egymást az élen… nos ezt a versenyt érdemes megnézni. A harc egészen az utolsó körig tartott: a fiatal és agilis Greg Moore mesteri érzékkel cselezte ki a két Ganassi fiú csapatjátékát és nyerte pályafutása negyedik versenyét... ám a győzelemnek nem örülhetett felhőtlenül, hiszen a verseny 175. körében Andrian Fernandez baleseténél a nézők közé repülő törmelékek és kerekek több szurkolót is halálra sebeztek... ez az esemény jelentősen kihatott a michigani versenyek további történetére.
1999-ben került sor az utolsó U.S. 500 lebonyolításra. Izgalomban ismét nem volt hiány: Max Papis autójából 400 méterrel a cél előtt fogyott ki a methanol, így a győzelemnek ismét egy Forsythe-os legény, Tony Kanaan örülhetett. "Mad"Max versenymérnöke, Tim Cindric a sapkájába rejtette csalódott arcát, de a későbbiekben bőven volt alkalma vigasztalódni: a következő években, immáron a Penske versenystratégájaként 4 Indy 500 trófeához segítette Helio Castronevest.
A pálya tulajdonosváltása után Michigan már nem tudta - és nem is akarta - betölteni Indianapolis szerepét a CART versenynaptárában. A négy évig élő „U.S. 500” tradíciója véget ért, bár a pályát egyelőre még nem hagyta el a sorozat. Annak ellenére, hogy a feszültség csökkent, a rivalizáló felek fölött egyre borúsabb lett az ég: a CART (későbbi új nevén a ChampCar) beletörődött helyzetébe és ekkor már új utakat keresett magának. Az Indy 500 pedig ismét kinyitotta kapuit a CART előtt – szükség is volt rá, hiszen ekkorra az IRL egyedül képtelen volt 33 autót állítani az indianapolisi rajtvonalhoz.
Az utolsó michigani 500 mérföldes CART versenyeket végül 2000-ben és 2001-ben futották a Toyota és a Harrah's támogatásával mielőtt a helyszín végleg átkerült az IRL versenynaptárába, ahol 2007-ig 400 mérföldes versenyeknek adott helyet. A Michigan nemzetközi versenypályán a 2001-es CART verseny volt az utolsó 500 mérföldes sztandard szerint kiírt futam.
A U.S. 500 győztesei:
1996 - Jimmy Vasser - Reynard/Honda/Firestone
1997 - Alex Zanardi - Reynard/Honda/Firestone
1998 - Greg Moore - Reynard/Mercedes/Firestone
1999 - Tony Kanaan - Reynard/Mercedes/Firestone
vagy pilótaként vagy kommentként de mindenképpen leszek. Ezúton jelezném, hogy a versenybírói döntésekben továbbra sincs javítva az általam megóvott adminisztrációs hiba.
398
