Minden, ami a témához kapcsolódik
Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Szenior 2012

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 20, 2011 7:04 pm

Akik ott voltak a díjátadón, közülük, sokan hallották, hogy egy mod-on dolgozom, ami ha minden jól megy és elnyeri a többség tetszését, akkor feltehetőleg ezzel fogjuk "lefutni" a jövő évi Szenior Bajnokságot.

Sok részlet még tisztázatlan, megbeszélés tárgya, olyanok mint a futamok időpontjai, tehát mely napon legyenek, illetve hány futamra van/lesz lehetőségünk a jövő évben.
Ezen felül a futamok lebonyolítása ami még kérdéses.

Amit én szeretnék, úgy gondolom, az új szervergéppel mert lehetne előrelépéseket tenni, és kihasználni a feltehetőleg már utolsó rF1-es szezont. Tehát a lényeg amit szeretnék, az egy hosszú távú bajnokság, átüléses rendszerrel, éppen ezért csak csapatbajnoki értékeléssel.

Terv az sok van, ami kérdőjel, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a kisebb létszám az, aki kedveli a hosszú távú versenyeket. Természetesen minden mellett vannak érvek és ellenérvek, ami talán a legfőbb ellenérv egy hosszú távú bajnokinál, az a futam időpontja. Nyilván egy több órás futamot nem lehet nagyon hétköznap megszervezni, mivel a többség dolgozik és nyilvánvalóan korán kel a futamot követő nap, tehát ami lehetséges az a szombat vagy vasárnap egy hosszú távú bajnokságnál, míg egy normál/rövid távú bajnokinál, ami kb 45perc - 1 óra terjedelmű, azt könnyen le lehet zavarni bármelyik hétköznap este.
Ami viszont különlegessé teszi a hosszú távú versenyeket, az maga a verseny hossza, rengeteget kell gondolkodni közben, stratégiát minél jobban megtalálni, és az összjáték a csapattársaddal, akivel helyet cseréltek a pitelés alkalmával. Teljesen más egy ilyen futam, és nagyon ritka az ilyenfajta bajnokság. Tapasztalatból mondom, bár sok ilyen hosszú távú átüléses futamon még én sem indultam, mindössze 4 ilyen versenyen voltam de hatalams élményt nyújt, ahogy végigizgulja és nézi a társát az ember. Természetesen egy átüléses bajnokihoz emberek is kellenek, hogy legyen értelme és ne vesszenek el az autók a pályán. Viszont egy olyan ötlet is felmerült bennem, a valóságban is hasonlóképp csinálják a GT Bajnokságban, hogy van 1 időmérő, ezen kialakul a sorrend a Sprint futamra, viszont én úgy gondoltam úgy még kicsit fel lehetne dobni, ha külön vennénk az időmérőt és a sprintfutamot, ezzel is időt spórolva a hosszabb távú versenyre, amikor is már csak az edzést követően beállítanánk a rajtsorrendet és indulhatna a futam, aminek a távja természetesen megbeszélés kérdése, mivel mindenkinek mást jelent a "hosszú távú" futam valakinek már az 1 óra is sok, míg valakinek a 4 óra is kevés. Tehát ez kérdéses mint ahogy az egész elképzelés, ami a többségen múlik, ki mire vevő.
Egy példával leírnám, hogy gondolom, tehát tegyük fel hétfőn lenne az időmérő edzés, ami mondjuk fél óra, vagy körlimit igazából lényegtelen ez is megbeszélés tárgya, és nem privát mód természetesen, ami a lényeg, az időmérőn a csapat mindkét tagja résztvenne, az időmérő után jönne a Sprint verseny, ami kb 30-45 perces lenne, majd a futam eredménye alapján kiosztanánk a pontot, ezen belül a csapatok pilótáinak pontjait összeadnánk, és ez adná meg a hosszú távú verseny rajtsorrendjét, tehát a legtöbbet szerzett páros indulna az élről, míg a legkevesebbet szerzett páros a végéről. A csapaton belül több pontot szerzett versenyző kezdené meg a mondjuk vasárnap tartandó hosszú távú futamot, és természetesen a futam hosszátót függően határoznánk meg a kötelező pilóta cserék számát.

Tehát körvonalakban ezek a tervek, ami a modot illeti, a Shift 2-ből készítettem a 2010-es GT autókból egy modot, 8 féle autó szerepel a modban, ezen belül minden autóból két csapat van, tehát maximálisan 32 autó áll a rendelkezésünkre. Több helyen láttam már próbálkozást a GT autók konvertálásából, viszont hallottam többek között a Simco-nál is hogy felmerültek problémák, feltehetően az autók konvertálásából adódóan, hogy ledobálja a szerverről az embereket, hogy ez valójában a modnak köszönhető e vagy bármi másnak, nem tudom, ezért lenne szükséges letesztelni a modot, ami a jelenlegi állapotát tekintve tesztelhető. Az autók különbözőek, mivel vannak méretbeli eltérések az autók között. Minden autónak saját fizikát készítettem, mivel nem egyformák az autók, motorteljesítményben megegyeznek, viszont különböző fordulaton adják le a maximális teljesítményt és nyomatékot. Az autók teljesítménye 650 lóerő és 750 Nm, a súlyuk 1200-1250 kg, viszont különböző felépítésük és súlyelosztásuk miatt különböző vezetési stílust igényelnek. De úgy gondolom a 8 féle autóból, mindenki talál kedvére valót.

Az autók név szerint a következők: (csak linket rakok, hogy ne húzza szét a fórumot, készítettem róluk képet)
- Audi R8 LMS
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -17-18.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -22-94.jpg
- Aston Martin DBR9
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -19-96.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -29-33.jpg
- Corvette C6.R
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -36-57.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -41-55.jpg
- Ford GT
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -48-66.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -54-60.jpg
- Lamborghini R-SV
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -00-91.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -06-63.jpg
- Maserati MC12
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -13-18.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -19-75.jpg
- McLaren MP4-12C
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -28-75.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -42-17.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -46-85.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -51-05.jpg
- Nissan GT-R
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -56-70.jpg
http://www.maszim.hu/up/T78/rFactor%202 ... -01-59.jpg

A tesztek elsődleges lényege a mod működésének a tesztje lenne, főként azt kellene letesztelni, hogy mindig minden teszten lehetőleg mindegyik típusból legalább 1 a pályán legyen. Talán most többeknek lesz ideje az ünnepek alatt, a következő két hétben néha egyet-egyet tesztelni, szóval aki szeretné kipróbálni illetve részt venni a mod "béta" tesztelésében az itt ebben a témában jelezze és küldöm privátban a mod elérhetőségét. Annyi kérésem lenne, akik résztvesznek a tesztben, ne adják tovább a modot, illetve a kicsomagoláshoz szükséges jelszót. Köszönöm. Hamarosan indítok a moddal egy szervert, a pályát itt ebben a témában elérhetővé teszem.

Várom a véleményeket magáról bajnoki kialakításáról, majd későbbiekben a modról. ;-)


Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 20, 2011 8:59 pm

Egy kis izelítő, még a díjkiosztó előtt dobtam gyorsan össze, vágásra már nem volt akkor időm mert indult a gépem, úgyhogy igazából csak egy gyorsan "összedobott" videó, de a lényag látszik:

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 20, 2011 11:15 pm

Szerver indítva, aki kedvet kap hozzá jelezze itt és küldöm a modhoz a linket.

Szervernév: ! GT Mod Teszt
Szerver IP: 87.229.108.129:34299
Jelszó: gt

Pálya:
Imola 2006

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: KOPI » szer. dec. 21, 2011 6:11 am

Tegnap már megvolt az első tesztelés.Tommyval olyan köröket mentünk és ugy gyapáltuk egymást mintha mindig ezzel mentünk volna. Azt beszéltük hogy jó lenne valamikor akár 2 ünnep közt egy olyan teszt ahol megterheljük a módot kicsit hogy nehogy ledobáljon meg probléma legyen. Mindenki más kocsival stb.

Részemröl jelentkezek tesztpilótának.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. dec. 21, 2011 7:19 am

Tommy78 írta:...Egy példával leírnám, hogy gondolom, tehát tegyük fel hétfőn lenne az időmérő edzés, ami mondjuk fél óra, vagy körlimit igazából lényegtelen ez is megbeszélés tárgya, és nem privát mód természetesen, ami a lényeg, az időmérőn a csapat mindkét tagja résztvenne, az időmérő után jönne a Sprint verseny, ami kb 30-45 perces lenne, majd a futam eredménye alapján kiosztanánk a pontot, ezen belül a csapatok pilótáinak pontjait összeadnánk, és ez adná meg a hosszú távú verseny rajtsorrendjét, tehát a legtöbbet szerzett páros indulna az élről, míg a legkevesebbet szerzett páros a végéről. A csapaton belül több pontot szerzett versenyző kezdené meg a mondjuk vasárnap tartandó hosszú távú futamot, és természetesen a futam hosszátót függően határoznánk meg a kötelező pilóta cserék számát...
Nagyon tetszik a mod is és a tervezett lebonyolítás is . :)
Jönnék tesztelni.
Kép

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Csaba » szer. dec. 21, 2011 7:49 am

Nagyon jól hangzik, de már így sem tudok dönteni az F1 és az Indycar között.. :S (a kettő nagyon sok, a három meg pláne)
Viszont itt egy Gadfly Mozart én csapat az nagyon tetszene! :D
Tesztelni szívesen jövök.

Nem féltek attól, hogy nagyon megosztja az emberek számát a 3 bajnokság?
Vagy ide jó lenne újakat megnyerni. Ez egy elég más stílus.
Buchert Csaba

Titusz
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 150
Csatlakozott: vas. jan. 30, 2011 8:51 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Titusz » szer. dec. 21, 2011 8:36 am

Baba kis mód. Én is jövök szívesen tesztelni, mondjuk egy 10 órás sprint futamra... :)
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szer. dec. 21, 2011 10:57 am

KOPI írta:Tegnap már megvolt az első tesztelés.Tommyval olyan köröket mentünk és ugy gyapáltuk egymást mintha mindig ezzel mentünk volna. Azt beszéltük hogy jó lenne valamikor akár 2 ünnep közt egy olyan teszt ahol megterheljük a módot kicsit hogy nehogy ledobáljon meg probléma legyen. Mindenki más kocsival stb.

Részemröl jelentkezek tesztpilótának.
Én múltkor mondtam TS-en, hogy akár futhatnánk ezzel is a karácsonyi FUN futamot. Tesztnek nagyon jó lehetne és legalább a FUN sem maradna el. Ha nektek jó és metosz is rábólint, akkor én szívesen át adnám nektek a (karácsonyi FUN) szervezési jogát, mert eléggé el vagyok havazva amúgy is.... -lll-

@Csabi
Találkozón Tommyval megállapodtunk, hogy jövőre Indyben és itt csapattársak leszünk. Így sajna csak F1-ben tudok majd Veled menni ahol remélem aratni fogunk. :grin:
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Csaba » szer. dec. 21, 2011 12:29 pm

Gadfly írta:
KOPI írta:Tegnap már megvolt az első tesztelés.Tommyval olyan köröket mentünk és ugy gyapáltuk egymást mintha mindig ezzel mentünk volna. Azt beszéltük hogy jó lenne valamikor akár 2 ünnep közt egy olyan teszt ahol megterheljük a módot kicsit hogy nehogy ledobáljon meg probléma legyen. Mindenki más kocsival stb.

Részemröl jelentkezek tesztpilótának.
Én múltkor mondtam TS-en, hogy akár futhatnánk ezzel is a karácsonyi FUN futamot. Tesztnek nagyon jó lehetne és legalább a FUN sem maradna el. Ha nektek jó és metosz is rábólint, akkor én szívesen át adnám nektek a (karácsonyi FUN) szervezési jogát, mert eléggé el vagyok havazva amúgy is.... -lll-

@Csabi
Találkozón Tommyval megállapodtunk, hogy jövőre Indyben és itt csapattársak leszünk. Így sajna csak F1-ben tudok majd Veled menni ahol remélem aratni fogunk. :grin:
Ja okés! :-)
Ezt nem tudtam, nem baj akkor majd keresek mást akivel szarrá verünk titeket! :D
Buchert Csaba

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 21, 2011 1:17 pm

@Csaba, Titusz, Kiru
pü-ben küldtem a linket, ha valamelyikőtök nem kapná meg jelezze.

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. dec. 21, 2011 7:51 pm

Tetszik! :)

Eddig 2 autót próbáltam, de mindet letesztelem.
Lamborghini nagyon fekszik. :)
A DRM-hez képest "könnyű" a pályán tartani. :)
Ami még tetszik hogy csak cockpit nézet van.
Remélem így is marad.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 21, 2011 8:32 pm

kiru írta:Tetszik! :)

Eddig 2 autót próbáltam, de mindet letesztelem.
Lamborghini nagyon fekszik. :)
A DRM-hez képest "könnyű" a pályán tartani. :)
Ami még tetszik hogy csak cockpit nézet van.
Remélem így is marad.
örülök, hogy tetszik.

Valaki nem jön esetleg körözni egyet?

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. dec. 22, 2011 5:44 am

Urak ma este 8 kor egy nem hivatalos teszt? Ugysincs semmi verseny.

Aki jön irja be milyen verdával jön,ne legyen egyforma auto ha lehet.

Kopi. Maserati #34 (velük tárgyalok :mrgreen: )

Tommy küld el lécci Zsozsesznek is a linket,ma szólok neki is melohelyen hogy jöjjön.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: kiru » csüt. dec. 22, 2011 6:45 am

KOPI írta:Kopi. Maserati #34 (velük tárgyalok :mrgreen: )
Velük én is tárgyalok, de kellemetlen mert le kell feküdni a szakállas izzadtságszagú csapatfőnökkel az ülésért, az meg fújjjjj . :)
Le sem írom mit kellett tennem hogy kipróbáljam néhány körre a gépet...

Aston Martin #10
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. dec. 22, 2011 12:32 pm

Linket kérek szépen. ;-)
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. dec. 22, 2011 1:48 pm

jövök :arrow:

Nissan GT-R #22

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. dec. 22, 2011 1:50 pm

@Metosz, Zsozsesz

Ment a link privibe.

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gombocfej » csüt. dec. 22, 2011 2:45 pm

en is kiprobalnam,jan.09-ig szabad vagyok...

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. dec. 22, 2011 3:02 pm

gombocfej írta:en is kiprobalnam,jan.09-ig szabad vagyok...
ment a pü :arrow:

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gombocfej » csüt. dec. 22, 2011 3:44 pm

este leszek Audi R8 #3

Avatar
Bodzzza
Hozzászólások: 797
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 9:12 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Bodzzza » csüt. dec. 22, 2011 4:47 pm

:arrow: kérhetek linket?
http://www.youtube.com/user/Bodzzza
"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. dec. 22, 2011 5:47 pm

Bodzzza írta::arrow: kérhetek linket?
ment minden :arrow:

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gstyle » csüt. dec. 22, 2011 5:50 pm

jönnék
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. dec. 22, 2011 6:06 pm

gstyle írta:jönnék
Ment pü.

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. dec. 22, 2011 6:31 pm

Lehet megkövezni,én nem megyek kötelező cokpit nézetbe. Ha eröltetni akarjátok most szóljatok hogy ne gyurjak feleslegessen
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. dec. 23, 2011 10:24 am

KOPI írta:Lehet megkövezni,én nem megyek kötelező cokpit nézetbe. Ha eröltetni akarjátok most szóljatok hogy ne gyurjak feleslegessen
Mastersen is csak az van. Nyáron nekem is szokatllan volt (szintén motorház nézethez vagyok szokva a szar monitor miatt, de ez már a múlt, most 24"-on már nem)17"-os crt monitoron képtelenség normálisan kilátni úgy, de a mai világban 22"-tól felfelé játszanak a legtöbben...pár nap alatt hozzászoksz.
És nem elhanyagolható szempont...cockpit nézetben gyorsabb a játék mint motorház nézetben.

Tommy megnézném én is a modot.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 11:24 am

Dietrich írta: Tommy megnézném én is a modot.
pü ment :arrow:

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 11:25 am

A szerver Daytona Road Course pályával fut!

Szervernév: ! GT Mod Teszt
Szerver IP: 87.229.108.129:34299
Jelszó: gt

Pálya:
Daytona Road Course

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Csaba » pén. dec. 23, 2011 11:33 am

Dietrich írta:
KOPI írta:Lehet megkövezni,én nem megyek kötelező cokpit nézetbe. Ha eröltetni akarjátok most szóljatok hogy ne gyurjak feleslegessen
Mastersen is csak az van. Nyáron nekem is szokatllan volt (szintén motorház nézethez vagyok szokva a szar monitor miatt, de ez már a múlt, most 24"-on már nem)17"-os crt monitoron képtelenség normálisan kilátni úgy, de a mai világban 22"-tól felfelé játszanak a legtöbben...pár nap alatt hozzászoksz.
És nem elhanyagolható szempont...cockpit nézetben gyorsabb a játék mint motorház nézetben.

Tommy megnézném én is a modot.
Mit értesz az alatt, hogy gyorsabb a játék??
Buchert Csaba

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: sanya » pén. dec. 23, 2011 12:46 pm

Megnézném én is ha lehet!

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. dec. 23, 2011 12:49 pm

Csaba írta:
Dietrich írta:
KOPI írta:Lehet megkövezni,én nem megyek kötelező cokpit nézetbe. Ha eröltetni akarjátok most szóljatok hogy ne gyurjak feleslegessen
Mastersen is csak az van. Nyáron nekem is szokatllan volt (szintén motorház nézethez vagyok szokva a szar monitor miatt, de ez már a múlt, most 24"-on már nem)17"-os crt monitoron képtelenség normálisan kilátni úgy, de a mai világban 22"-tól felfelé játszanak a legtöbben...pár nap alatt hozzászoksz.
És nem elhanyagolható szempont...cockpit nézetben gyorsabb a játék mint motorház nézetben.

Tommy megnézném én is a modot.
Mit értesz az alatt, hogy gyorsabb a játék??

köridőt..kb. olyan mint akit büntet azért mert TC-t használ..+súlyt kap.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 1:51 pm

sanya írta:Megnézném én is ha lehet!
pü ment :arrow:

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Csaba » pén. dec. 23, 2011 2:43 pm

Dietrich írta:
köridőt..kb. olyan mint akit büntet azért mert TC-t használ..+súlyt kap.
Ez minden modra igaz?
pl az f1re is amit idén használtunk?
Buchert Csaba

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Toby » pén. dec. 23, 2011 3:07 pm

Meglesném én is a modot!
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Avatar
Makako
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 511
Csatlakozott: szomb. dec. 19, 2009 8:06 am
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Makako » pén. dec. 23, 2011 3:24 pm

Csaba írta:
Dietrich írta:
köridőt..kb. olyan mint akit büntet azért mert TC-t használ..+súlyt kap.
Ez minden modra igaz?
pl az f1re is amit idén használtunk?
Csabi mit gondolsz miért vagyok mindig ilyen lassú! Nekem mindig be van kapcsolva ezért "súlybüntim" van! F1-ben tuti van,DRM-ben meg szinte biztos,hogy ugyanígy van! (Mert ott is lassú vagyok! -kakcsi- ) Vagy asszem amúgy is az vagyok! -uh-
Annyiszor van igazam ahányszor csak akarom...:)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 4:21 pm

Toby írta:Meglesném én is a modot!
pü ment :arrow:

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gstyle » pén. dec. 23, 2011 4:33 pm

Esetleg nem lehetne a váltót fokozatonként állítani???? Ne csak a vég áttátelt.
Ennyi nyűgöm lenne csak:))
Amúgy nekem nagyon tetszik, az Aston Martin nekem nagyon jól kezelhető:)
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 6:19 pm

gstyle írta:Esetleg nem lehetne a váltót fokozatonként állítani???? Ne csak a vég áttátelt.
Ennyi nyűgöm lenne csak:))
Amúgy nekem nagyon tetszik, az Aston Martin nekem nagyon jól kezelhető:)
Még sok minden változni fog, ezért is vannak/lesznek a tesztek. Felírtam ;-)

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: tjoe » pén. dec. 23, 2011 9:51 pm

Én is megsasolnám.
De hová tűnt Damon Hill !?

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 10:40 pm

tjoe írta:Én is megsasolnám.
pü ment :arrow:

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 23, 2011 10:53 pm

Urak!

Feltettem egy javítást, engedélyezve lett a váltó fokozatainak állítása, illetve a motor élettartam be lett lőve, tehát 1-es hűtővel nem kell már köröket róni :)
Le lehet forgatni a pirosig a motort, bár mindet úgy állítottam be, hogy a fordulat limit előtt 150 fordulattal kezdjen kopni a motor, de ez csak akkor ha huzamos ideig tartod tiltáson a motort, illetve ha felmelegíted a motort 110 fok fölé, akkor rohamosan csökken, szóval javasolt a minimum 2-es hűtő egy kvalira, versenyre meg még nagyobb, de ez pályától és a váltó beállítástól is függ.

Illetve, hogy ne legyenek egyforma rajtszámok, az Audi R8 módosítva lett, a VEH és DDS file-ok Kopinak köszönhetően, illetve a teszten említettem a McLaren-ben egyelőre 4 festés volt, de azt is két csapatra vettük, mint az összes többit.


Mielőtt felrakjátok a Patch-et, előtte a :

GameData/Vehicles/FIA_GT1/AudiR8 mappából a két csapat mappáját töröljétek a benne levő VEH és DDS file-okkal együtt. (tehát a Black Falcon és a Team Rosberg mappát töröljétek)
illetve a
GameData/Vehicles/FIA_GT1/McLarenMP4-12C mappából a Hexis McLaren mappát tartalmával együtt töröljétek.


Ha ez megvan akkor mehet fel a javítás.
Letöltés:
ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/SZENIOR ... atch01.zip

Kicsomagoláshoz a jelszó ugyanaz mint a modhoz volt.

Szerver már ezzel fut.


És egyúttal Szeretnék Mindenkinek Nagyon Boldok Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánni!!



Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. dec. 25, 2011 2:49 pm

A szerver Solitude pályával fut!

Szervernév: ! GT Mod Teszt
Szerver IP: 87.229.108.129:34299
Jelszó: gt

Pálya:
Solitude

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. dec. 25, 2011 8:28 pm

Urak!

*szerk: Felraktuk az új patch-et és rendre kidobált minket Kopival, tesztelgettük, először most kivettük a Shader pack-ot és elkezdte csinálni a műsort, de akkor amikor a Maserati és a Lamborghini volt fent, és leginkább akkor ha "kameranézetet" váltottunk.
Holnap folytatjuk az ellenőrzést, ami biztos, hogy Imolába az összes autóval nem volt gond, most csak ketten voltunk, akár ez is lehet gond, egyelőre nem tudni. Most jelenleg az alapmod és az egy darab Patch van fent.
Visszaraktuk megint Imolát és ott most gond volt, szóval kicsit megkeveredtünk, remélem hamarosan fényt derítünk erre, hogy mi a hiba.

Újabb Patch került fel szerverre, amik módosultak:
- hangokat beállítottam, így már nem zavaró az "ellenfelek" autóinak a hangjai, ha valakinek még így is sok itt jelezze, és leírom mit hol kell állítani, mivel ez nem befolyásol semmit, mindenki magára hangolhatja
- McLaren hangja javítva lett 4-5 ezres fordulat között nem volt hangja az autónak
- Grafikai Update by Toby - nem is részletezem, elég csak megnézni mit hozott ki Toby az uj SRPL Shaderpack-al a modból.

Patch letöltése: (jelenleg az új Updateből csak a hang javítást tartalmazza)
ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/SZENIOR ... atch01.zip
kicsomagoláshoz a jelszó a szokásos

Egyelőre teszteljük így, majd felrakjuk a grafikai updatet és megnézzük úgy is.

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 27, 2011 3:05 pm


Urak!

Az elmúlt két nap teszteléssel ment el, mivel előjött ez a "kidobálós" dolog, amit írtam még fentebb, hogy a SimCo-nál is ez a helyzet még jelenleg is 7 futam után.
Azért volt furcsa, hogy előjött, mert mielőtt kikerült a mod, teszteltem és nem jött elő sosem ilyen probléma, sőt még mikor Imolában teszteltünk online veletek, többször is elrajtoltunk úgy, hogy ott volt minden autó típus és nem volt probléma, aztán pár napja mikor Kopival teszteltünk a Maseratival illetve Lamborghinivel és előjött a probléma. Tegnap végigzongoráztuk a lehetőségeket, úgy nézett ki, hogy a Lamborghini és a McLaren-el van a gond. Aztán este még offline teszteltem, és az Audi R8 illetve a Ford GT is bekerült a "rosszak" sorába. Ma folytattam a tesztet, és kiderült, hogy ez a 4 rossz autó ha külön van, nem a többi 4-el, akkor nincs gond, illetve akkor a másik 4 is jól működik külön, csak együtt nem. Tehát felmerült bennem, hogy vagy 4 féle autó lesz, vagy egyszer az egyik 4-es, máskor a másik 4-es csoporttal megyünk, de van egy olyan érdekessége is a dolognak, írok egy példát, úgy könnyebb és remélem érthetőbb, bár hihetetlen a hiba, de mégis így van:
Tehát mint kiderült van két 4-es csoportunk, 1. Audi R8, Ford GT, Lamborghini, McLaren
a 2. csoport: Aston Martin, Corvette, Maserati, Nissan
Amikor Kopival teszteltünk, pont úgy voltunk fent, hogy Kopi a Maseratival (2.) én meg a Lambo-val (1.) és elkezdődött a kidobálás, aztán volt mikor megszűnt, először nem tudtuk, de aztán megtaláltuk a logikáját a dolognak, ha én a Lamboval fent voltam majd feljött Kopi a szerverre Maseratival, akkor kidobált, viszont ha ő fent volt és én mentem fel utána a Lamboval akkor nem. Tehát számított a sorrend.
Igazából ezt le lehetne tesztelni, hogy ez mindig 100%-osan így működik e, mert akkor el lehet kerülni a hibát, ha Esetlegesen ez lenne a jövő évi mod, semmiképp sem szeretném azt, hogy futamról-futamra valakit ledobáljon a szerver, de teszteléssel ezt ki lehet szűrni, ha 8 féle autót szeretnénk pályán látni, de ha nem is jönne össze, még mindig ott van a 2x4 autós verzió, mert az jelenleg működik, de ezt is tesztelni kell, ezért a modban külön kategóriára vettem a 2 csoportot, így lehet külön indítani a futamot, és tesztelni, hogy ez így 100%-ban működik.

Köszönöm Türelmeteket, láttam voltak fent szerveren és hibákat írt ki nekik, ez azért volt, mert leszedtünk mindent szerveren, és felraktuk az alapmodot és úgy teszteltük végig a modot, mikor még nem tudtuk, hogy pontosan mi lehet a hiba.

Most elindítottam a Szervert, felraktam a javítást, illetve a Toby által "feltuningolt" grafikai updatet, jelenleg egy Patch van feltöltve, ez tartalmazza az eddigi javításokat.

Letöltés:
GT_Mod_Patch01
jelszó a szokásos

Ha többen ráérnének, akkor lehetne csinálni tesztet szerdán, csütörtökön este felé, de akár ma is.
Ma 8-ig tudok jönni tesztelni, utána is szerveren tudok maradni, csak TS ügyileg nem leszek mert Értekezlet lesz.


Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Csaba » kedd dec. 27, 2011 3:56 pm

Ez érdekes és sok logikát nem látok benne.
Azért sem világos a dolg, mert az hogy milyen autot(3d, grafika) takar egy mod, az teljesen mind1 az én szememben.
Tehát van x fájl egy autóhoz, a mas fájlok, veh, stb.
Ez számomra tökmind1 mit tartalmaz, lehet az indycar autó, vagy f1, vagy akár gt1, ezek csak leírók.

Érthetetlen, hogy ezekben mi lehet a hiba. Csak valami a 3d-s objektumokkal!?!?!?
Kétszer szerepel ugyanaz az objektum név a mas-ban, vagy valami kódolási eltérés(ha egyáltalán van ilyen).

Nem akarok hülyeségeket írni, de hátha ebből beugrik valami ötlet, ami megoldásra vezet.
(Én is utálom az ilyen megfoghatatlan eseteket, és ez nagyon sok felesleges időd elvesz az effektív munkából.)
Buchert Csaba

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Toby » kedd dec. 27, 2011 5:34 pm

Ez a hiba a DTM moddal is előjött és nem találtam rá megoldást. Mivel ezek az autók is a Shiftből lettek konvertálva, én a modellekben lévő polygonokra gyanakszok, nem kizárólag háromszögekből van felépítve a cucc, vannak benne quadok is. Az rF lehet, hogy ezzel még nem tud megbirkózni.
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » kedd dec. 27, 2011 6:21 pm

Próbáljatok meg esetleg még SandroX-nak írni, neki is van egy Shift2 konvertje, hátha tudja a megoldást. :)
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: KOPI » kedd dec. 27, 2011 7:16 pm

van neki vmi elérhetősége?
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 27, 2011 7:56 pm

Adam Jonas írta:Próbáljatok meg esetleg még SandroX-nak írni, neki is van egy Shift2 konvertje, hátha tudja a megoldást. :)
köszi, megtaláltam, írtam is neki!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. dec. 30, 2011 4:11 pm

Újra elkészültem a moddal, lettek változások, mivel újra nulláról kellett kezdeni, viszont segítségemre volt Sandrox modja, így sok mindent fel tudtam használni belőle, legfőképp a "cockpiteket", amik több visszajelzést adnak a műszerek terén. Fizikában nem történt változás, tehát maradt a régi, hangok javarészt cserélve lettek, így most elsőre biztos furcsa lesz, nekem is az volt egész máshogy éreztem az autót miatta, a hangokat beállítottam, így nem zavaró többé az ellenfelek motorhangjai. Ami még változás, hogy a McLaren kikerült a listából, viszont helyette bekerült 3 új modell is a már "megszokott" 7 autó mellé, így jelenleg 10 márka közül lehet válogatni.
A három új modell a BMW Alpina B6, a Ferrari 458 Italia és a Mercedes SLS AMG.

Jelenleg a fizika Teszt fázisban van. Amit fixálni kell a tesztidőszak alatt, az a fogyasztás és a gumikopás optimalizálása a hosszú távú versenyekre, illetve a másik dolog a váltók beállítása, jelenleg közös áttétel kiosztást használnak az autók, de ez változni fog, mivel az autók maximális fordulatszáma különböző, ezáltal az elért végsebességek is, ezeket egységesíteni fogjuk. Továbbá a tesztek célja a mod megismerése, hibák észrevétele, és remélhetőleg kidobálással nem fogunk találkozni.

Hamarosan bővebb infókat osztok meg a Bajnokiról, de az már a Bajnoki kiírás topicban fog megjelenni.

Mod letöltése:
MaSzim Szenior GT 2012

Aktuális pálya a váltó teszteléséhez:
Le Mans

A kicsomagoláshoz a jelszókat hamarosan küldöm azoknak akik már eddig is jelezték felém kérésüket az előző verzióval kapcsolatban. Ha valaki nem kapná meg közülük kérem jelezze.

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gombocfej » szomb. dec. 31, 2011 2:45 pm

csapattarsat keresek -vv- -pucszi- -okos- _h_ --pezs-

pettya
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 227
Csatlakozott: kedd nov. 06, 2007 9:59 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: pettya » vas. jan. 01, 2012 12:51 pm

Az lenne a kérdésem hogy kell-e ehez külön jogsit csinálni? F1-es jogsim van és szívesen elindulnék itt.
A kicsomagoláshoz a kódot elkérhetem én is ?
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. jan. 01, 2012 3:02 pm

bpetya írta:Az lenne a kérdésem hogy kell-e ehez külön jogsit csinálni? F1-es jogsim van és szívesen elindulnék itt.
A kicsomagoláshoz a kódot elkérhetem én is ?
Válaszoltam és küldtem a jelszót pü-ben. ;-)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. jan. 01, 2012 3:03 pm

gombocfej írta:csapattarsat keresek -vv- -pucszi- -okos- _h_ --pezs-
Bengával össze is beszélhetnétek, mindketten Ferrarit választottatok, ha akarjátok mehettek egy csapatba, hacsak nem ragaszkodik mindkettőtök egy adott rajtszámhoz. ;-)

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: gombocfej » vas. jan. 01, 2012 5:55 pm

ha Benga rabolint,akkor en atulok a #20-ba

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. jan. 01, 2012 7:06 pm

gombocfej írta:ha Benga rabolint,akkor en atulok a #20-ba
Nekem tök mind1 melyik autóval indulok, szóval én is mehetek a Te általad választottal...
Annyi, hogy sajnos ma tudtam meg az órarendem és elszomorodtam, mert tököm teli, hogy állandóan bevariálnak a suliban...a lényeg, hogy hétfő, szerda és csütörtökön vannak az óráim.
Szóval elég ritka csapattárs lennék, ahogy néztem a verseny menetrendjét.
Azt javaslom, ha nem találsz magadnak normális (ezt az időpontokra és a vezetési stílusra értem -kakcsi- ) csapattársat, akkor szívesen megyek Veled.

Üdv
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. jan. 01, 2012 7:08 pm

Jah és még valami.
Tommy, gratulálok a mod-hoz, egyszerűen tökéletes lett!!! Marha jók az autók és összességében az egész.

-l-
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. jan. 01, 2012 9:08 pm

A szerver Daytona Road Course pályával fut! Mindenki töltse le újra, mert javítva lett!!
Fekvő rendőr lett betéve a sikánhoz.
Illetve a váltók egységesítve lettek, valamint a fogyasztásból vettünk visszább kicsit.

Szervernév: ! GT Mod Teszt
Szerver IP: 87.229.108.129:34299
Jelszó: gt

Mod Jav:
GT_Mod_Patch1
Pálya:
Daytona Road Course

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tony » vas. jan. 01, 2012 9:32 pm

BengA írta:Jah és még valami.
Tommy, gratulálok a mod-hoz, egyszerűen tökéletes lett!!! Marha jók az autók és összességében az egész.

-l-
Egyetértek!
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Szenior 2012 Előkészületek, Csevegő

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. jan. 01, 2012 9:44 pm

Tony írta:
BengA írta:Jah és még valami.
Tommy, gratulálok a mod-hoz, egyszerűen tökéletes lett!!! Marha jók az autók és összességében az egész.

-l-
Egyetértek!
Köszi-köszi! ;-)

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 31 vendég