Minden, ami a témához kapcsolódik
Válasz küldése
Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. dec. 12, 2011 1:33 pm

Kedves versenyzők, sporttársak!

Szóban már sokakhoz eljutott az öltet, hogy meg kellene emlékeznünk az egyik legnagyobb nyitott kasznis Magyar versenyzőről Kesjár Csabáról, aki 1988-ban szenvedett halálos balesetet a pályán.

Kép

Jelenleg az adatgyűjtésnél tartunk, 1986-os osztrák bajnokit néztük ki magunknak és egy formula ford autó amivel 1986-ban meg is nyerte a osztrák bajnokit.

Ami már biztos, a versenyt Csaba születésnapján 2012, február 9én csütörtökön fogjuk megrendezni, és természetesen várunk mindenkit szeretettel az eseményre.

Óriási megtiszteltetés, hogy Kesjár Csaba rokona Kesjár János is meglátogatja majd az eseményt, akit első sorban Rally pályafutása nyomán ismerhetnek az rajongók.

Ötelteket ide várjuk, ahogy minden más adatot is ami Kesjár Csabával kapcsolatos.

Ez még nem a futamkiírás csak az előkészítés. A MOD-ban mint mindig Tommy fog nekünk segíteni, míg az autó festését Kopinak köszönhetjük majd. A pályát még nem tudjuk, olyat keresünk ahol 86-ban Csaba nyert.

Határidő: január 26, vagyis két héttel az esemény előtt.

Kép
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » kedd dec. 13, 2011 1:15 am

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » kedd dec. 13, 2011 1:17 am

Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » kedd dec. 13, 2011 1:25 am

Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » kedd dec. 13, 2011 1:43 am

Kesjár Csaba (Budapest, 1962. február 9. – Nürnberg, 1988. június 24.) magyar
autóversenyző, Kesjár János motorkerékpáros, motorcsónak-versenyző unokája.

Élete

A Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1977-től 1981-ig
gokartozott, 1982-ben autóversenyzői igazolványt szerzett. Gokartban a
nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnok.
Autóversenyzőként 1985-ben abszolút magyar bajnok, 1986-ban hegyi bajnok. A
Forma Easter kategóriában 1982-ben, 1983-ban, 1984-ben, 1985-ben magyar bajnok.
A Formula Ford kategóriában 1986-ban osztrák bajnok. 1987-től 1988-ig a Német
Szövetségi Köztársaság Forma 3 bajnokságban versenyzett, 1987-ben a 9. helyen
végzett. A szakemberek tervei szerint ő lett volna az első Forma 1 kategóriában
versenyző magyar. A nürnbergi Norisringen halálos balesetet szenvedett.

XXI. század Archivumából

Black out – így nevezik az autóversenyzők azt az állapotot, amikor valaki a
gyorsulás miatt néhány pillanatra elveszíti az eszméletét. Hogy ez okozta-e
Kesjár Csaba halálát, vagy valami más, ez 16 éve megválaszolatlan kérdés.

A nyolcvanas évek közepén volt egy zöld szemű, csinos fiú, akiért megőrültek a
lányok. Nem színész, és nem is énekes: ő volt Kesjár Csaba, az autóversenyző.
Fotói, poszterei lányszobák falát díszítették, az újságok címlapon
szerepeltették. Nem csoda. Tehetségén kívül filmsztárhoz hasonló külseje miatt
is rajongtak érte.

1987-ben a Forma 3-as nyugat-német Schübel-csapathoz szerződött. Előtte
gokartozott, motorozott, majd amikor versenyautóba ült, különböző kategóriákban
sorra aratta a hazai és nemzetközi győzelmeket. De ennél is többet vártak tőle.
„Csaba volt annyira jó versenyző, és volt annyira eladható reklámhordozó, hogy
mindenképpen bekerült volna a forma 1-be”-mondja a sportújságíró Dávid Sándor,
aki évtizedek óta foglalkozik autósporttal.

Akkoriban építették a Hungaroringet, és mindenki biztosra vette, hogy Csaba lesz
az első magyar F1-es pilóta. Bódis Kálmán egyszerre kezdte a versenyzést
Csabával, gyakran indultak ugyanabban a futamban. Együtt izgultak a F1-ért is.
„Létrejött ez a házasság, hogy Eccleston úr és Magyarország megépíti ezt a
pályát, és akkor már Csaba itt nyüzsgött a pályán velem együtt, még csak a
nyomvonala volt kiásva, és már akkor Zsigulival száguldozott itt.”

Aztán úgy alakult, hogy 1987-ben ki is próbálhatott egy igazi F1-es autót. A
Magyar Televízió archívuma őrzi azt a hangfelvételt, amelyen Csaba beszél a
próbakör után. "Ilyen autóval elindulni azért nem olyan egyszerű, mint egy
Zsigulival vagy Wartburggal, és felkészítettek rá, hogy valószínűleg le fog
állni a motor egyszer-kétszer, és óvatosan, meg finoman, nem baj, ha leáll."

Az izgalmas eseményen ott volt Dávid Sándor is. „Egy kört engedtek neki elvileg,
meg hogy ne váltson a harmadik sebesség fölé, de hát amint elindult, mindenki a
haját tépte, mert Csaba úgy elindult, mintha vissza se akarna jönni, úgyhogy
ment három kört, vagy talán négyet is.”

Kesjár Csabát barátnője két éven át kísérte versenyre, edzésre. Szabó Imola ma
úgy emlékszik: a fiú igazi szerelme az autóversenyzés volt. De elfogadta, sőt, ő
is szurkolt azért, hogy a Forma 1-es álom valóra váljék. Drukkoltak az akkori
versenyzőtársak is. Csakhogy még hátra volt egy év a nyugatnémet csapatnál, ahol
sajnos nem jöttek úgy az eredmények, mint ahogy azt sokan várták. Cserkúti
József egykori gyorsasági versenyző is úgy érezte, Csaba nem hozza ki magából a
maximumot a német Forma 3-ban. „Az eredmények azok nem teljesen az ő tehetségét
követték, ez lehet, hogy a csapaton belüli első számú versenyző, második számú
versenyző státuszból fakadt, de én úgy éreztem, hogy sokkal több van benne, mint
amennyit az eredményei mutattak.”

Csaba édesapja, Kesjár János szintén gyakran ott volt a versenypálya szélén. Ő
úgy emlékszik, fia nem kapta meg ugyanazokat a lehetőségeket, mint német
csapattársa. Bár eleinte szeretettel fogadták a magyar fiút – akkoriban
ritkaságnak számított egy szocialista országból jött versenyző –, de később sok
irigye akadt. Kesjár János egyébként szó szerint régi motoros. Az ország egyik
legjobb salakmotorosa volt valamikor, ugyanúgy, mint édesapja a húszas években.
Arra számított, hogy a dinasztia leghíresebb tagja Csaba fia lesz.

1988. június 24-én, a Nürnberg melletti Norisringen edzéshez készülődtek a
versenyzők. Köztük volt Kesjár Csaba is, aki barátnőjével és magyar szerelőjével
arra várt, hogy elindítsák a futamot. Szabó Imola azt meséli, a verseny után
nyaralni készültek. "Csaba nagyon jókedvű volt, és vidám, és hiába gondolnák azt
az emberek, hogy hú, itt valaminek történnie kellett, semmi, ugyanolyan nap volt
mi a többi."

Imola várta, hogy mikor tér vissza a fiú a boksz utcába. De egyszer csak megállt
a verseny. „Akkor még nem tudtam, hogy mi történt, csak akkor kezdtem sejteni,
hogy vele van a gond, amikor már minden autó bent volt, csak az övé nem.” A lány
azonnal futni kezdett a baleset helyszíne felé. ”Egy kordonnal vették körül az
egészet, és nem is engedtek oda, én már csak az autó nagyon összetört roncsait
láttam egy pillanatra.”

Mindenki azt akarta tudni, hogyan történhetett? Dávid Sándor úgy gondolja: Csaba
biztosan nem hibázott, ahhoz túlságosan precíz volt. „Ha nem az ember, akkor
csak a technika lehetett, de hogy a technikában pontosan mi, hogy és miért, azt
akkor sem tudták, bár többször próbálták megfejteni a felvételeket, én is láttam
őket, de abból nem lehet kiolvasni semmit.

Cserkúti József sem talált egyértelmű magyarázatot a balesetre. Azt mondja: 200
fölött már szinte bármi megtörténhet. „Lehet olyan, hogy rossz szögből süt a
nap, és az ember egy pillanatra nem lát, és egy 12 méter széles pályán annyira
közel van a pálya széle, hiszen az autó egy másodperc alatt 100 méter körül
halad.” Imola is azt gondolta, csakis technikai hiba jöhetett közbe, hiszen
ezerszer látta Csabát versenyezni, tudta, hogy technikás és óvatos pilóta. „Azt
gondoltam, hogy egy óriási defekt, vagy kerékhiba, fékhiba, vagy valami, és
olyan jó lett volna belekapaszkodni valamibe, hogy mi történt, de a mai napig
nem kaptunk választ rá, hogy mi lehetett az ok.”

A baleset utáni napokban különböző pletykák keltek szárnyra. Az emberek arról
suttogtak, hogy Kesjár Csaba öngyilkos lett. Delhusa Gjon, az ismert énekes
elválaszthatatlan barátja volt Csabának. Ma sem érti ezt a feltételezést. „Az,
hogy öngyilkosság, az teljességgel kizárt, mindene megvolt, gyönyörű szép
barátnője, sikerek, megkötött szerződések, miért akart volna meghalni?”

A norisringi pályán egy meredek bal kanyart kellett volna bevenni, ám az autó
teljes sebességgel csapódott a falnak, és beszorult a korlátok közé. Féknyom nem
maradt, így a legvalószínűbb ok mégis a műszaki hiba vagy a pillanatnyi
rosszullét volt. De bizonyítani egyiket sem sikerült. A német ügyészség végül
azt állapította meg: műszaki hiba nem okozhatta a magyar versenyző halálát.
Kesjár Csaba édesapja mégis biztos abban, hogy az autóval volt valami gond.
Meggyőződése, hogy valaki szándékosan nyúlt hozzá a kocsihoz. A mai napig úgy
gondolja, hogy valaki ártani akart a fiának. Bizonyítani persze nem tudja.
Évekig kereste a magyarázatot, járt a német hatóságok nyakára, végül feladta.

Itthon ezrek gyászolták a versenyzőt a Farkasréti temetőben. Dávid Sándor akkor
értette meg igazán, mit jelentett Csaba az akkori fiataloknak. „Hogy valóban
ekkora hatással volt a kortársaira, az akkor derült ki, amikor meghalt. Ott
voltam a temetésén, ahol több ezren vettek részt, az akkori fiatal értelmiség,
sportoló réteg, gyönyörű lányok tucatjai sírtak. Egyszerűen a barátjukat, az
ideáljukat siratták benne.”

Kesjár Csaba halálával hosszú időre szertefoszlottak a magyar Forma 1-es álmok
is. De van egy hely, ahol nap mint nap emlékeznek rá. Budaörs szélén, a kertes
házak között van egy barátságos kis iskola. 1988-ban, a baleset évében épült. A
sporttagozatos intézménynek annak idején névadót kerestek, és megkérdezték a
tanulókat, kit szeretnének. A gyerekek a fiatalon meghalt autóversenyzőt
javasolták. Az iskolát ma is így hívják: Kesjár Csaba általános iskola.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. dec. 14, 2011 3:42 pm

Nézegetve a képeket, arra jöttem rá, hogy ami tuti látszik a képeken az a Hungeroring régi vonalvezetés, ráadásul van hasonló MOD-unk, amit talán csak egy kicsit kell változtatni, :roll:
http://www.rfactorcentral.com/detail.cf ... uro%202007


Tommy véleménye lenne a dologban fontos, mert egyáltalán nem mindegy mivel mennyit kell melózni a versenyhez - gondolom. Szóval kérem segítsetek, tőlem lehet a formula easter autó is, bár az borzasztóan néz ki és már elnézést 8) de ránézésre se versenyképes. Ellenben az F3-as autó PEPSI COMMODORE, centrum és egyéb számunkra nosztalgikus felirattal, tuti sikert aratna.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 14, 2011 4:53 pm

Keresgéltem már én is sokat, ami a képeken is látszik, amiket Kiru linkelt, én is csak ezeket vagy hasonlóakat találtam, ami ugye Forma3, az igaz hogy vannak sőt talán a legtöbb F3-as modokból van, de azok mind újak, és "túl fejlettek" nem igazán a régi időt idézi, mivel a legtöbb F3-as mod kb 2005 és utáni modellek.
Mivel a 86-os év merült fel az A1-ringgel, így körülnéztem, mi volt 86-ban, 86-ban Formula Ford gépekkel "közlekedtek" a legtöbb helyen Európában.
Ilyenekkel:
Kép
Kép

Amit találtam az így néz ki:
Kép

Belenézegettem, néhány módosítást kell rajta végezni, hogy élvezhető legyen, de úgy érzem a kornak azaz egy 86-os visszajátszáshoz ez megfelelőbb lenne mint egy 2007-es vagy hasonló mai F3-as mod.

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: KOPI » szer. dec. 14, 2011 5:01 pm

Jó jó de ezzel se ment. Inkább a metosz féle.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 14, 2011 5:11 pm

Ezzel nem ment? Akkor mivel lett Forma Ford 1600-ban osztrák bajnok 86-ban? F3-al?? :grin:

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: KOPI » szer. dec. 14, 2011 5:16 pm

és a nippon? azt is lehetne.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. dec. 14, 2011 5:18 pm

KOPI írta:és a nippon? azt is lehetne.
A nippon az jó... és a fizika is rendben van....
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. dec. 14, 2011 5:27 pm

Kép

Lehet hogy túl "modern" az alakja.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 14, 2011 5:33 pm

Hát nem tudom, én mint általában az emlékfutamokkal, úgy vagyok vele, főleg, hogy most egy Magyar versenyzőről van szó, én szívesebben látnék korhű autókat a pályán mint valami új autót, mint pl. a nippon, ami persze nem rossz mod, bár a valósághoz nem sok köze van, elég csak megnézni mondjuk Laguna Secát, ahol a Juniorok Nipponnal, 2mp-el jobb időt mentek mint akármelyik Cart Bajnokiban, pedig a nippon kb fele olyan erős mint egy Cart autó, de nem is ez a lényeg, nekem elsősorban az nem jön be, hogy egy 86-os eseményt egy 200x-évi moddal fussunk, úgy érzem nem sok emlékfutam érzése lenne a dolognak.

De ez csak saját vélemény, nem én döntök.

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. dec. 14, 2011 9:36 pm

A kérdést amennyiben benne vagytok lezárom egy huszárvágással.
1988-as moddal megyünk, abban van Zakspeed autó az amivel Csaba tesztelt és szépen lefutjuk a futamot, a Hungaroringen, ahol ment vele, annyi lenne csak, hogy a 87-es WEST-es festést kell a kocsira rakni.

Illetve meg szeretném kérni Tony-t, mint bajnokunkat, hogy nyerje meg a futamot az autóval.

Amennyiben nem így lenne, akkor a futamot magunk között egy körrel korábban lezárjuk, értsd "ha csatában vagytok addig tart", és megállunk, előre engedjük a zakspeedet és begurulunk mögötte.

Hungaroringünk van, az a vonalvezetés kell amivel a 91-et mentük. Ráadásul egy szép autó.


Vélemény?
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. dec. 14, 2011 9:55 pm

metosz írta:Vélemény?
Benne vagyok!
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. dec. 14, 2011 10:03 pm

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. dec. 14, 2011 10:55 pm

metosz írta: Hungaroringünk van, az a vonalvezetés kell amivel a 91-et mentük. Ráadásul egy szép autó.
Vélemény?
Benne vagyok, annyi még, hogy amivel '91-et mentünk az a Hungaroring nem jó, abban már nincs benne az első sikán, ez anno is téma volt, akkor meg a 88-ason tesztelünk először, majd cseréltük a '91-esre. Szóval most kell majd a '88-as.

Link:
http://www.fileserve.com/file/SmxwTjP

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 07, 2012 4:59 pm

Urak!

Egy béta csomagot összedobtam, szerver beállítva telepítve és indítvá ezzel. Még biztosan lesz változtatás! De azért már lehet tesztelni.

ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/SZENIOR ... R_beta.ZIP (F1 1988, + 1988 Hungaroring)
rfactor://87.229.108.129:34285
jelszó: kesjar
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 21, 2012 10:16 am

Kép
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Kesjár Csaba emlékfutam előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. feb. 06, 2012 6:58 pm

URAK!

MIVEL NEM VOLT IDŐ IGAZÁN FOGALKOZNI A DOLOGGAL TOBORZÁS IS HÁTTÉRBE SZORULT. SEMMIKÉPPEN SEM SZERETNÉNK EGY FÉLIG TELTHÁZAS FUTAMOT KESJÁR CSABA EMLÉKÉRE, TISZTELTÉRE, EZÉRT A KIRUVAL ÚGY DÖNTÖTTÜNK A FUTAM JÚNIUSRA ÁTHELYEZVE!

MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNJÜK!
AMENNYIBEN VAN OLYAN AKI MÁR NAGYON KÉSZÜLT, TÖRÖLNI ÚGY SE LEHET A TUDÁST, JÚNIUSBAN IS JÓL JÖN.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Kesjár Csaba

Hozzászólás Szerző: kiru » csüt. feb. 09, 2012 9:45 am

KESJÁR CSABA ma lenne 50 éves.

Egy roppant szimpatikus, szerény srác volt. Elképesztő tehetségét elért eredményei tükrözik. 1977-től 1981-ig gokartozott, 1982-ben autóversenyzői igazolványt szerzett. Gokartban a nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnok. Autóversenyzőként 1985-ben abszolút magyar bajnok, 1986-ban hegyi bajnok. A Forma Easter kategóriában 1982-ben, 1983-ban, 1984-ben, 1985-ben magyar bajnok. A Formula Ford kategóriában 1986-ban osztrák bajnok. 1987-től a Német Szövetségi Köztársaság Forma 3 bajnokságban versenyzett. 1987.08.07.-én a Magyar Nagydíj pénteki edzései után, Eric Zakowski csapatulajdonos lehetőséget biztosított Csaba számára hogy kipróbálja Martin Brundle 9-es rajtszámú Zakspeed 871 Turbo autóját. A közönség ünnepelt amíg a fiatal versenyző a pályán volt. "Apa, fantasztikus volt ezzel a géppel!" - Ezek voltak Csaba első szavai, miután kiszállt a Forma-1-es autóból. A rajongók reménykedtek hogy végre valóra válhat az álom, és hamarosan magyar versenyzőért szoríthatunk a Forma-1-ben. Az álom sajnos nagyon hamar véget ért….
1988. június 24-én 18 óra 01 perckor az NSZK Forma–3-as bajnokságának 7. futamán az első edzésnapon a Nürnberg melletti Norisring pályáján Kesjár Csaba az egyik fordulóban Dallara–VW 388 típusú autójával a korlátnak rohant (vélhetően kifogyott az autójából a fékfolyadék), és a baleset következtében életét vesztette.
Döbbenet. A mai napig tisztázatlan hogy pontosan mi történ. Akik közel álltak Csabához biztosak benne hogy nem Ő kibázott. Precizitása legendás volt. Körről-körre, centiméterre ugyanazokat az íveket használta. Műszaki hiba lehetett – állítják a szakértők. Itthon ezrek gyászolták a versenyzőt a Farkasréti temetőben.
1988-ban a baleset évében Budörs szélén, egy sporttagozatos iskola épült. Névadót kerestek és megkérdezték a gyerekeket hogy kit szeretnének. A gyerekek a fiatalon elhunyt autóversenyzőt javasolták. 1992-ben a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola budaörsi gyakorlóiskolája felvette a Kesjár Csaba Általános Iskola nevet, ezzel állítva emléket a kiváló versenyzőnek.
Emlékezzünk Kesjár Csabára.

Kép
Kép
Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 42 vendég