Oldal: 1 / 7

NF1B 2011 CSEVEGŐ

Elküldve: kedd jún. 15, 2010 5:12 pm
Szerző: Gadfly
Mivel ez a topik is megszűnt, így újra létrehozva:

A Forma 1-es szakosztály a következő (2011-es) szezonban szeretne szakítani az eddig megszokottaktól és egy aktuális (max. 1-2 évvel korábbi) szezonnal szeretne indulni. A tárgyalások már megkezdődtek az RFT2010 alkotójával (Sompirral), illetve ez mellett más alternatívák is szóba jöhetnek. A lényeg, hogy a következő szezonban jelent szeretnénk jobban szimulálni. Ezzel kapcsolatos fejleményeket itt fogjuk közölni, illetve ide várnánk a témához kapcsolódó észrevételeiteket is. ;)

Kezdeném már is azzal (melyet itt többen is tudnak), hogy én személy szerint az idei szezont is az alábbi mod-al szerettem volna indítani, de mivel egészen "idáig" húzódott a megjelenése, így elmaradt. Minden esetre most már lehet tudni a megjelenés dátumát, így már csak pár nap és tesztelés alá lehet vetni a kicsikét! ;)

Érdemes végignézni, mert Kikoni sorstárunk is időről időre fejlődik, ahogy jönnek ki a videói. :)

FSONE2009 | rFactor 3º Trailer Oficial FS09 - DATE RELEASE

<object width="640" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/F81XNg0oXqQ&hl ... ram><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/F81XNg0oXqQ&hl ... 2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="640" height="385"></embed></object>

Elküldve: szer. jún. 16, 2010 11:56 am
Szerző: Petersen
Biztosan lesz már RFT 2011 is? :P :D

Elküldve: szer. jún. 16, 2010 12:43 pm
Szerző: Gadfly
Petersen írta:Biztosan lesz már RFT 2011 is? :P :D
Jogos a felvetés, hiszen totálisan elírtam. :) A 2011-es szezonban gondolkodtam, így ezért írhattam a MOD-ot is annak. Javítva 2010-re! ;) :roll:
Amúgy Sompir lendületét figyelembevéve lehet számítani 2011-esre is majd vmikor...jövőre.

Egy kis ízelítő a készülő 2010-es MOD-ból:

Mercedes GP
MCLAREN
Lotus
Virgin
Hispania
Sauber

Elküldve: csüt. jún. 17, 2010 8:37 am
Szerző: Knife
Sompir kezd belejönni. Emlékszem még az első munkáira, amikor átfestett McLaren volt a RedBull és mindenki áradozott mennyire valósághű... :D
De ezek már tényleg szépek.

Elküldve: csüt. jún. 17, 2010 12:39 pm
Szerző: Gadfly
Nyilván nem játszik szerepet az előkészületek tervezésében a Codemasters féle F1 2010, de érdekesség képen nem árt tudni és látni, hogy mivel és milyen szinten próbálkoznak.... :? :shock: :twisted:
E3-on készült felvételek. cikk

<object width="560" height="340"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/62Y3wy9hqek&hl ... ram><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/62Y3wy9hqek&hl ... 2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="560" height="340"></embed></object>

<object width="560" height="340"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/NB1KwVrrFDM&hl ... ram><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/NB1KwVrrFDM&hl ... 2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="560" height="340"></embed></object>

<object width="560" height="340"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/UPGhelM39q8&hl ... ram><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/UPGhelM39q8&hl ... 2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="560" height="340"></embed></object>

Elküldve: csüt. jún. 17, 2010 7:49 pm
Szerző: Knife
Minél több videót néz meg az ember annál inkább arcade szarnak tűnik. Remélem azért játszható lesz.
De ami fontos, hogy grid motoros. A gridből kiszedték a pályákat, ergo: talán ebből is sikerül majd.

Elküldve: csüt. jún. 17, 2010 8:10 pm
Szerző: Adam Jonas
Itt a Renault, hol a Renault :D

http://f1rfactor.eu/2009/F1RFT2010/renault.htm

Elküldve: csüt. jún. 17, 2010 9:00 pm
Szerző: Tommy78
Nagyon szépek ezek a 2010-es autók. Még a végén kedvet kapok az F1-hez megint. 8) Ha a fizika legalább ilyen jó lesz mint amilyen szépek ezek a kocsik, akkor nagy gond már nem lehet.

Elküldve: szomb. jún. 19, 2010 8:58 am
Szerző: danikosz
Nekem a McLaren nem tetszik most valahogy.. Renault az nagyon dúrva lett. Lotus az egyik favorit :D :P

Elküldve: kedd szept. 14, 2010 5:57 pm
Szerző: Tony
Urak,

Pár napja hivatalosan is bárkinek elérhető az F1 RFT 2010-es mod. Ulvarral kipróbáltuk pár kör erejéig Monzában.

Az autók kinézeti szempontból első osztályúak, Gadflynak külön üzenem, hogy a MercedesGP gyönyörű lett - gondolom, ha 2010-es autókkal mennénk jövőre, mindenképp Schumit választanád.

A fizikán viszont még van egy-két javítanivaló, ami bizonyosan ki is lesz javítva. Az első amit észrevettünk, az a szélárnyék, ami tulajdonképpen olyan, mintha nem is lenne. A célegyenes végén 2-3 kilométerrel voltam gyorsabb szélárnyékban, mint amúgy. A második javítanivalót illusztrálja két kép:

Kép

Kép

Amint látszik, ebben a modban igen "közel" lehet menni a másikhoz :D
Semmiképpen nem akarom fikázni a modot ("csinálj jobbat, vazze", lehet erre mondani), hiszen kinézetre gyönyörű, inkább annyit mondok csak, hogy nézzétek meg minél többen, és alkossatok véleményt (jövőre ezek az autók, plusz fizika csere? bár én ehhez nem értek).

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 11:43 am
Szerző: Knife
Ez az átnyúlás állítható. Gondolom a vérpistiknek ez kell, hogy ne legyen annyi crash.

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 3:45 pm
Szerző: Ulvar
Gumi fizika is pocsék, végig elfékezve vettem nagy tempóról a kanyarokat semmi...semmi kopás semmi melegedés...Spiczi is kipróbálta azt mondta 4-5-6 kör után nem hogy lassult volna vagy vesztett volna a tapadásból hanem begyorsult...ezen is állítani kell.

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 4:28 pm
Szerző: Dietrich
Az első amit észrevettünk, az a szélárnyék, ami tulajdonképpen olyan, mintha nem is lenne.

javítsatok ki ha nem jól tudom, de realben sincs szélárnyék pont ezért kevés az előzés.

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 5:33 pm
Szerző: metosz
Sompirral beszéltünk és megengedte, hogy használjuk a MOD-ot, de még megyünk hozzá - a MOD átalakítására is engedélyt kell kérnünk.

Ezzel kapcsolatosan kérdezem Gadfly - ezúton -, hogy mikor van ideje illetve remélem Bedy is csatlakozik.

Volt még egy olyan gond amit annak idején többen említettek, miszerint valamiért akadt a dolog. Ezért arra kérném az F1 szakosztályt, hogy írjon ki tesztidőpontot - akár Fun versenybe ültetve - a Moddal, illetve szervezetten mozgosítsa pilótáit a tesztelésre, tömeges szervertesztre. Amint az időpont megvan a többi szakosztályt is felkérem a segítségre, hogy valós adatokhoz juthassunk teljes létszám mellett is.

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 5:42 pm
Szerző: Zsoltee
Ulvar írta:Gumi fizika is pocsék, végig elfékezve vettem nagy tempóról a kanyarokat semmi...semmi kopás semmi melegedés...Spiczi is kipróbálta azt mondta 4-5-6 kör után nem hogy lassult volna vagy vesztett volna a tapadásból hanem begyorsult...ezen is állítani kell.
Aha, mert tényleg azt látni manapság a versenyeken, hogy belassulnak 5-6 kör után :).

Csak úgy megjegyezném, Vettel 50 kört ment monzában, úgy hogy az utolsó körei voltak a legjobbak. Az lenne inkább az érdekes ha már 5-6 kör után belassulnál :)

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 5:51 pm
Szerző: Tony
Épp ez az, hogy van szélárnyék a valóságban, ezért kevés az előzés. Kanyarban elmegy az első szárnyról a leszorító erő, nem tudsz rendesen befordulni az ellenfeled mögött, az egyenest pedig olyan hátrányban kezded, hogy nem lehet behozni a végére. A Button-Alonso csatánál Monzában tisztán látszik. A célegyenes végére majdnem Button mellé ért, de a Parabolicát messze lemaradva vette, mert nem tudott szorosan rajta maradni.

Mindenesetre ismét csak javasolni tudom, hogy próbáljátok ki minél többen, nekem ugyan nincs beleszólásom a szerverekbe, de valamikor lehetne vele nagyobb teszteket folytatni. Nem utolsó sorban nem szabad elfelejteni, hogy ha 2011-ben 2010-es autókkal megyünk, sokkal jobban hangzik, mintha 2011-ben 2005/6/7/8-asokkal mennénk. Ismételni tudom csak magam: semmiképp nem fikázni akarom az RFT 2010-et, hanem rámutatni azokra a pontokra, ahol esetleg lehetne rajta javítani, hogy a jövő évi NF1B-ben...... :wink:

De látom már megelőztetek az ötleteimmel :D

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 6:14 pm
Szerző: metosz
Semmi sincs eldöntve a jövő évi F1-el kapcsolatosan csak a naptár. :wink:

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 6:51 pm
Szerző: danikosz
Zsoltee írta:
Ulvar írta:Gumi fizika is pocsék, végig elfékezve vettem nagy tempóról a kanyarokat semmi...semmi kopás semmi melegedés...Spiczi is kipróbálta azt mondta 4-5-6 kör után nem hogy lassult volna vagy vesztett volna a tapadásból hanem begyorsult...ezen is állítani kell.
Aha, mert tényleg azt látni manapság a versenyeken, hogy belassulnak 5-6 kör után :).

Csak úgy megjegyezném, Vettel 50 kört ment monzában, úgy hogy az utolsó körei voltak a legjobbak. Az lenne inkább az érdekes ha már 5-6 kör után belassulnál :)
ez a gumi szánalmas dolog...
barcelona 1 kiállás,hungaroring a szuper lágy és több mint a felét lenyomta webber? :O monzáról nem is beszélve...
ha izgalmasat akarnak akkor mindehova úgy vigyék a gumit hogy 2kiállás legalább,és akkor még spóroltál...

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 7:03 pm
Szerző: metosz
Ez az egész egy rohadt medő vita, olyan adatokon és olyan információkon amiket még azok se tudnak 100%-ra akik létrehozzák, ezek után nehéz elvárni egy cucctól, hogy teljesen azonos felállást kreáljon.
Ez tiszta sor, ezért más a CTDP, ott az Urak mindent megtettek azért, hogy a valóságot kapjuk, adatokra alapoztak, 2008-ban meg lehetett csinálni a 2005-ös MOD-ot, - de mint minden valóságban abban is volt sőt mégtalán több is - amit utáltak a szimulátor pilóták.
Ellenben tagadhatatlan, hogy a legjobb F1 évadunk volt a CTDP2005-ös MOD, nagy hiba volt, a következő évadot nem vele menni, persze most könnyű már okosnak lenni.

Nem ez a lényeg, hanem az, hogy kivel versenyzem.

:idea: A MOD kérdést Gadfly, a csapattal egyeztetve, de egyedül dönti el, ahogy tavaly is.

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 7:32 pm
Szerző: Tom
Sziasztok!

Én is úgy gondolom - már amennyire ez lehetséges - , hogy kell egy mod aminek jó a fizikája, kell egy mod ami szép és aktuális, és a kettőt összegyurni!
Vitatkozni kár, mert úgy sem lesz olyan mod ami mindenkinek tetszik!

( Na ennek a hozzászólásomnak semmi értelem nem volt :shock: :) , ezek már-már közhelyek év vége fele! )

Elküldve: szer. szept. 15, 2010 7:35 pm
Szerző: Tony
Hát ha jól emlékszem, idén az MMG-t az egyszerűbb fizikája miatt választottuk. Jövőre válasszunk jól kinéző modot :D

Egyébként nálam első megközelítésben az RFT bejön (közhely tőlem is: jól néznek ki az autók), de ha vége a szezonnak, sokat próbálgatom majd, és nagyon bízom benne, hogy nem lesz olyan rossz a fizikája, vagy legalábbis lehet orvosolni.

Elküldve: csüt. szept. 16, 2010 8:11 am
Szerző: Knife
Van olyan mod egyáltalán aminek a fizikája megközelítőleg tetszik mindenkinek?

Nekem bejött pl a CTDP 2005 és a 2007-es CTDP BMW. Megnézzem passzol-e ehhez a kasztnihoz valamennyire?

Elküldve: csüt. szept. 16, 2010 11:40 am
Szerző: morfi
Tony írta:Hát ha jól emlékszem, idén az MMG-t az egyszerűbb fizikája miatt választottuk. Jövőre válasszunk jól kinéző modot :D

Egyébként nálam első megközelítésben az RFT bejön (közhely tőlem is: jól néznek ki az autók), de ha vége a szezonnak, sokat próbálgatom majd, és nagyon bízom benne, hogy nem lesz olyan rossz a fizikája, vagy legalábbis lehet orvosolni.
Az az igazság, hogy nekem tettszik az idei rft fizikája kivételesen, az előző évekkel szemben...Ez is közhely, de úgy viselkedik a kocsi mint ahogy a tvből átjön. Sajnos nekem sem adatott meg hogy vezessek akár egy kisebb formula autót, ugyhogy csak erre tudok alapozni.

Egyedül tényleg megint a szélárnyék a gyenge pontja a modnak, ami bár a kanyarokban csúnyán kidob, az egyenesben nem húz eléggé. Nem mentem még hosszabb etapot vele, így a gumiról nem tudok véleményt mondani.

Az egymásba olvadás meg olyan dolog, hogy persze a CTDP megcsinálta jóra, 3(!!!) év alatt. De ha megnézzük, a modok 95%-a ilyen, beleértve az összes Indy, FSONE, RFT modokat, tehát minden formula autós modnál felfedezhető ez.

Elküldve: csüt. szept. 16, 2010 2:30 pm
Szerző: Kazard
Én is kipróbáltam egy pár kör erejéig az f1rft 2010-et . Elsőre könnyűnek tűnt vezetni de miután kerestem hozzá köridőket kicsit elborzadtam csakúgy mint korábban fsone-nál. Ha lesz egykis szabadidőm majd kicsit tüzetesebben is megvizsgálom. Egyébként a tankolni akarunk jövőre?

Elküldve: csüt. szept. 16, 2010 3:54 pm
Szerző: Ulvar
Zsolti magyarból hanyas voltál??? :D

Olvasd el még egyszer és értelmezd a szöveget!

segítek: "végig elfékezve vettem nagy tempóról a kanyarokat semmi...semmi kopás semmi melegedés"

Tehát füstölt minden féktávon a gumi tehát ÉÉÉG kopnia kell!! Nem Vettel módjára mentem aki olyan frankón tudja venni a féktávokat hogy nem fékezi el a gumit hanem vigyáz rá vagy mint Button....

Elküldve: szomb. szept. 18, 2010 4:02 pm
Szerző: Gadfly
Először is bocs, hogy nem tudtam itt lenni a napokban, de külföldön voltam..blabla, viszont most elolvastam az eddigi hsz-eket.

Pont utazásom előtti napokban jelent meg az RFT, így akkor nem volt időm tesztelni, tehát véleményt nem tudok róla alkotni. Azt viszont tudom és ezt már Metosszal átbeszéltük és sztem könyveltük is, hogy az NF1B 11 aktuális v. az aktuálishoz közeli évjáratú MOD-al fog menni. (tehát legrosszabb esetben 09-es autókkal) Felmerült már korábban az RFT10 is lehetőségként, melyet anno Sompirral is megbeszéltünk, viszont akkor még konkrétumokról nem volt szó, ezt valszeg a jövőben pótolni fogjuk vele. Az, hogy elsőre vannak hibái az RFT-nek sztem elfogadható, mert ez alol általában csak azok a MOD készítő Teamek a kivételek akik régészeti sebességgel és precizitással készítik a MOD-jaikat (pl. CTDP), de még náluk is léteznek patchek. :D Szóval én egyenlőre azt mondom, hogy várni kell még ezekre a javításokra (biztos lesz belőle pár) és ezek után érdemes elgondolkozni azon, hogy szeretnénk e ezt a MOD-ot v. sem. (elkésve még egyáltalán nem vagyunk) Természetesen a tárgyalások addig már elkezdődnek a háttérben, hogy pl. melyek azok a dolgok melyeken változtathatunk majd adott esetben v. sem. (persze ha az RFT-t választjuk)

Szerver és teszt kérdésben sztem megoldható a dolog a már megszokott Maszim-FPL felállásban, mert nagy valószínűséggel az FPL pár hét múlva az RFT10-el fogja elstartoltani a következő szezonját (ez most vasárnap lesz véglegesítve), melyet természetesen rengeteg tesztelés fog megelőzni különböző pályákon. Ezeket a teszteket (Metosszal is egyeztetve) közzétehetném majd itt a Maszim fórumon is.

Összegezve tehát annyi, hogy nyugodtan járjon mindenki nyitott szemmel, de egyenlőre az idei szezonra koncentráljunk. ;) (bőven lesz még idő elmélkedni a téli szünetben)

@Tony
Alap h vele szeretnék menni! ;) :)

Elküldve: szomb. szept. 25, 2010 5:27 pm
Szerző: Tommy78
Tesztelgettem én is a modot, és meg kell mondjam tetszik (RFT2010-ről beszélek).
Én a gumival kapcsolatban semmi problémát nem tapasztaltam, túl hosszú etapokat még nem mentem, de nagyon jól működött és viselkedett a gumi. Szépen fokozatosan melegedett, illetve kopott, ahogy lehet látni is a tv-ben az idei évben, szerintem jól sikerült a gumifizikája, mondom úgy, hogy még csak a lágy típusú gumi két keverékét próbáltam, folyamatosan javultak a köridők ahogy fogyott az üzemanyag, ha normálisan mentem, és vettem a kanyarokat, féktávokat, akkor szépen 100 fok körüli értéken lehetett könnyedén tartani a gumikat. A motor is számomra meggyőző volt, első nekifutásra, és egy rövidebb teszt után nekem bejön ez a mod.

Elküldve: szomb. okt. 16, 2010 12:29 pm
Szerző: Tommy78
Átkonvertáltam az RB6-os Red Bull-t a Codemasters F1-ből, kell vele dolgozni, nem olyan kis egyszerű folyamat ez a konvertálás, de jó móka, már teszteltem is Koreában, csináltam alá fizikát is :)
A kerekekek még nem jöttek össze, azzal még kell melózgatni, meg a kormányon kellett csinálgatni dolgokat, mert a CM-ben teljesen más a műszerek működési elve.

Elküldve: szomb. okt. 16, 2010 6:54 pm
Szerző: Tony
Igen jól néz ki!

Megy benne az F-csatorna is? :wink: :lol:

Elküldve: szomb. okt. 16, 2010 7:00 pm
Szerző: Bedy
Tony írta:Igen jól néz ki!

Megy benne az F-csatorna is? :wink: :lol:
Ha jövőre nem lesz benne a KERS akkor nem is kell :twisted:

Elküldve: pén. okt. 29, 2010 10:51 pm
Szerző: metosz
:idea:
2010-es évad tájékoztató:

http://www.maszim.hu/viewtopic.php?t=1406

Természetesen az előkészületi fórum továbbra is ez marad,

az igazi F1 naptár 2011-es első verziója:

1. március 13. Bahreini Nagydíj
2. március 27. Ausztrál Nagydíj
3. április 10. Maláj Nagydíj
4. április 17. Kínai Nagydíj
5. május 8. Török Nagydíj
6. május 22. Spanyol Nagydíj
7. május 29. Monacói Nagydíj
8. június 12. Kanadai Nagydíj
9. június 26. Európa Nagydíj (Valencia)
10. július 10. Brit Nagydíj
11. július 24. Német Nagydíj
12. július 31. Magyar Nagydíj
13. augusztus 28. Belga Nagydíj
14. szeptember 11. Olasz Nagydíj
15. szeptember 25. Szingapúri Nagydíj
16. október 9. Japán Nagydíj
17. október 16. Koreai Nagydíj
18. október 30. Indiai Nagydíj
19. november 13. Abu-Dzabi Nagydíj
20. november 27. Brazil Nagydíj

Elküldve: vas. nov. 28, 2010 10:51 pm
Szerző: Gadfly
NEMZETI F1 BAJNOKSÁG 2011 PROMO VIDEO

Tisztelt versenyzők!

A Maszim 2010.11.27-én megrendezett díjátadó ünnepségén hivatalosan is bejelentettük a Nemzeti F1 Bajnokság 2011-es évadjának hivatalos MOD-ját. A MOD nyilvánosan még nem elérhető mivel továbbra is fejlesztési fázisában van, viszont a tervek szerint január első heteiben napvilágot láthat letöltés, illetve szerverre való csatlakozás formájában is. A MOD grafikai része a sokak által biztosan jól ismert nemrégiben PC-re is megjelenő F1-es játékból lettek átkonvertálva, míg a fizikai rész teljesen egyedi "Maszim (Bedy) fizika". Bár a díjátadón szóban (tapsviharban) is megköszöntük Tommy78 és Bedy munkásságát, így itt írásban a fórumon is szeretnénk ezt megtenni! :wink: 8)

A 2011-es évadunk az F1-ben használt 2010-es szabályrendszerre fog alapulni. További részletekkel és hírekkel kapcsolatban ebben a topikban lehet találkozni. Ha bárkinek bármi kérdése van a MOD-al v. a bajnoksággal kapcsolatban, azokat is itt lehet feltenni.
MOD szempontjábóll:
Tommy78 - grafikai részleg
Bedy - fizikai részleg
Bajnokság szempontjából:
nálam :)

Természetesen ahogy az illik a MOD bemutatása/bejelentése a díjátadón levetített "Promo" videó is segédkezett, melyet jómagam készítettem. Remélem nem csak az ott lévőknek, hanem az itt értesülőknek is elnyeri a tetszését! :twisted:

A videó innen tölthető: MASZIM ADATTÁR / VERSENYZES / FORMA1 / 2011 / video / Maszim_NF1B_2011_promo.wmv (jobb klikk mentés másként)

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 11:38 am
Szerző: Tom
Tyű ez nagyon szép!
Elismerésem!!!
Remélem bírni fogja a gépem!

várom a tesztet :)

üdv: Tom

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 5:05 pm
Szerző: danikosz
szép lesz!!

lenne két kérdésem :)

CTDP-be voltak azok a billegések. Az itt nem jön elő? Videót néztem de ahogy rémlik ott se mindig jelent ez a jelenség meg.

Mostanába a megjelenő modokba bele rakják a teszt pilókátak is,így akár 3 versenyző is mehet egy csapatból (Fsone,F1 RFT,volt valami 2010es ahol láttam szintén). ilyesmi lesz?

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 5:50 pm
Szerző: Tommy78
danikosz írta:szép lesz!!

lenne két kérdésem :)

CTDP-be voltak azok a billegések. Az itt nem jön elő? Videót néztem de ahogy rémlik ott se mindig jelent ez a jelenség meg.

Mostanába a megjelenő modokba bele rakják a teszt pilókátak is,így akár 3 versenyző is mehet egy csapatból (Fsone,F1 RFT,volt valami 2010es ahol láttam szintén). ilyesmi lesz?
Az első kérdéseddel kapcsolatban, mit értesz azon, hogy billegett az autó? Nem nagyon emlékszem már rá ezért kérdem.

A második kérdésedre majd Gadfly válaszol, de úgy gondolom, mivel a valós F1-ben sem indulnak a pilóták mellett a tesztpilóták, mivel autójuk sincs, így nem nagyon hiszem hogy itt lesz ilyesmi.

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 5:56 pm
Szerző: danikosz
http://www.youtube.com/watch?v=bB5wSu0vIUE
talán külsőből látni...

Autó alja belesüppedt külső nézetből pl a földbe meg ilyenek. Valami profi majd jobban szavakba önti :D

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 6:10 pm
Szerző: Tommy78
danikosz írta:http://www.youtube.com/watch?v=bB5wSu0vIUE
talán külsőből látni...

Autó alja belesüppedt külső nézetből pl a földbe meg ilyenek. Valami profi majd jobban szavakba önti :D
hát eddig még ilyet nem tapasztaltam, de remélem nem is lesz ilyen gondunk, bár még kimondottan ezt a részét nem teszteltük a modnak.

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 9:10 pm
Szerző: Norbi
Már várom mikor jön ki a mod :D
A videó meghozta erre a kedvemet :D

Elküldve: hétf. nov. 29, 2010 9:37 pm
Szerző: Gadfly
@Danik0sz
Tudom miről beszélsz, de sztem itt ilyen nem lesz. Videó készítés és a tesztelési fázis előtt sem vettem észre ilyen hibát. Az sztem anno vmi CTDP bug lehetett, ennek a modnak meg ugye ahhoz semmi köze, sőt ennek a modnak igazából egyik rf-es modhoz sincs köze és ez azért ritka. :)

A három csapatos megoldás nem rossz felvetés, de több hátulütője is lehet mint pl. bizonyos páylákon hatalmas forgalom, szerver akadása nagy létszám esetén (lásd mtcc), raealitástól való eltérés stb stb. ha esetleg úgy alakul, hogy túljelentkezés lesz, akkor talán inkább érdemes egy A és egy B ligát létrehozni, de ez túl szép lenne ha így lenne. :p Majd meglátjuk mi lesz, addig még sok idő van.

Elküldve: kedd nov. 30, 2010 2:29 pm
Szerző: danikosz
Gadfly írta:@Danik0sz

Jah,mondjuk máshol én se láttam ezt a billegést én is arra gondolok hogy az.

Igazából csak kérdeztem hogy lenne-e ilyen de a rajthelyek és a pit helyek ( de inkább főleg a rajt pl : magyar,monaco) amúgy se lenne elég 30 indulónak a hely. Csak úgy kíváncsiságból kérdeztem hisz lesz bőven kocsi :D

Elküldve: kedd nov. 30, 2010 9:27 pm
Szerző: Gadfly
Nah a videót töröltem a jutúbról mert hang nélkül nem sok értelme van. Viszont másik 4 videómegosztóra felkerült, így aki akarja reklámozhatja ezeken keresztül a 2011-es szezonunkat! ;)

Magyar:

Videa
http://videa.hu/videok/sport/maszim-nf1 ... 2MiFORm993

Inda
http://auto.indavideo.hu/video/MASZIM_NF1B_2011

Nemzetközi:

Metacafe
http://www.metacafe.com/watch/5578189/maszim_nf1b_2011/

Vimeo
http://www.vimeo.com/17340012

Elküldve: kedd nov. 30, 2010 9:40 pm
Szerző: Tony
Még anno tavaly azt mondta Bedy, hogy tudja, hogy mi okozta a dőlés problémát, a videón nyoma nincs ennek, szóval ettől nem kell tartani szerintem.

Elküldve: pén. dec. 03, 2010 1:41 pm
Szerző: gombocfej
Nagyon tuti a promo video,mar alig varom az elso teszteket...Gratula.... :lol: :lol: :lol:

Elküldve: pén. dec. 03, 2010 5:23 pm
Szerző: Bedy
gombocfej írta:Nagyon tuti a promo video,mar alig varom az elso teszteket...Gratula.... :lol: :lol: :lol:
A tavalyi teljesítményed, kitartásod miatt feltétlen számítunk rád a tesztelések során.
Gondolom ezt mondhatom mindenki nevében ;)

Elküldve: pén. dec. 03, 2010 5:28 pm
Szerző: Bedy
A hétvégén megpróbálom, olyan állapotba hozni a modot, hogy ellehessen kezdeni a teszteket. Készítek egy teszt pakkot ami elérhető lesz . Erről a későbbiekben részletes kiírás is lesz remélhetőleg. (egyeztetni kell)

Elküldve: pén. dec. 03, 2010 10:49 pm
Szerző: Gadfly
Így van ahogy Bedy mondja! Remélem meg tudod majd oldani a csütörtöki hétköznapokat. ;)

@Tommy - Bedy - Metosz
A hétvégén Ausztriában leszek, így nem tudok majd TS és fórum közelben lenni. (fórum esetleg vmi free wifi esetén lehetséges) Mindenképp szeretnék veletek egy közös megbeszélést és egyeztetést, mielőtt publikálnánk a cuccot! Talán vasárnap este v. hétfőn Lights előtt v. után?

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 12:35 pm
Szerző: Tom
KIváncsian várom!
Ha olyan vezetni, mint amilyen szép, gondunk nem lesz!!! :P

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 2:23 pm
Szerző: metosz
Tom írta:KIváncsian várom!
Ha olyan vezetni, mint amilyen szép, gondunk nem lesz!!! :P
Gadflynak átküldtem a pontos teszt tervezetet amit Bedyvel és Tommyval már egyeztettem. Dátumok három pályán is kitűzésre kerültek, amint Gadfly áment mond, kiírásra kerül.

Ezúton jelezném és kiemelném, hogy nincs véglegesítve a MOD SŐT a meló finom része most jön! Továbbá alapelv leszen, hogy mindenkinek ugyanannyi lehetősége és ideje legyen tesztelni akár már a most készenálló betával is, azzal a figyelmeztetéssel, hogy nincs kész! A MOD-ot a maszim rendszeresen versenyző összes érdeklődő pilóta megkapja amennyiben írásban majd a kiírás után jelzi igényét.

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 4:55 pm
Szerző: Norbi
metosz írta:

Akkor én jelezném, hogy kéremszépen! :)
Már várom :D Rég mentem F1 moddal :D

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 5:18 pm
Szerző: metosz
Norbi írta:

Tőled picit többet várunk majd Norbi, remélem a tesztcsapatban is vállalod a részvételt. Ennek feltételei vagyis maga a meló amit csinálni kell - a tesztfutamok között - szintén kiírásra kerül.
A jelenleg már elérhető verzióval kapcsolatos kódot és elérést PÜ küldöm neked. Kérlek ne add tovább!
Mindenkinek odaadjuk aki rendszeresen versenyez velünk és részt vett az F1 bajnokiban. Nem kis felelősséggel jár egy MOD elkészítése, azzal is tisztában vagyunk, hogy általában csak negatív kritika éri a MOD gyártást, akkor legalább valóban azt szidja mindenki amit késznek tituláltunk.
Maga a MOD ha eléri az 1.0 stádiumot FTP-ről elérhető lesz bárkinek. :wink:

@MINDENKI
Jelenleg hétvége van. Türelmeteket kérjük!
Mivel a naptár sűrű éppen csak találtunk 3 időpontot, más események így a karácsonyi buli is készülődés, tervezés alatt van.

Tervezett tesztidőpontok:
2010.12.22 SZERDA MONZA 20.00 (fékteszt)
2011.01.05 SZERDA BARCELONA 20.00 (gumi és motorteszt)
2011.01.26 SZERDA BRAZIL 20.00 (törések és bokszidők beállítása, finomhangolás)

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 6:40 pm
Szerző: Norbi
metosz írta:
Norbi írta:
metosz írta: Gadflynak átküldtem a pontos teszt tervezetet amit Bedyvel és Tommyval már egyeztettem. Dátumok három pályán is kitűzésre kerültek, amint Gadfly áment mond, kiírásra kerül.

Ezúton jelezném és kiemelném, hogy nincs véglegesítve a MOD SŐT a meló finom része most jön! Továbbá alapelv leszen, hogy mindenkinek ugyanannyi lehetősége és ideje legyen tesztelni akár már a most készenálló betával is, azzal a figyelmeztetéssel, hogy nincs kész! A MOD-ot a maszim rendszeresen versenyző összes érdeklődő pilóta megkapja amennyiben írásban majd a kiírás után jelzi igényét.
Akkor én jelezném, hogy kéremszépen! :)
Már várom :D Rég mentem F1 moddal :D
Tőled picit többet várunk majd Norbi, remélem a tesztcsapatban is vállalod a részvételt. Ennek feltételei vagyis maga a meló amit csinálni kell - a tesztfutamok között - szintén kiírásra kerül.
A jelenleg már elérhető verzióval kapcsolatos kódot és elérést PÜ küldöm neked. Kérlek ne add tovább!
Mindenkinek odaadjuk aki rendszeresen versenyez velünk és részt vett az F1 bajnokiban. Nem kis felelősséggel jár egy MOD elkészítése, azzal is tisztában vagyunk, hogy általában csak negatív kritika éri a MOD gyártást, akkor legalább valóban azt szidja mindenki amit késznek tituláltunk.
Maga a MOD ha eléri az 1.0 stádiumot FTP-ről elérhető lesz bárkinek. :wink:

@MINDENKI
Jelenleg hétvége van. Türelmeteket kérjük!
Mivel a naptár sűrű éppen csak találtunk 3 időpontot, más események így a karácsonyi buli is készülődés, tervezés alatt van.

Tervezett tesztidőpontok:
2010.12.22 SZERDA MONZA 20.00 (fékteszt)
2011.01.05 SZERDA BARCELONA 20.00 (gumi és motorteszt)
2011.01.26 SZERDA BRAZIL 20.00 (törések és bokszidők beállítása, finomhangolás)
;)
Csak mondjátok mit és hol kell tesztelni és megpróbálom végrehajtani :)

Elküldve: szomb. dec. 04, 2010 9:24 pm
Szerző: danikosz
Én is szeretnék jönni tesztelni hogy ha lehetséges :) Tonyval beszéltem már és csak jókat mondott a modrol amit Norbi csak megerősíteni tudott,úgyhogy érdekelne :)

Elküldve: hétf. dec. 06, 2010 8:36 pm
Szerző: gombocfej
Hat ha lehetseges mar idejebe elkezdenem a tesztelest...

Elküldve: pén. dec. 10, 2010 10:47 pm
Szerző: Tommy78
Ha valaki teszteli majd a modot, akár offline, akár majd online, a teljes tankos távot, mivel a 2010-es szabály lesz a mérvadó, nem lesz tankolás, azaz a 230 litert kellene kiautózni, de kerékcserére előfordul, hogy a teszt alatt ki kell jönni, de mivel nincs tankolás, igy az rFactor "practice" azaz edzés módban leveszi az üzemanyag mennyiségét "1"-re. Ez az alapbeállítása az rF-nek, de az F1'91 bajnoki óta már rájöttem, hogy a UserData/Sajátneved mappában ha a sajátneved.PLR filet megnyitod szerkesztésre, keresd meg a Relative Fuel Strategy="1" sort és ha ott "0" van, akkor írd át "1"-re akkor nem veszi le a mennyiséget.

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 10:47 am
Szerző: Norbi
Alap setuppal menjünk, vagy úgy állítjuk be a kocsit ahogy akarjuk?

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 10:55 am
Szerző: metosz
Norbi írta:Alap setuppal menjünk, vagy úgy állítjuk be a kocsit ahogy akarjuk?
Az előbbi kiírást töröltem. Egyszerűen nincs értelme, muszáj TS-en értekezni az egészről, sokkal több kérdés fog felmerülni mint amennyit a kiírás tisztáz. Ezért kérek szépen minden érintett pilótát, hogy holnap este 19.00-20.00 között TS jöjjön egy picit értekezni, MOD-ot, pályát, feladatot átvenni, megismerni.

F1 teszt TS értekezlet, holnap - vasárnap 2010.12.12 19.00-20.00-ig.

A tesztelés gerincét továbbra is a kiírt tesztversenyek adják:

2010.12.22 SZERDA MONZA 20.00 (fékteszt)
2011.01.05 SZERDA BARCELONA 20.00 (gumi és motorteszt)
2011.01.26 SZERDA BRAZIL 20.00 (törések és bokszidők beállítása, finomhangolás)

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 12:29 pm
Szerző: Tommy78
Norbi írta:Alap setuppal menjünk, vagy úgy állítjuk be a kocsit ahogy akarjuk?
Szerintem úgy kapnánk jó adatokat, illetve adnánk Bedynek, ha a csomagba rakott setupokkal menne mindenki. Én azzal mentem, egyedül a fékerőt állítottam magamra, mert az nem feküdt. Csak másoljátok be a megfelelő pálya mappályába a UserData/sajátnév/settings/pályanév mappába.

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 1:02 pm
Szerző: Norbi
Tommy78 írta:
Norbi írta:Alap setuppal menjünk, vagy úgy állítjuk be a kocsit ahogy akarjuk?
Szerintem úgy kapnánk jó adatokat, illetve adnánk Bedynek, ha a csomagba rakott setupokkal menne mindenki. Én azzal mentem, egyedül a fékerőt állítottam magamra, mert az nem feküdt. Csak másoljátok be a megfelelő pálya mappályába a UserData/sajátnév/settings/pályanév mappába.
És az a csomag hol található?
Meg a pályák is kellenének :)

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 1:05 pm

Akkor mivel akarsz menni alapsetuppal? Mármint most mit tesztelsz? Kaptál már modot vagy nem? Kicsit elkerüljük egymást :D

Elküldve: szomb. dec. 11, 2010 1:08 pm
Szerző: Norbi
Tommy78 írta:
Norbi írta:
Tommy78 írta: Szerintem úgy kapnánk jó adatokat, illetve adnánk Bedynek, ha a csomagba rakott setupokkal menne mindenki. Én azzal mentem, egyedül a fékerőt állítottam magamra, mert az nem feküdt. Csak másoljátok be a megfelelő pálya mappályába a UserData/sajátnév/settings/pályanév mappába.
És az a csomag hol található?
Meg a pályák is kellenének :)
Akkor mivel akarsz menni alapsetuppal? Mármint most mit tesztelsz? Kaptál már modot vagy nem? Kicsit elkerüljük egymást :D
Én metosztól kaptam 2 linket. 1 teljes mod és egy patch. Többet nem kaptam még :)
Az alap moddal mentem egy általam kiválasztott pályán és azon mentem :D