Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. márc. 03, 2014 5:26 pm

Kép
FIGYELEM!

A szakosztály egy meglepetéssel szeretne kedveskedni versenyzőinek, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy a 2014-es "orrokat" és skineket nem a melbournei futam után tesszük közzé, hanem már MOST!

A kinézet mellett a motor hangok is ki lettek cserélve (köszönjük RFE Team), így már szinte 100%-os köntösben és élményben készülhet mindenki az első bajnoki futamra! Természetesen a jövőben még várható apró ráncfelvarrások mind a hangok, mind a skinek tekintetében, illetve az RFE csapata is gőzerőkkel dolgozik a 8. sebességfokozat megvalósításán, ami várhatóan a közeljövőben publikálásra kerülhet.

Az Egyesület és a Szakosztály nevében is szeretnék hatalmas köszönetet nyilvánítani Tommy78-nak, akinek a MOD-ot és magát az aktuális kinézetet is köszönhetjük! "-Véleményem szerint nem csak szép, de minőségi munkát is végzett, de ezt már megszokhattuk Tőle."
Köszi Tommy! -l-


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

MF1B Szerver:
Szervernév: ! MF1B 2014 - MaSzim.hU
Szerver IP: 87.229.108.129:34297
Jelszó: kimi
TeamSpeak IP: 87.229.108.129:9987
TS szoba/jelszó: FORMA 1 / kimi
Szerver adminok: Gadfly, Tommy78, Tony


HOTLAP
LIVE TIMING



Időterv / Tesztfutam 1 / Jogosítványszerzés:
2014. 03. 09. VASÁRNAP
18:30 - 19:30 Vizsgáztatás
19:30 – 19:38 Bemelegítés (8 perc)
19:38 – Tesztfutam (Felvezető kör + álló rajt, teljes táv 100%)

Időterv / Tesztfutam 2 / Jogosítványszerzés:
2014. 03. 11. KEDD
18:30 - 19:30 Vizsgáztatás
19:30 – 19:38 Bemelegítés (8 perc)
19:38 – Tesztfutam (Felvezető kör + álló rajt, teljes táv 100%)

Időterv / Tesztfutam 3 / Jogosítványszerzés:
2014. 03. 13. CSÜTÖRTÖK
18:30 - 19:30 Vizsgáztatás
19:30 – 19:38 Bemelegítés (8 perc)
19:38 – Tesztfutam (Felvezető kör + álló rajt, teljes táv 100%)

Időterv / 1. bajnoki futam:
2014. 03. 16. Vasárnap
19:00 – 19:15 Időmérő edzés Q1 (15 perc körlimit nélkül)
19:15 – 19:22 Időmérő edzés - Q2 (7 perc körlimit nélkül, Q1 TOP 50% vagy maximum 10 versenyző, parc fermé szabály)
19:22 – 19:30 Bemelegítés (8 perc)
19:30 – Verseny (felvezető kör + álló rajt, futam táv 100%, kötelező két különböző komponensű gumi használata a futamom)


VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS
Kép

forrás: http://www.accuweather.com/hu/au/melbou ... ther/26216

Valós helyi időjárás "szimulálása". Frissítés/módosítás a futam előtti napokban ill. közvetlen a valós futam után



VÁLASZTHATÓ GUMIKEVERÉKEK

Kép

MOD LETÖTÉS/TELEPÍTÉSI SORREND
Az MF1B14 MOD kizárólagosan az MF1B14 bajnokságban résztvevő aktív pilótáinak készült! Mivel nem sok 2014-es kinézetű rFactor F1 MOD érhető el jelenleg, így a MASZIM arra szeretné kérni az esetlegesen érdeklődő Ligákat/Szervezeteket, hogy ha netán használni kívánják az MF1B14-et, akkor ennek az engedélyéhez Tommy78-hoz forduljanak! Köszönjük!
1. MF1B14 - FULL MOD
-tartalmazza az rFactort, MOD-ot, GID plugint, RFE (eső) plugint, JoyToKey-t és az rF_HighVoltage-ot

2. Patch 3 - 2014.03.09.
-javításokat tartalmaz (a FULL MOD már tartalmazza)

3. Mebourne DRS
-javításokat tartalmaz
Az FTP szerverünk letöltési sebessége az esti futamok miatt, korlátozva van, így arra szeretnénk kérni minden olyan letöltőt, aki 19:00 és 22:00 óra közötti időpontban szeretné letölteni a frissítést, akkor az alábbi "mirror" linkeket használja:
MF1B14_patch_03.zip

Mindenkinek sikeres futamot kívánunk! -gg-

MF1B Szakosztályvezetés - 2014.03.03.

Akik jelentkeztek a futamra:
1. Gadfly
2. CsaB
3. Gilberto
4. vik
5. Peter Szentpeteri
6. Tommy78
7. Zsozsesz
8. Wega
9. ThisisRT
10. Sasa (szabályzatot még nem olvasta és fogadta el)
11. RPeti
12. Gatti
13. BengA
14. Mustang (szabályzatot még nem olvasta és fogadta el)
15. Marcell Darvasi
16. Imre Bányai
17. GABOR
18. Bercisan
19. Kopi
20. Azazamaz
21. metosz
22. Giorgio
23. Makákó


Akik még nem tudják, hogy jönnek e v. sem:

Akik jelezték, hogy nem tudnak jönni, így az autójuk szabad:

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » hétf. márc. 03, 2014 6:48 pm

Jövök !
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Gilberto
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 761
Csatlakozott: csüt. feb. 12, 2009 9:29 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gilberto » hétf. márc. 03, 2014 6:53 pm

_a_
Manchester United

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » hétf. márc. 03, 2014 7:54 pm

Nem tudom mi történhetett, de a Melbourne pályára belépve, azt tapasztalom, hogy kb 5-8 percenként, kb 2-3 szett időmérős etap után az rFHighvoltage elfelejti a DRS aktiválási gombot felismerni.
rF leállítás - újra indítás után a probléma megszűnik, mejd újabb X idő elteltével ismét elfeledi.
Mentem 24 kört és kb 4X kellett a játékot újra indítanm, hogy a DRS működjön.
Semmit sem módosítottam, csak az Ausztrál pályát csomagoltam ki a játékba.

Valaki ötlet ?
Vagy valaki más esetleg találkozott ezzel a problémával ?
-gepout-
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » hétf. márc. 03, 2014 8:41 pm

CsaB írta:Nem tudom mi történhetett, de a Melbourne pályára belépve, azt tapasztalom, hogy kb 5-8 percenként, kb 2-3 szett időmérős etap után az rFHighvoltage elfelejti a DRS aktiválási gombot felismerni.
rF leállítás - újra indítás után a probléma megszűnik, mejd újabb X idő elteltével ismét elfeledi.
Mentem 24 kört és kb 4X kellett a játékot újra indítanm, hogy a DRS működjön.
Semmit sem módosítottam, csak az Ausztrál pályát csomagoltam ki a játékba.

Valaki ötlet ?
Vagy valaki más esetleg találkozott ezzel a problémával ?
-gepout-
Nekem akkor kapcsolja ki, ha egyszerre több gombot nyomok le.
Példa:
Nyomom a kers-t és közben akarok pofázni ts-en, akkor annyi. Nézd meg, hátha neked is ilyenkor deaktiválódik.
Kép

vik
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 109
Csatlakozott: csüt. feb. 14, 2013 7:16 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: vik » hétf. márc. 03, 2014 10:14 pm

jövök!(legalábbis most még úgy néz ki)
Kép

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » kedd márc. 04, 2014 7:15 am

jövök
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd márc. 04, 2014 5:20 pm

FIGYELEM!

Frissebb patch látott napvilágot, mivel a napokban a Pirelli, a 2013-as kiosztáshoz képest változtatott Melbourne és Bahrain-ben használható gumikeverékein. Jelenleg az első 4 futam keverékeit közölték le, így a patch ezeket javítja. Letöltése kötelező, mivel ennek elmulasztása eltérést/hibát okozhat a szerveren! Hotlapon lévő korábbi köridők, törölve lettek!

Letöltés: MF1B14_Patch2_0304.zip


(ez a patch, a korábbi patchel lett összegyúrva)

A többi pálya keverékei a 2013-as bajnokság adatai alapján lett beállítva, amit ITT lehet megtekinteni. Az új pályákra (A1 és Sochi) a Soft-Medium keveréket előlegeztük meg. Természetesen ha év közben a Pirelli változtat, azt mi is le fogjuk követni.

Első hsz frissítve.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » kedd márc. 04, 2014 6:24 pm

Sziasztok!

Tartalék pilótának jelentkezem,néhány futamra szívesen jönnék!

Ki akartam próbálni a módot ,de nem tudok a szerverre belépni mert a "grafikai beállításaim nem találkoznak a szerverével" hibát jelez. A demó módnál nem volt gond. Ötlet?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára finiser kedd márc. 04, 2014 6:34 pm-kor.
Sipkai Béla

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4324
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd márc. 04, 2014 6:28 pm

_a_
Tamas Pongracz
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd márc. 04, 2014 7:01 pm

finiser írta:Sziasztok!

Tartalék pilótának jelentkezem,néhány futamra szívesen jönnék!

Ki akartam próbálni a módot ,de nem tudok a szerverre belépni mert a "grafikai beállításaim nem találkoznak a szerverével" hibát jelez. A demó módnál nem volt gond. Ötlet?
extra grafika és árnyekok közepesen kell hogy legyenek
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd márc. 04, 2014 7:32 pm

BengA írta:
CsaB írta:Nem tudom mi történhetett, de a Melbourne pályára belépve, azt tapasztalom, hogy kb 5-8 percenként, kb 2-3 szett időmérős etap után az rFHighvoltage elfelejti a DRS aktiválási gombot felismerni.
rF leállítás - újra indítás után a probléma megszűnik, mejd újabb X idő elteltével ismét elfeledi.
Mentem 24 kört és kb 4X kellett a játékot újra indítanm, hogy a DRS működjön.
Semmit sem módosítottam, csak az Ausztrál pályát csomagoltam ki a játékba.

Valaki ötlet ?
Vagy valaki más esetleg találkozott ezzel a problémával ?
-gepout-
Nekem akkor kapcsolja ki, ha egyszerre több gombot nyomok le.
Példa:
Nyomom a kers-t és közben akarok pofázni ts-en, akkor annyi. Nézd meg, hátha neked is ilyenkor deaktiválódik.
Most kipróbáltam, úgy néz ki valóban az lehet a probléma, hogy egyszerre több gombot kell nyomni, ám annyit azért megjegyeznék mellé, hogy a DRS aktiválási zóna kezdete picit lehetne előrébb, vag ahol a mérési pont van akár ott indítható lehetne és akkor a DRS táblánál pedig ugye automatikusan aktiválódik. Most én úgy vettem észre, hogy nagyon közel van a DRS aktiválási pont a DRS nyitási ponthoz, és e miatt több esetben is hamarabb nyitottam, nem érzékelte és már a KerS-t nyomtam volna a DRS táblánál ahol még azt is el kellett engednem ahhoz, hogy újra aktiváljam a DRS-t.
--kj-

Tény ha nagyon oda figyel rá az ember akkor lehet nyitni folyamatosan és jó helyen, de akkor a nagy odafigyelésben tuti mást néz be az ember.
-g1-
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » kedd márc. 04, 2014 8:42 pm

CsaB írta:
finiser írta:Sziasztok!

Tartalék pilótának jelentkezem,néhány futamra szívesen jönnék!

Ki akartam próbálni a módot ,de nem tudok a szerverre belépni mert a "grafikai beállításaim nem találkoznak a szerverével" hibát jelez. A demó módnál nem volt gond. Ötlet?
extra grafika és árnyekok közepesen kell hogy legyenek
Sajna így is ua. az üzenet.
Sipkai Béla

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » szer. márc. 05, 2014 9:39 pm

Tommy lenne esetleg ötleted, hogy miért akad meg a kép amikor megforgok a pályákon ?
Csak akkor van ilyen ha menetiránynak hátrafelé fordul az autóm, amíg menetiránynak állok, vagy amint menetirányba áll az autó mint egy kardvágás, azon nyomban akadás nélkül fut tovább a kép/játék.
Próbáltam az ég felbontását lejjebb venni, a frissítésig Bahrein az megoldódni látszott vele, de aztán már nem segített.
Változtak valamit a pályák a tavalyiakhoz képest ?
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4324
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. márc. 05, 2014 9:44 pm

CsaB írta:Tommy lenne esetleg ötleted, hogy miért akad meg a kép amikor megforgok a pályákon ?
Csak akkor van ilyen ha menetiránynak hátrafelé fordul az autóm, amíg menetiránynak állok, vagy amint menetirányba áll az autó mint egy kardvágás, azon nyomban akadás nélkül fut tovább a kép/játék.
Próbáltam az ég felbontását lejjebb venni, a frissítésig Bahrein az megoldódni látszott vele, de aztán már nem segített.
Változtak valamit a pályák a tavalyiakhoz képest ?
Semmit nem változtak a pályák teljesen ugyanaz amit tavaly is használtunk.
Érdekes a probléma es jó kérdés ez mitől lehet.
Tamas Pongracz
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. márc. 06, 2014 6:12 pm

finiser írta:
CsaB írta:
finiser írta:Sziasztok!

Tartalék pilótának jelentkezem,néhány futamra szívesen jönnék!

Ki akartam próbálni a módot ,de nem tudok a szerverre belépni mert a "grafikai beállításaim nem találkoznak a szerverével" hibát jelez. A demó módnál nem volt gond. Ötlet?
extra grafika és árnyekok közepesen kell hogy legyenek
Sajna így is ua. az üzenet.
@finiser

Megoldodott a gondod? Ne a demora telepitsd,ha esetleg igy tettel volna, bar ennek ehhez nem sok koze lehet, de hat ha. medium a minimum.

Termesztesen tartalokosnak barmikor tudsz jelentkezni, 1-2 pilota biztosan vissza fogja mondani futam elott, en sem fogok tudni jonni az osszesre. Viszont szerencses lenne ezt a statuszt a bajnoki jelentkezesben most lefoglalni, mert akkor 1. Tartalekos leszel szinte majdnem biztos indulasi lehetoseggel, talan mar az elso futamon is.
Kép

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » csüt. márc. 06, 2014 6:52 pm

Szia Metosz!

Sajnos nem oldódott meg. Természetesen nem a demóra telepítettem. A modban lévő rf.exe-vel nem működik és az összes verziót kipróbáltam, működnek,de a hiba maradt. A telepítést a következő képpen végeztem:
1. Mod install
2. RFE install
3. Patch
4. pálya
(esetleg egy szerver rf.config kép és egy játékbeli kép a video beállításról segítene, összehasonlítanám a sajátommal.)

A jelentkezést megcsinálom.
Sipkai Béla

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. márc. 06, 2014 7:16 pm

finiser írta:Szia Metosz!

Sajnos nem oldódott meg. Természetesen nem a demóra telepítettem. A modban lévő rf.exe-vel nem működik és az összes verziót kipróbáltam, működnek,de a hiba maradt. A telepítést a következő képpen végeztem:
1. Mod install
2. RFE install
3. Patch
4. pálya
(esetleg egy szerver rf.config kép és egy játékbeli kép a video beállításról segítene, összehasonlítanám a sajátommal.)

A jelentkezést megcsinálom.
RFE-t nem kell külön installálni az már benne van a MOD-ban!

Jelenleg nem vagyok otthon, így csak késő este tudok neked felrakni egy configot, nálam az össze beállítás full kivéve a pályát az csak mediumon van, (vagyis a legfelső), illetve x2 - valamin vagyok - ami a trilinar után következik és 16X a max. DX9-el megyek, de biztosan mozog a cucc hiba mentesen dx7-el is még. dx8-at nem teszteltem. De ezzel szerintem nem segítettem, talán az RFE extra install a hiba :roll:
Kép

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » csüt. márc. 06, 2014 7:59 pm

Sikerült!

Újra raktam, user data bemásolásával nem ment , új játékost csináltam és most ok.

Köszi a törődést!
Sipkai Béla

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » csüt. márc. 06, 2014 8:28 pm

A DRS működése látszik a hátsó szárnyon, vagyis nyilik-záródik?

Ha igen ( gondolom igen) légyszi v.ki írja meg hogyan kell beállítani. A HighVoltage-ban beállítottam.

Van velem gond mi??? -ps- -lll- :help:
Sipkai Béla

Bodnar
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: hétf. feb. 11, 2013 4:06 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Bodnar » csüt. márc. 06, 2014 9:04 pm

finiser írta:A DRS működése látszik a hátsó szárnyon, vagyis nyilik-záródik?

Ha igen ( gondolom igen) légyszi v.ki írja meg hogyan kell beállítani. A HighVoltage-ban beállítottam.

Van velem gond mi??? -ps- -lll- :help:
Látni nem látod, hogy nyílik/záródik, de hatása van, bár elvileg gyengébb, mint tavaly volt. -hh-
Azazamaz #7

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: finiser » csüt. márc. 06, 2014 9:34 pm

köszi!
Sipkai Béla

Bercisan
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 212
Csatlakozott: vas. jún. 24, 2012 4:30 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Bercisan » pén. márc. 07, 2014 7:38 pm

szegény Peti bannoltatta magát a szerverről:D Segítséget kér az illetékesektől -hh-

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » pén. márc. 07, 2014 8:24 pm

Bercisan írta:szegény Peti bannoltatta magát a szerverről:D Segítséget kér az illetékesektől -hh-
látod már megint hazudsz :D
amúgy télleg Berci testvérem ideges lett rám mert későn mentem a szeróra, és ezért bant indított ellenem, és vmiért a tv-m a yes-re ment :\
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Imre Bányai
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: vas. márc. 02, 2014 9:29 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Imre Bányai » pén. márc. 07, 2014 11:26 pm

Na a PC-met kicseréltem. (A videó kari kinyírta az alaplapomat is)
Remélem most már minden renden lesz.
Én 2014. 03. 09. VASÁRNAP 18:30 - 19:30 jönnék a vizsgára.

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. márc. 08, 2014 11:13 am

@Peti
Kivettem! ;-) Ki kéne próbálni, hogy jó lett e...
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » szomb. márc. 08, 2014 12:14 pm

Gadfly írta:@Peti
Kivettem! ;-) Ki kéne próbálni, hogy jó lett e...
jó lett köszi:)
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4324
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. márc. 08, 2014 1:38 pm

Bodnar írta:
finiser írta:A DRS működése látszik a hátsó szárnyon, vagyis nyilik-záródik?

Ha igen ( gondolom igen) légyszi v.ki írja meg hogyan kell beállítani. A HighVoltage-ban beállítottam.

Van velem gond mi??? -ps- -lll- :help:
Látni nem látod, hogy nyílik/záródik, de hatása van, bár elvileg gyengébb, mint tavaly volt. -hh-
Nem gyengébb, ugyanolyan, csak mivel a KERS most dupla erejű ezért érzed gyengébbnek.
Tamas Pongracz
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. márc. 08, 2014 5:07 pm

Már nem először tapasztaltam ezt a problémát hogy drs nyitásnál egyszerűen kitör az autó hátulja, mintha leszakadna a hátsó szárny. Pedig még nem is az van hogy kanyar közepén nyitom ki, hanem már egyenesbe vagyok. Csukás után szintén megmarad a probléma. Nem tudok utána menni vele... -mos-
Kép

Avatar
Zsozsesz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 403
Csatlakozott: hétf. feb. 16, 2009 9:26 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Zsozsesz » szomb. márc. 08, 2014 9:34 pm

:jumping:

DaM
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: kedd jan. 19, 2010 11:51 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: DaM » szomb. márc. 08, 2014 10:35 pm

Jövök! :rally:

DaM
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: kedd jan. 19, 2010 11:51 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: DaM » szomb. márc. 08, 2014 10:57 pm

A 03.09 -ei vizsgára kb 19:40 körül tudok majd odaérni mert munkából addigra érek haza.

Kösznöm a megértést és előre is enézést kérek érte hogy csak akkor tudok majd érkezni.
Mindenkinek jó versenyzést és balaesetmentes körözgetést kívánok és persze jó köridőket.

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. márc. 09, 2014 12:42 am

Itt van egy videó a problémáról. Az autó törése ki volt kapcsolva.
Látszólag a DRS nyitás pillanatában a hátsó felfüggesztés megadja magát...
Ötlet? -mos-

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4324
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. márc. 09, 2014 9:11 am

Hát ez érdekes Gábor, nekem közel sincs ilyen erő hatás ha nyitom a DRS-t.
Viszont egy kérdés a KERS-t azt nyomtad már a kanyarban? Vagyis amikor nyitottad a DRS-t abban a pillanatban nyomva volt a KERS is? Mert ha igen, akkor nem csodálkozom, hogy igy kitört a hátulja.
Tamas Pongracz
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. márc. 09, 2014 10:12 am

DaM írta:A 03.09 -ei vizsgára kb 19:40 körül tudok majd odaérni mert munkából addigra érek haza.
Az sajnos késő, mert kb. akkor indulunk a tesztfutammal. Ha beesel, akkor a 3. feladat (tesztfutam teljesítést) megteheted, viszont a másik két feladatot a másik vizsganapon kéne, ami jövő hét kedden lesz szintén 18:30-tól. Az az időpont jó lesz neked?
----------------------------------------------


FIGYELEM!

Akik a mai vizsgára jelentkeztek az ÚJ versenyzők közül:
Imre Bányai


Akiknek vizsga/jogosítvány szükséges, de még nem jelezték, hogy melyik vizsga időpontra tudnak jönni:
Istvan Kral
ThisisRT
Csaba Kiss
Lionel Ferkovics
hazza
Sasa
Wega
Bela Miski
Ferenc Bence Molnar
Toxic
Mustang


Vizsgaidőpontok:
2014. 03. 09. VASÁRNAP 18:30 - 19:30
2014. 03. 11. KEDD 18:30 - 19:30

Szeretném felhívni minden Új pilóta figyelmét, hogy amennyiben a vasárnapi éles melbournei futamig nem rendelkeztek jogosítvánnyal, akkor a futamon nem indulhattok illetve előzetes autófoglalásotok is veszélybe kerülhet! Éppen ezért kérünk Titeket nyilatkozzatok, hogy ki melyik időpontra tud jönni vizsgázni!
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. márc. 09, 2014 10:31 am

Így állunk a vizsgákkal jelenleg:

http://www.maszim.hu/dok/vizsga2014.pdf
Kép

hazza
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: hétf. márc. 03, 2014 5:04 am

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: hazza » vas. márc. 09, 2014 10:33 am

I am confirming i will be there Tuesday. POSSIBLY tonight if my other race finishes in time.

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. márc. 09, 2014 10:40 am

Kép

Avatar
Wega
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: hétf. júl. 21, 2008 5:05 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Wega » vas. márc. 09, 2014 10:40 am

Jövök!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. márc. 09, 2014 10:56 am

@GABOR
Nekem inkább úgy tűnik a képen, hogy a rázókő dobja meg, de gondolom nem csak így volt gondod. :roll:
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. márc. 09, 2014 11:14 am

Elég sok kört mentem már rajta, volt hogy nyomtam a kerset, volt hogy nem.
Ha megyek mondjuk 50 kört abból legalább 1x tuti ez a jelenség. Szóval nem mindig van ez.
A rázókő pedig egyáltalán nem magas, felfüggesztésen pedig tisztán látszik hogy mind a két oldalon összenyomódik és emiatt pörög meg. Normál esetben csak az egyik felfüggesztés mozog mivel a másik oldalt nem voltam rázókövön. Ha ezeket nem vesszük figyelembe akkor azt is nézhetjük hogy mi az oka hogy drs zónán kívül is megmarad? Ha egyszer előjött a bug, onnantól nem lehet vele mit kezdeni. Mintha defektem lenne és nem lenne hátsó szárnyam. -mos- Törés mondom ki volt kapcsolva.
Kép

Mustang
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: szomb. márc. 08, 2014 11:58 am

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Mustang » vas. márc. 09, 2014 12:16 pm

Hello..én ma tudnék vizsgázni ha jo nektekis??!!

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. márc. 09, 2014 12:30 pm

Mustang írta:Hello..én ma tudnék vizsgázni ha jo nektekis??!!
persze, hogy jó, hiszen ezért is lett kiírva! várunk! ;-)

Várjuk a többiek jelentkezését is!
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. márc. 09, 2014 1:05 pm

GABOR írta:Elég sok kört mentem már rajta, volt hogy nyomtam a kerset, volt hogy nem.
Ha megyek mondjuk 50 kört abból legalább 1x tuti ez a jelenség. Szóval nem mindig van ez.
A rázókő pedig egyáltalán nem magas, felfüggesztésen pedig tisztán látszik hogy mind a két oldalon összenyomódik és emiatt pörög meg. Normál esetben csak az egyik felfüggesztés mozog mivel a másik oldalt nem voltam rázókövön. Ha ezeket nem vesszük figyelembe akkor azt is nézhetjük hogy mi az oka hogy drs zónán kívül is megmarad? Ha egyszer előjött a bug, onnantól nem lehet vele mit kezdeni. Mintha defektem lenne és nem lenne hátsó szárnyam. -mos- Törés mondom ki volt kapcsolva.
Te nyitod a szárnyat, vagy magától nyílik?
Kép

Mustang
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: szomb. márc. 08, 2014 11:58 am

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Mustang » vas. márc. 09, 2014 1:22 pm

TS -re nemtok bejelentkezni..:( valamiért a jelszohiábát ir ki..:((

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. márc. 09, 2014 2:02 pm

BengA írta:
BengA írta:
Te nyitod a szárnyat, vagy magától nyílik?
Én nyitom a szárnyat. A csukás van automatára rakva.
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. márc. 09, 2014 2:15 pm

FIGYELEM!

A szakosztály egy meglepetéssel szeretne kedveskedni versenyzőinek, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy a 2014-es "orrokat" és skineket nem a melbournei futam után tesszük közzé, hanem már MOST! ;-)
A kinézet mellett a motor hangok is ki lettek cserélve (köszönjük RFE Team), így már szinte 100%-os köntösben és élményben készülhet mindenki az első bajnoki futamra! Természetesen a jövőben még várható apró ráncfelvarrások mind a hangok, mind a skinek tekintetében, illetve az RFE csapata is gőzerőkkel dolgozik a 8. sebességfokozat megvalósításán, ami várhatóan a közeljövőben publikálásra kerülhet.

Az Egyesület és a Szakosztály nevében is szeretnék hatalmas köszönetet nyilvánítani Tommy78-nak, akinek a MOD-ot és magát az aktuális kinézetet is köszönhetjük! "-Véleményem szerint nem csak szép, de minőségi munkát is végzett, de ezt már megszokhattuk Tőle."
Köszi Tommy! -l-


Az MF1B14 MOD kizárólagosan az MF1B14 bajnokságban résztvevő aktív pilótáinak készült! Mivel nem sok 2014-es kinézetű rFactor F1 MOD érhető el jelenleg, így a MASZIM arra szeretné kérni az esetlegesen érdeklődő Ligákat/Szervezeteket, hogy ha netán használni kívánják az MF1B14-et, akkor ennek az engedélyéhez Tommy78-hoz forduljanak! Köszönjük!


Letöltés/Telepítés:
Az FTP-ről elérhető MF1B14_FULL_MOD.zip már tartalmaz minden frissítést és kiegészítést, így akik még nem töltötték le a MOD korábbi verzióját, nekik elég csak ezt letölteni!
Akik viszont már telepítették a MOD korábbi verzióját (ugye a többség), azoknak készült egy külön MF1B14_patch_03.zip állomány, amit ha rámásoltok a jelenleg használt MF1B14-re, akkor aktualizálódnak a frissítések!

A fájlok elérhetők az oldal fejlécében található LETÖLTÉSEK/VERSENYZES/FORMA1/2014/MOD mappából vagy az alábbi linkekre kattintva:
MF1B14_FULL_MOD.zip
MF1B14_patch_03.zip

Az FTP szerverünk letöltési sebessége az esti futamok miatt, korlátozva van, így arra szeretnénk kérni minden olyan letöltőt, aki 19:00 és 22:00 óra közötti időpontban szeretné letölteni a frissítést, akkor az alábbi "mirror" linkeket használja:
MF1B14_patch_03.zip

Az állományok jelszóval védettek! Kitömörítéshez a maszim.hu jelszót használjátok.

A szerver már a kiegészítéssel fut, így használata kötelező! Hiányában hibajelzést küld a szerver.


A kiegészítés mellett elkészült a bajnokság SZABÁLYZATA is, ami IDE kattintva elérhető! A bajnokság részvételéhez elengedhetetlen ennek az elolvasása és elfogadása, melyet a jogosítvánnyal már rendelkező pilóták a fenti linken megtehetnek! Arra kérnénk mindenkit, hogy senki ne vegye fél vállról a szabályzat elolvasását, mert a BT a szezon során ez alapján fogja mérlegelni és adott esetben szankcionálni az esetlegesen bekövetkező incidenseket.

"MF1B 2014 JELENTKEZÉS" és "Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP" topik első hozzászólásai frissítve!
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

ThisisRT
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: szomb. feb. 01, 2014 1:05 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: ThisisRT » vas. márc. 09, 2014 4:40 pm

jövök

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. márc. 09, 2014 5:05 pm

BengA írta:
GABOR írta:Elég sok kört mentem már rajta, volt hogy nyomtam a kerset, volt hogy nem.
Ha megyek mondjuk 50 kört abból legalább 1x tuti ez a jelenség. Szóval nem mindig van ez.
A rázókő pedig egyáltalán nem magas, felfüggesztésen pedig tisztán látszik hogy mind a két oldalon összenyomódik és emiatt pörög meg. Normál esetben csak az egyik felfüggesztés mozog mivel a másik oldalt nem voltam rázókövön. Ha ezeket nem vesszük figyelembe akkor azt is nézhetjük hogy mi az oka hogy drs zónán kívül is megmarad? Ha egyszer előjött a bug, onnantól nem lehet vele mit kezdeni. Mintha defektem lenne és nem lenne hátsó szárnyam. -mos- Törés mondom ki volt kapcsolva.
Te nyitod a szárnyat, vagy magától nyílik?
Hasonlót én is észleltem, de még tavaly a tesztfutamon, s utána tesztelgettem picit aztán arra jöttem rá, hogy bármennyire is szeretném ott a pályát kihasználni, vannak esetek amikor túlszaladás nélkül is elpördül az autó segge. Most is észleltem hasonlót, de csak arra jutottam, hogy nem mindig és csak 1 adott ív van ami nem járható ott azon a helyen, valamiért van ott a célegyenes ráfordítóban egy olyan ív amin szó szerint elpördül az ember a pálya szélesítése nélkül.

@Tommy
Köszönjük a modot !! Komoly és szép munka !!
-l- -l-
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Mustang
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: szomb. márc. 08, 2014 11:58 am

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Mustang » vas. márc. 09, 2014 5:13 pm

Nemtok felléni tsre...jelszohibát ir ki..!!
esetleg valaki?:)

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. márc. 09, 2014 5:19 pm

Mustang írta:Nemtok felléni tsre...jelszohibát ir ki..!!
esetleg valaki?:)
A TS-re maszim a jelszó, az F1 szobába pedig kimi
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. márc. 09, 2014 5:37 pm

CsaB írta:
BengA írta:
GABOR írta:Ha ezeket nem vesszük figyelembe akkor azt is nézhetjük hogy mi az oka hogy drs zónán kívül is megmarad? Ha egyszer előjött a bug, onnantól nem lehet vele mit kezdeni. Mintha defektem lenne és nem lenne hátsó szárnyam. -mos- Törés mondom ki volt kapcsolva.
Te nyitod a szárnyat, vagy magától nyílik?
Hasonlót én is észleltem, de még tavaly a tesztfutamon, s utána tesztelgettem picit aztán arra jöttem rá, hogy bármennyire is szeretném ott a pályát kihasználni, vannak esetek amikor túlszaladás nélkül is elpördül az autó segge.
Értem mit mondasz CsaB, ezt el is fogadom hogy meg tud csúszni.
De arra mit tudsz mondani hogy utána végig olyan mintha nem lenne hátsó szárnyam?
Hiába vagyok drs zónába vagy azon kívül. Csak az ESC oldja meg!
Kép

Sasa
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: vas. márc. 02, 2014 8:57 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Sasa » vas. márc. 09, 2014 6:01 pm

Sziasztok!
Metosznak már szóban jeleztem, hogy jelentkezni szeretnék a ma esti jogsiszerzésre és a teszt futamra! Sikeres vizsga esetén pedig az éles bajnoki futamra is! Köszönöm! :)

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. márc. 09, 2014 6:08 pm

GABOR írta:Értem mit mondasz CsaB, ezt el is fogadom hogy meg tud csúszni.
De arra mit tudsz mondani hogy utána végig olyan mintha nem lenne hátsó szárnyam?
Hiába vagyok drs zónába vagy azon kívül. Csak az ESC oldja meg!
Na ezt sosem volt alkalmam kipróbálni, mert olyankor minden egyes alkalommal falnak csaptam a vasat a jobb oldali palánkon, így én mindig ESC-vel folytattam -hh-
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7600
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. márc. 09, 2014 9:09 pm

Így állunk a vizsgákkal jelenleg:

http://www.maszim.hu/dok/vizsga2014.pdf

Gratulálok azoknak akiknek meglett a jogosítvány!
Fair balesetmentes versenyzést!

Amennyiben valaki javítani szeretné a részeredményeket, azt a következő pályán, bajnoki futam előtti tesztfutamon teheti meg.



:idea: Jogsi rendszer:
viewtopic.php?f=5&t=1794
Kép

Avatar
RPeti
Hozzászólások: 709
Csatlakozott: csüt. jan. 15, 2009 12:00 pm
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: RPeti » vas. márc. 09, 2014 9:34 pm

Jövök ha lesz hely -kakcsi-
Peter Retkes

IsTii971208
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: szomb. márc. 01, 2014 11:56 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: IsTii971208 » vas. márc. 09, 2014 9:43 pm

Hello először is szeretnék elnézést kérni mivel nem voltam..de közbe jött valami..S:
Nekem bármelyik nap jó a Vizsga letételéhez 15:00 után bármikor...Csak akkor Beszéljük már meg melyik nap ?? mivel nekem jó a kedd is..:)) Üdv .: Král István

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. márc. 10, 2014 8:18 am

IsTii971208 írta: Nekem bármelyik nap jó a Vizsga letételéhez 15:00 után bármikor...Csak akkor Beszéljük már meg melyik nap ?? mivel nekem jó a kedd is..:)) Üdv .: Král István
Akkor keddi vizsganapon várunk 18:30-tól! :)


@GABOR
DRS deaktiválással sem szűnik meg a probléma?
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » hétf. márc. 10, 2014 8:37 am

Gadfly írta:
IsTii971208 írta: Nekem bármelyik nap jó a Vizsga letételéhez 15:00 után bármikor...Csak akkor Beszéljük már meg melyik nap ?? mivel nekem jó a kedd is..:)) Üdv .: Král István
Akkor keddi vizsganapon várunk 18:30-tól! :)


@GABOR
DRS deaktiválással sem szűnik meg a probléma?
Sajna nem. Ha előjött a hiba akkor ott a futam vége...
Szerencsére nem volt gondom a tegnapi teszten, de élesbe nem biztos hogy merem használni.
Annyit nem ér a dolog hogy vége legyen a versenyemnek. -mos-
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Jelentkezés - MF1B14 MELBOURNE 14.03.16. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. márc. 10, 2014 9:24 am

TESZTFUTAM 1 - VERSENY STATISZTIKA

Akiknek üzemanyag problémáik voltak, azok elszámolták vagy teljesen meg volt tankolva és úgy sem volt elég? Bár gondolom, ha az utóbbi lenne, akkor már jeleztétek volna, de azért kérlek erősítsétek meg, hogy elegendő a tank méret. :)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég