Minden, ami a témához kapcsolódik
Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. feb. 05, 2009 7:57 am

b05co írta:Egy kis frissítés. A Toyota Atlantics 2005-ben még repülőrajtal indult, így természetes nálunk sem lesz ez másképp. Ebben a bajnokságban két kvalifikációt rendeznek és a dolog a következőképpen zajlik. Első kvalifikáció 25 perc, aki itt megszerzi a polet, az bebiztosítja magát az első sorba versenyen. Az hogy az élről, vagy a második helyről indul-e az attól függ, hogy a második kvalifikáció (szintén 25 perc) győztese, jobb időt fut e nála. A végleges rajtsorrend a két kvali összevonásából adódik. A pilóták a legjobb idejük alapján (mind1, hogy az első vagy a második időmérőn futották azt) foglalják el a helyüket a rajtrácson. Mivel nagyon hosszú lenne az 50 percnyi kvali ezért arra gondoltam, hogy a bajnokimentes héten lefutnánk az első időmérőt, majd utána a tesztversenyt és a rendes megmérettetés előtt pedig a második időmérőt. Erre várom a visszajelzéseket, hogy mi az általános vélemény. Ezek után tartanánk egy 10 perces warm upot, majd jöhetne a verseny felvezető körrel, repülőrajtal. A versenytávoknál körszám illetve egy állandó 50 perces limit van meghatározva. A körszámok az alábbi módon néznek ki: Long Beach 32, Monterrey 32, Portland 35, Cleveland 32, Toronto 35, Edmonton 32, Denver 35, Road America 17, Montreal 25, Trois Rivieres 44, Laguna Seca 34. A dupla futamokat mi nem futjuk kétszer, ezért ha nincs ellenvetés betennénk a legvégére egy Laguna Secat (Rita kedvéért :) ). A pontozást is helyreraktuk: 1. - 31, 2. - 27, 3. - 25...innentől kettesével csökken a 10. helyig, majd onnan egyesével a 20. helyig, tehát az utolsó pontszerző a 20. helyezett 1 pontal gazdagodik :) . Az autókkal is lesz egy kis problémánk, hogy ne legyen semmi olyan egyszerű, sajnos bebizonyosodott a gyanúm, hogy a modban vannak fiktív illetve nem 2005-ös autók, pilóták. Ezt a héten helyrerakjuk az autókat is ha minden igaz, utána teljes gőzzel tesztelünk. Addigis a Metosz által beírt hsz-ben megtalálható a szerver ip és a jelszó.
A qualiról így elsőre az jutott az eszembe, hogy vigyázzatok, nehogy fontosabbnak tűnjön, mint maga a verseny... mint pl. az F1-ben. A Bosco által ajánlott (eredeti) eljárás csak adminisztráció kérdése... illetve aki nem jön a második qualira és a versenyre, azok eredménye törlődik... tehát ez szerver hozzáférést és pontos(!) adminisztrációt feltételez a verseny előtt - nem fog automatikusan menni, erre készüljetek...
Peter Rigo

tuRban
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: szer. jan. 28, 2009 10:37 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: tuRban » csüt. feb. 05, 2009 8:59 am

jó lesz ez a mód, már várom :D

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. feb. 05, 2009 9:09 am

Na szóval kvali.
Az Atlantic ugyebár a CC betétversenye volt és a kvali valóban 2 nap volt.
60 perc amiből 10 perc amolyan wu féle volt majd 10 perc szünet. Ezután 40 perc a tényleges kvali amiből 25 perc a garantált zöld jelzés.
Tehát ha megvolt ez a bizonyos 25 perc és ezután a hátralévő 15 perc teljes egészében red flag lépett életbe (baleset miatt vagy mert leszakadt az ég) vége volt akvalinak. vagy volt olyan is hogy az uccsó 2 percre lett zöld. Aztán variáltak azzal is hogy 35 percük volt a tényleges kvalira amiből 20 perc lett a garantált zöld.
Tehát ha ragaszkodsz az eredeti kvalihoz akkor azt igy kell csinálni.
Megvalósitható? szimulátorban nem.
Ezen kivúl ha 2 kvalit tartasz lesznek olyanok akik nem indulnak az elsőn csak a másodikon és ott futnak olyan időt amivel simán első sorban lesznek.

Indycarban sem tartjuk a valós kvali rendszert csak részben az oválon...a körszámmal. ott a free edzés alapján kellene egyesével (forditott sorendben) menni.
Egyedül az Indy500 esetében követtük le az edzéssel részben a valóságot..rá is ment 2 óra és nem is voltunk 33-an. Mi a bajnoki tabellát vettük figyelembe és nem a free edzést.

Én azt javasolnám legyen csak 1 kvali ami 30 perc hosszú és max 9 vagy 12 kör álljon mindenkinek a rendelkezésére.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » csüt. feb. 05, 2009 10:15 am

Már átbeszéltük boscoval, ugye bár beszéltünk Ritával is. És mondtam Bosconak hogy ne bonyolítsuk a dolgokat, az csak összezavarna mindenkit, egyszerű az ügy. A futam napján van a kvali ami 30 perces és nyitott, ez azt jelenti hogy aki kifagy vagy később jönne az is betud jönni. Nincs körlimit csak időlimit.

Tökéletes egyszerű nem túl bonyolított rendszer. A nyitott dolgot a többi társ érdekében gondoltam ugyanis 30 perc az hosszú és ha valaki kifagy annak az élettől is elmegy a kedve. :)
Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » csüt. feb. 05, 2009 10:22 am

A körlimit azért vetül el alapból mert ha valaki visszajön serverre akkor tuti lesz valakinek olyan problémája hogy belaggol, na most ha az utolsó pillanatban történik, az utolsó körében amikor piszok gyors hát akkor levágja a tökünket. Mindenkinek megvan a lehetősége a folyamatos javításra, ráadásul szokják az új emberek a qualy alatt hogyan kell közlekedni a pályán hogy a másikat ne zavarja.

Ne felejtse el senki hogy mi ezzel a kis bajnoksággal segíteni szeretnénk a kezdő Online versenyzőknek.

LEHET JELENTKEZNI SETUP MESTEREK. Jól jön egy ilyen személy is a brigádba nekünk segíteni hogy miért kell úgy állítani az autót és hogyan hogy gyors legyen és stabil stb...Ezt elmagyarázni szépen nyugodtan lazán mint egy iskolában. Lehetne ez a tesztfutam napján. Meg bármikor amikor kéri valaki a segítségünket. Mi Boscoval a gyakorlati részre törekszünk előzés vágás szélesítés. Tehát eléggé érdekes dolgokat fogunk csinálni ezáltal talán több embernek lesz kedve versenyezni online. Ez a cél!

Lesz majd egy kis reklám is, vagyis szeretnék. Először is egy poszter aztán egy intro video :).

Ebbe is kérek némi segítséget, de nincs sok kötöttség de azt majd aki segítene elmondom :).

NA ÚGYHOGY GYERTEK MINNÉL TÖBBEN :).

Futam topicban lehetlesz majd jelentkezni a futamokra és bajnokság topicban a bajnokságra ahogy mindig is. Tehát amikor már mindennel végeztünk akkor ki lesz írva minden nektek :).

@METOSZ majd esetleg holnap tudnál nekem segíteni ha ráérsz? Mert ma Indyre gyúrok majd én is. Vagy esetleg ma futam után.
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. feb. 05, 2009 11:02 am

és mikor akarjátok kezdeni?
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » csüt. feb. 05, 2009 11:56 am

Dietrich írta:és mikor akarjátok kezdeni?
Amikor minden összeáll, leteszteltük az összes pályát és semmivel sincs probléma :)

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » csüt. feb. 05, 2009 12:10 pm

jfly írta:na és ha már Atlantic. Két nagyon fontos hír a 2009-es évadra vonatkozólag:

http://www.motorsportok.hu/hirek/articl ... le_id=6892

http://www.motorsportok.hu/hirek/articl ... le_id=6895
Ha bevezetnénk ezt mi is, amit alul linkeltél, lehet hogy népszerűbb lenne ez az Atlantic szimes körökben is :D

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » csüt. feb. 05, 2009 3:47 pm

b05co írta:
jfly írta:na és ha már Atlantic. Két nagyon fontos hír a 2009-es évadra vonatkozólag:

http://www.motorsportok.hu/hirek/articl ... le_id=6892

http://www.motorsportok.hu/hirek/articl ... le_id=6895
Ha bevezetnénk ezt mi is, amit alul linkeltél, lehet hogy népszerűbb lenne ez az Atlantic szimes körökben is :D
Akkor vezessetek be :P
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. feb. 05, 2009 5:42 pm

majd ha Te megfinanszirozod :twisted:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » csüt. feb. 05, 2009 6:31 pm

Dietrich írta:Na szóval kvali.
Az Atlantic ugyebár a CC betétversenye volt és a kvali valóban 2 nap volt.
60 perc amiből 10 perc amolyan wu féle volt majd 10 perc szünet. Ezután 40 perc a tényleges kvali amiből 25 perc a garantált zöld jelzés.
Tehát ha megvolt ez a bizonyos 25 perc és ezután a hátralévő 15 perc teljes egészében red flag lépett életbe (baleset miatt vagy mert leszakadt az ég) vége volt akvalinak. vagy volt olyan is hogy az uccsó 2 percre lett zöld. Aztán variáltak azzal is hogy 35 percük volt a tényleges kvalira amiből 20 perc lett a garantált zöld.
Tehát ha ragaszkodsz az eredeti kvalihoz akkor azt igy kell csinálni.
Megvalósitható? szimulátorban nem.
Ezen kivúl ha 2 kvalit tartasz lesznek olyanok akik nem indulnak az elsőn csak a másodikon és ott futnak olyan időt amivel simán első sorban lesznek.

Indycarban sem tartjuk a valós kvali rendszert csak részben az oválon...a körszámmal. ott a free edzés alapján kellene egyesével (forditott sorendben) menni.
Egyedül az Indy500 esetében követtük le az edzéssel részben a valóságot..rá is ment 2 óra és nem is voltunk 33-an. Mi a bajnoki tabellát vettük figyelembe és nem a free edzést.

Én azt javasolnám legyen csak 1 kvali ami 30 perc hosszú és max 9 vagy 12 kör álljon mindenkinek a rendelkezésére.
Diettrich, te a Champ Car kvalijáról beszélsz:) Az Atlantic azért nem így ment. Sőt, az Atlanticban nincs garantált zöld (b5sco ezt még tegnap este néztem meg a szabálykönyvben).
üdv,

jfly

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » csüt. feb. 05, 2009 7:08 pm

jfly írta:

Rá kell jönnöm nem jó az a 05 a nevemben :D , senki se tudja leírni :P

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » csüt. feb. 05, 2009 7:10 pm

b05co írta:
Dietrich írta:és mikor akarjátok kezdeni?
Amikor minden összeáll, leteszteltük az összes pályát és semmivel sincs probléma :)
Ma mérlegeltünk mindent, megírtam a szabályzatot, a repülőrajttól és az egyéni vagy éppen nem egyéni skinezéstől függ a bajnokság indulásának időpontja. Legkorábban ha minden egyből összeáll Február 23.-án kezdünk, úgy hogy előtte héten lenne egy teszt.

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » csüt. feb. 05, 2009 7:16 pm

b05co írta:
b05co írta:
Dietrich írta:és mikor akarjátok kezdeni?
Amikor minden összeáll, leteszteltük az összes pályát és semmivel sincs probléma :)
Ma mérlegeltünk mindent, megírtam a szabályzatot, a repülőrajttól és az egyéni vagy éppen nem egyéni skinezéstől függ a bajnokság indulásának időpontja. Legkorábban ha minden egyből összeáll Február 23.-án kezdünk, úgy hogy előtte héten lenne egy teszt.
Mondjuk a realitások talaján maradva talán Március 2. hétfője, hiszen úgyis mindíg közbejön valami. Jah és a megírtam a szabályzatot az annyit jelent hogy kitöltöttem a hiányzó részeket abban amit Metosz úr linkelt :)

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. feb. 06, 2009 11:01 pm

Edmontont feltöltöttem FTP-re... a PC és a felvezető kör be van állítva. :wink:
Peter Rigo

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » szomb. feb. 07, 2009 12:02 am

Ginger17 írta:Edmontont feltöltöttem FTP-re... a PC és a felvezető kör be van állítva. :wink:
Köszönnyük szépen! Edmontonra van belőve PC meg felvezetőkör ha jól értelmezem? :)

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. feb. 07, 2009 7:23 am

b05co írta:
Ginger17 írta:Edmontont feltöltöttem FTP-re... a PC és a felvezető kör be van állítva. :wink:
Köszönnyük szépen! Edmontonra van belőve PC meg felvezetőkör ha jól értelmezem? :)
Annyi, hogy a pályán be van állítva a formációs kör és a rajtolás sebessége (80 és 154 kmh) és a PaceCar útvonala. Ez utóbbi nem tökéletes, mert a pitből jön ki és nem a mezőny elől indul, valamint van egy hely a pályán ahol cikázik egyet, de ezért nem álltam neki az új aiw-nek, mert nem érdemes. Teszteljétek le, sztem jó lesz.
Peter Rigo

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szomb. feb. 07, 2009 7:48 am

sziasztok!

szeretnék egy kis segítséget kérni. Már leszedtem a modot, a kérdés, hogy hogy tegyem fel? úgy értem, nekem most fent van az Indy 95, azzal nem fog összegabalyodni? Valami tipp esetleg?

Köszi!!
üdv,

jfly

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. feb. 07, 2009 9:19 am

jfly írta:sziasztok!

szeretnék egy kis segítséget kérni. Már leszedtem a modot, a kérdés, hogy hogy tegyem fel? úgy értem, nekem most fent van az Indy 95, azzal nem fog összegabalyodni? Valami tipp esetleg?

Köszi!!
én külön rFactorra tenném fel a helyedben
Kép

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. feb. 07, 2009 10:15 am

jfly írta:sziasztok!

szeretnék egy kis segítséget kérni. Már leszedtem a modot, a kérdés, hogy hogy tegyem fel? úgy értem, nekem most fent van az Indy 95, azzal nem fog összegabalyodni? Valami tipp esetleg?

Köszi!!
Sztem nem fog összeakadni jfly! Az új mod, telepítés után automatikusan kiválasztódik. A modok között a PLAYER > RACING SERIES menüben tudsz majd váltogatni. Ám mivel bármi előfordulhat, érdemes egy biztonsági másolatot készíteni az alap rFactorról, egy másik meghajtóra!

Ha mégis gond van, szólj!

...

Február 19-én Michigan 500 az IndyCar sorozatban. Sztem felkérünk újra kommentátorkodni, ha nem gond... :wink:
Peter Rigo

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szomb. feb. 07, 2009 11:21 am

Ginger17 írta:

Köszi srácok a tippeket!! Ginger, felraktam az Indy95 mod mellé, eddig úgy tűnik tudok váltogatni a két mod között. Sajna külön partícióm nincs, úgyhogy nem tudok sehová sem biztonsági másolatot készíteni...:(

Na megnéztem az autókat, és a következőket találtam:

Nagyja stimmel úgy ahogy. Ami 2005-ben biztosan nem volt:

Amorosport Racing (jóisten tudja kik ezek)
Team Monster
Team Rahal - és miss picsa

Ezeket szerintem nyugodtan ki lehet venni a modból.

Ami még eltérés:

Justin Sofio nem Mathiasenes volt hanem Binder Racinges. Mathiasen csak 2006-ban csatlakozott a szériához, 2005-ben még nem volt ez egészen biztos. Apró hiba, főleg, hogy Sofio C2-ben nyomta, szóval így maradhat szvsz.
üdv,

jfly

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szomb. feb. 07, 2009 11:23 am

nekem viszont majd setupokban kellene segítség, mert halál hülye vagyok az autóbeállításokhoz. :)
üdv,

jfly

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szomb. feb. 07, 2009 11:23 am

Ginger! 19-e elméletileg rendben. Előreláthatólag nincs akkor programom:)
üdv,

jfly

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » szomb. feb. 07, 2009 3:35 pm

jfly írta:
Ginger17 írta:
jfly írta:sziasztok!

szeretnék egy kis segítséget kérni. Már leszedtem a modot, a kérdés, hogy hogy tegyem fel? úgy értem, nekem most fent van az Indy 95, azzal nem fog összegabalyodni? Valami tipp esetleg?

Köszi!!
Sztem nem fog összeakadni jfly! Az új mod, telepítés után automatikusan kiválasztódik. A modok között a PLAYER > RACING SERIES menüben tudsz majd váltogatni. Ám mivel bármi előfordulhat, érdemes egy biztonsági másolatot készíteni az alap rFactorról, egy másik meghajtóra!

Ha mégis gond van, szólj!

...

Február 19-én Michigan 500 az IndyCar sorozatban. Sztem felkérünk újra kommentátorkodni, ha nem gond... :wink:

Köszi srácok a tippeket!! Ginger, felraktam az Indy95 mod mellé, eddig úgy tűnik tudok váltogatni a két mod között. Sajna külön partícióm nincs, úgyhogy nem tudok sehová sem biztonsági másolatot készíteni...:(

Na megnéztem az autókat, és a következőket találtam:

Nagyja stimmel úgy ahogy. Ami 2005-ben biztosan nem volt:

Amorosport Racing (jóisten tudja kik ezek)
Team Monster
Team Rahal - és miss picsa

Ezeket szerintem nyugodtan ki lehet venni a modból.

Ami még eltérés:

Justin Sofio nem Mathiasenes volt hanem Binder Racinges. Mathiasen csak 2006-ban csatlakozott a szériához, 2005-ben még nem volt ez egészen biztos. Apró hiba, főleg, hogy Sofio C2-ben nyomta, szóval így maradhat szvsz.
Köszönöm hogy megnézted, akkor kitakarítom a modot és megy fel ftp-re.

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. feb. 08, 2009 6:19 pm

mi a helyzet Urak?
mikor frissíthetem a szabályzatot?
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » vas. feb. 08, 2009 6:59 pm

sziasztok!

egy kis gondolm van. Fel akartam rakni a kormányomat (Logitech Formula Force GP) és meg is találtam hozzá a drivert. A buzi viszont óbégat, hogy a processzortípus nem támogatja ezt a terméket. Megnéztem a dobozon Intel Pentiumra (ez van most nekem) és AMD-re is jó.

Akkor most mi van?

Valami tipp esetleg?

Köszi!
üdv,

jfly

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » vas. feb. 08, 2009 7:41 pm

jfly írta:sziasztok!

egy kis gondolm van. Fel akartam rakni a kormányomat (Logitech Formula Force GP) és meg is találtam hozzá a drivert. A buzi viszont óbégat, hogy a processzortípus nem támogatja ezt a terméket. Megnéztem a dobozon Intel Pentiumra (ez van most nekem) és AMD-re is jó.

Akkor most mi van?

Valami tipp esetleg?

Köszi!
probléma megoldva, úgyhogy sztornó. túl okos a gépem, egyből felismerte a cuccot...

Most mentem az 1995-ös Long Beachen... anyám, én nagyon tetű vagyok még az Atlantic-kal is... de egyébként tetszik a mod.

viszont nem tudom laptopról ez menni fog-e. úgy értem a technikai oldalához (számítógépről beszélek) nem nagyon konyítok. Fasza kis gépem van, de bírni fogja? (most lehet, hogy hülye egy kérdés). Kinyírni nem akarom a gépet mert egyben ez az munkaeszközöm is. Van egy asztali gépem a szüleimnél, senki nem használja.

melyek a legalapabb követelmények ahhoz, hogy az rfactor elmocorogjon?
üdv,

jfly

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » vas. feb. 08, 2009 7:55 pm

jfly írta:
jfly írta:sziasztok!

egy kis gondolm van. Fel akartam rakni a kormányomat (Logitech Formula Force GP) és meg is találtam hozzá a drivert. A buzi viszont óbégat, hogy a processzortípus nem támogatja ezt a terméket. Megnéztem a dobozon Intel Pentiumra (ez van most nekem) és AMD-re is jó.

Akkor most mi van?

Valami tipp esetleg?

Köszi!
probléma megoldva, úgyhogy sztornó. túl okos a gépem, egyből felismerte a cuccot...

Most mentem az 1995-ös Long Beachen... anyám, én nagyon tetű vagyok még az Atlantic-kal is... de egyébként tetszik a mod.

viszont nem tudom laptopról ez menni fog-e. úgy értem a technikai oldalához (számítógépről beszélek) nem nagyon konyítok. Fasza kis gépem van, de bírni fogja? (most lehet, hogy hülye egy kérdés). Kinyírni nem akarom a gépet mert egyben ez az munkaeszközöm is. Van egy asztali gépem a szüleimnél, senki nem használja.

melyek a legalapabb követelmények ahhoz, hogy az rfactor elmocorogjon?
Minimális gépigény:
CPU: 1.4 GHz processor
RAM: 512 MB RAM
VGA: Geforce4 4200 or Radeon 9200, 128 MB
OS: Windows 98 SE, ME, 2000, XP, XP 64-bit
DX: 9.0c

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. feb. 08, 2009 7:57 pm

jfly írta:
jfly írta:sziasztok!

egy kis gondolm van. Fel akartam rakni a kormányomat (Logitech Formula Force GP) és meg is találtam hozzá a drivert. A buzi viszont óbégat, hogy a processzortípus nem támogatja ezt a terméket. Megnéztem a dobozon Intel Pentiumra (ez van most nekem) és AMD-re is jó.

Akkor most mi van?

Valami tipp esetleg?

Köszi!
probléma megoldva, úgyhogy sztornó. túl okos a gépem, egyből felismerte a cuccot...

Most mentem az 1995-ös Long Beachen... anyám, én nagyon tetű vagyok még az Atlantic-kal is... de egyébként tetszik a mod.

viszont nem tudom laptopról ez menni fog-e. úgy értem a technikai oldalához (számítógépről beszélek) nem nagyon konyítok. Fasza kis gépem van, de bírni fogja? (most lehet, hogy hülye egy kérdés). Kinyírni nem akarom a gépet mert egyben ez az munkaeszközöm is. Van egy asztali gépem a szüleimnél, senki nem használja.

melyek a legalapabb követelmények ahhoz, hogy az rfactor elmocorogjon?

Annak idején ez már a közvetítéssel kapcsolatosan szóba került. Pontosan tudni kellene, hogy mi van abban a laptopban. Ha nincs különálló videó vezérlő akkor biztosan felejtős.

Amúgy ha megfelelően beállítod akkor biztosan nem lesz gond. Én annak idején egy ati radeon mobility 128MB-os kártyával 800x600-ban low felbontáson tudtam vele akadás mentesen játszani.
Ha idővel elkezd akadni akkor túlmelegedik. Ez gyorsan ki fog derülni, anélkül, hogy a gép károsodást szenvedne. Ebben az esetben elég sok lehetőséged van még, nagyon sokféle hűtőt lehet kapni laptophoz, én spec. vettem egy USB lámpát amiben van egy kis ventilátor is, de csak nyáron kell használnom 8) és akkor se a gépre irányítom, menetszél szimulátornak nem elég de legalább gyorsabban párolgok.
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » vas. feb. 08, 2009 8:26 pm

köszi srácok!!

Na ami az én laptopomban van:

kétmagos Intel Pentium proci,
Mobile Intel Graphics Media Accelerator X3100
1 GB DDR2

de ilyen különálló videókütyüm tuti nincs
üdv,

jfly

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. feb. 08, 2009 8:42 pm

jfly írta:köszi srácok!!

Na ami az én laptopomban van:

kétmagos Intel Pentium proci,
Mobile Intel Graphics Media Accelerator X3100
1 GB DDR2

de ilyen különálló videókütyüm tuti nincs
hát ez azt jelenti, hogy osztottan kap a video a memóriából. erősen határesetnek érzem avagy felejtős, de ne legyen igazam.
Kezdj el tesztelni, hogy poleból indulj, akkor nem lesz gond.
Tesztelni kell, ez van. De ne offline.
Gyere fel oválozni kedden ott sokan leszünk, letesztelődik mennyire bírja a rajtokat.
A BIOS-ban tudod nővelni, hogy mekkora mennyiséget biztosítson a videonak. Sajnos ebben az esetben viszont a 1GB miatt éppen határon vagyunk, ezért szerintem nem érdemes hozzányúlni, :roll: nagyon kell a RAM a játéknak is.
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » kedd feb. 10, 2009 7:14 am

metosz írta:

Hahó!

nem akarom hazavágni a keddi tesztvversenyeteket. Abszolút nem is mentem még IndyCarral, még az atlantic modot is csak szokom. Na ehhez hülye vagyok, amiket leírtál:)
üdv,

jfly

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » kedd feb. 10, 2009 10:26 am

Szia Rita.

Gyere nyugodtan elvben a modot a közvetitések miatt már felraktad csak az aktuális pályát kell. hidd el könnyű az ovál amig egyedül vagy a pályán :DD
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » kedd feb. 10, 2009 3:43 pm

jfly írta: Hahó!

nem akarom hazavágni a keddi tesztvversenyeteket. Abszolút nem is mentem még IndyCarral, még az atlantic modot is csak szokom. Na ehhez hülye vagyok, amiket leírtál:)
Szerintem simán jöhetnél nem lenne semmi gubanc. Ha versenyre nem is maradsz legalább mennél pár karikát és eltudnád mondani a közvetítésen, hogy neked milyen tapasztalataid vannak a pályával kapcsolatba :)

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd feb. 10, 2009 4:55 pm

jfly írta:
Hahó!

nem akarom hazavágni a keddi tesztvversenyeteket. Abszolút nem is mentem még IndyCarral, még az atlantic modot is csak szokom. Na ehhez hülye vagyok, amiket leírtál:)
:wink: nem gond. tesztversenyek ezért vannak.
Vigyázunk majd rád meg veled!
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » kedd feb. 10, 2009 7:09 pm

köszi srácok, de tényleg csak gyakoroljatok meg ilyenek. Meg látom vizsgáztatás is lesz, na abba meg pláne nem akarok bekeverni. Beállításokat sem tudom, semmit sem.

Szóval, majd ha lesz Atlantic tesztverseny akkor azon megpróbázom a dolgot:)
üdv,

jfly

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szer. feb. 11, 2009 9:36 am

FIGYELEM

ATLANTICS SERVER INDÍTVA! PÁLYÁKAT TÖLTSÉTEK LE PUBLIKUS FTP-RŐL ILLETVE A MÓDOSÍTOTT MODOT TEGYÉTEK FEL. A MOD EGY .7Z KITERJESZTÉSŰ TÖMÖRÍTETT FÁJLBAN TALÁLJÁTOK 23 MB, CSAK HOGY NE LEGYEN KAVARODÁS. ELÉG AZT FELRAKNI + AZT A 10 PÁLYÁT AMIT LÁTTOK MÉG OTT, EZEKET A PUBLIKUS FTP-N BELÜL A HRC - MASZIM TOYOTA ATLANTICS MAPPÁBAN TALÁLJÁTOK. EGYENLŐRE MÉG NEM LESZ KIÍRVA A BAJNOKSÁGRA VALÓ JELETNKEZÉS, VISZONT SZERETNÉM MEGTUDNI HOGY VAN-E PROBLÉMÁJA A PÁLYÁVAL. ÉN MINDET VÉGIG NÉZTEM TEGNAP NEM VOLT FPS PROBLEM, ESETLEG TORONTOVAL LEHET PROBLÉMA DE NEKEM NEM VOLT.

MEGJEGYZÉS! AKINEK FENT VAN A CTDP06 MOD BÁRMELY RFACTORBA, AZT NE TEGYE EZZEL A MODDAL EGYBE, MERT .MAS HIBÁT IDÉZHET ELŐ. LEHETŐLEG KERÜLJÉTEK A HASONLÓ PRECIZITÁSSAL KÉSZÜLT MODOKKAL VALÓ EGYBE RAKÁSÁVAL (pl: IndyCar Series 2008).

Akinek bármilyen problémája van írjon nekem PÜ-t vagy a topicon belül.

Amint lehet jelentkezni a bajnokságra kiírjuk az autókat is a fórumba. (Az összes ami a modban benne van autó lesz kiírva, ugyanis ami reálba nem volt azt kivette b05co).

Sok sikert, és eredményes felkészülést, teszt futamokat is ki fogjuk írni.

Letöltési link, JELÖLJÉTEK KI AZ EGÉSZET, NE KATTINTSATOK RÁ, MER HÜLYÉN VAN MEGOLDVA (emiatt bocsi):D.

ftp://87.229.108.129/00%20PUBLIKUS%20-% ... REPLAY'05/

@Ginger, megszeretnénk kérdezni b05coval hogy a PC-t akkor betudod lőni kb. hétvégéig hogy letudjuk tesztelni stb. + teszfutamok miatt, vagy ha túl sok melóval jár ez neked akkor maradunk az álló rajtnál.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ulvar szer. feb. 11, 2009 10:13 am-kor.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. feb. 11, 2009 10:12 am

Az rfm fájlban ki kell lőni a PC-t, a repülő rajthoz a pályák gdb fájljait kell bütykölni. Mivel jelen esetben csak road/street pályákról van szó, ez utóbbi könnyen megcsinálható.

Magyarul a versenyek előtt egy új gdb-t célszerű lesz letölteni mindenkinek - én legalábbis ezt javasolom.

Mi lesz a teszthelyszín? Elsőnek azt kell megcsinálni.

Az rfm már más tészta... :roll: Mivel iDT modról van szó, valószínű, hogy sz@rt sem ér az eredeti (ezt az Indy'95 tapasztalatai alapján bízvást állíthatom). Kell egy teljesen új rfm, amit megin' csak le kell tesztelni. Ha lesz időm megcsinálom és belinkelem ide... majd azt ki kell cserélni a szerveren, illetve a modban is.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. feb. 11, 2009 10:26 am

@Ulvar

Kezdjük rögtön azzal, hogy hiába töltöm le a 7z fájlt, kicsomagoláskor hibát ír ki... :roll:

Amit összecsomagoltatok az a mod alap rfm-je?
Peter Rigo

Avatar
Tequila
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 338
Csatlakozott: hétf. jún. 30, 2008 7:09 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tequila » szer. feb. 11, 2009 10:38 am

@Ginger17

Próbáld meg winrar-al, azzal menni fog a kicsomagolás.
Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szer. feb. 11, 2009 10:52 am

alap rfm. amúgy ja winrar-al csomagold ki :).
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. feb. 11, 2009 11:05 am

Ulvar írta:alap rfm. amúgy ja winrar-al csomagold ki :).
Azzal csomagoltam... 1/3-ánál megszakítja. Melyik winrar verzió?
Mi a fenének nem egyszerű zip, vagy rar az egész??? Na mindegy.
Peter Rigo

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szer. feb. 11, 2009 2:46 pm

Nem én tömörítettem, de nekem semmi bajom nem volt vele, meg senki másnak :).
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. feb. 11, 2009 3:15 pm

Toyota Atlantic RFM

http://www.sendspace.com/file/g17s8u

Repülőrajthoz optimalizálva és a PaceCar kiiktatásával... elvileg működik rendesen. :wink:
Peter Rigo

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. feb. 11, 2009 5:10 pm

Atlantic szabályzat frissítve!
http://www.maszim.hu/atlantics.htm
Elvileg minden meg van!
Ulvar, ha készen állsz írd ki a bajnokságot!

További kérdések:
A versenyek kezdési időpontja 20.00. A versenyen csak az a versenyző indulhat, aki a 107%-os limitet megfutja. A limit értékét a versenybíróság határozza meg, az edzésen elért időeredmények alapján.
Az edzés szót qualira javítottam. F1-ben, indyben azért nem vesszük a qualit alapnak mert csak egy kört megyünk vagy limitáltat. itt 30 perc elég kell egy tisztakörhöz.

Törés?
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szer. feb. 11, 2009 7:12 pm

Ulvar írta:FIGYELEM

ATLANTICS SERVER INDÍTVA! PÁLYÁKAT TÖLTSÉTEK LE PUBLIKUS FTP-RŐL ILLETVE A MÓDOSÍTOTT MODOT TEGYÉTEK FEL. A MOD EGY .7Z KITERJESZTÉSŰ TÖMÖRÍTETT FÁJLBAN TALÁLJÁTOK 23 MB, CSAK HOGY NE LEGYEN KAVARODÁS. ELÉG AZT FELRAKNI + AZT A 10 PÁLYÁT AMIT LÁTTOK MÉG OTT, EZEKET A PUBLIKUS FTP-N BELÜL A HRC - MASZIM TOYOTA ATLANTICS MAPPÁBAN TALÁLJÁTOK. EGYENLŐRE MÉG NEM LESZ KIÍRVA A BAJNOKSÁGRA VALÓ JELETNKEZÉS, VISZONT SZERETNÉM MEGTUDNI HOGY VAN-E PROBLÉMÁJA A PÁLYÁVAL. ÉN MINDET VÉGIG NÉZTEM TEGNAP NEM VOLT FPS PROBLEM, ESETLEG TORONTOVAL LEHET PROBLÉMA DE NEKEM NEM VOLT.

MEGJEGYZÉS! AKINEK FENT VAN A CTDP06 MOD BÁRMELY RFACTORBA, AZT NE TEGYE EZZEL A MODDAL EGYBE, MERT .MAS HIBÁT IDÉZHET ELŐ. LEHETŐLEG KERÜLJÉTEK A HASONLÓ PRECIZITÁSSAL KÉSZÜLT MODOKKAL VALÓ EGYBE RAKÁSÁVAL (pl: IndyCar Series 2008).

Akinek bármilyen problémája van írjon nekem PÜ-t vagy a topicon belül.

Amint lehet jelentkezni a bajnokságra kiírjuk az autókat is a fórumba. (Az összes ami a modban benne van autó lesz kiírva, ugyanis ami reálba nem volt azt kivette b05co).

Sok sikert, és eredményes felkészülést, teszt futamokat is ki fogjuk írni.

Letöltési link, JELÖLJÉTEK KI AZ EGÉSZET, NE KATTINTSATOK RÁ, MER HÜLYÉN VAN MEGOLDVA (emiatt bocsi):D.

ftp://87.229.108.129/00%20PUBLIKUS%20-% ... REPLAY'05/

@Ginger, megszeretnénk kérdezni b05coval hogy a PC-t akkor betudod lőni kb. hétvégéig hogy letudjuk tesztelni stb. + teszfutamok miatt, vagy ha túl sok melóval jár ez neked akkor maradunk az álló rajtnál.
sziasztok! Bemásoltam a linket egy új ablakba, és semmi... a világon semmit sem hoz be. valami tipp?
üdv,

jfly

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. feb. 11, 2009 7:19 pm

jfly írta:
sziasztok! Bemásoltam a linket egy új ablakba, és semmi... a világon semmit sem hoz be. valami tipp?

Csak explorerrel vagy FTP progival üzemel, firefox nem jó:

<a href="ftp://87.229.108.129/00%20PUBLIKUS%20-% ... REPLAY'05/" target="_blank">ide kattints</a>

@Ulvar
inkább ebben a könyvtárban tartsál légyszi rendet.
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szer. feb. 11, 2009 8:54 pm

metosz írta:
jfly írta:
sziasztok! Bemásoltam a linket egy új ablakba, és semmi... a világon semmit sem hoz be. valami tipp?

Csak explorerrel vagy FTP progival üzemel, firefox nem jó:

<a href="ftp://87.229.108.129/00%20PUBLIKUS%20-% ... REPLAY'05/" target="_blank">ide kattints</a>

@Ulvar
inkább ebben a könyvtárban tartsál légyszi rendet.

köszi metosz!! A firefox volt a gond!!!!
üdv,

jfly

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szer. feb. 11, 2009 9:08 pm

most nézem a pályákat. Montréal exe file. Ezzel mit kell majd csinálni? Úgy értem eddig csak be kellett tenni a Locations mappába a dolgokat....
üdv,

jfly

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szer. feb. 11, 2009 9:40 pm

rFactor főkönyvtárt kell kijelölni neki :).
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. feb. 11, 2009 9:44 pm

jfly írta:most nézem a pályákat. Montréal exe file. Ezzel mit kell majd csinálni? Úgy értem eddig csak be kellett tenni a Locations mappába a dolgokat....
Szerintem csak self extraktor exe, összességben egy lépéssel több, ha nem tudod a könyvtárfát.
Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szer. feb. 11, 2009 10:20 pm

Változni fog az időpont kicsit eltoljuk :). Legyen idő tesztelni :). Hétfőn TESZTFUTAMOK.
Kép

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szer. feb. 11, 2009 10:25 pm

A 2005-ös modot nem érinti, de egy kis érdekesség:

Átalakul a pontrendszer az Atlanticban:

http://www.motorsportok.hu/hirek/articl ... le_id=6909
üdv,

jfly

Avatar
jfly
Hozzászólások: 289
Csatlakozott: pén. dec. 26, 2008 5:06 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: jfly » szer. feb. 11, 2009 10:25 pm

Ulvar, metosz, köszi. Megnézem majd. Leszedtem mindent, amit kell.
üdv,

jfly

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. feb. 12, 2009 7:54 am

Ginger17 írta:
Ulvar írta:alap rfm. amúgy ja winrar-al csomagold ki :).
Azzal csomagoltam... 1/3-ánál megszakítja. Melyik winrar verzió?
Mi a fenének nem egyszerű zip, vagy rar az egész??? Na mindegy.
mert a .7z jobban tudja tömöriteni a nagy méretű fájlokat.

szoftverbázisról lelehet szedni (vagy a hrc oldalról)
szofrverbázis

vagy használd a legutolsó winrart.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. feb. 12, 2009 8:06 am

Ugye arról szól a történet, hogy ez a bajnokság elsősorban nem a profiknak indul hanem a kezdőknek vagy akik nemrég óta kezdtek szimulátorkodni.
Egy újoncnak nem elég a vizsgarendszeren átlépni de még van ez a szabály is:
A versenyek kezdési id&otilde;pontja 20.00. A versenyen csak az a versenyz&otilde; indulhat, aki a 107%-os limitet megfutja. A limit értékét a versenybíróság határozza meg, az edzéseken elért id&otilde;eredmények alapján.

szerintetek hány kezdő fog jelentkezni így?
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. feb. 12, 2009 9:09 am

Dietrich írta:Ugye arról szól a történet, hogy ez a bajnokság elsősorban nem a profiknak indul hanem a kezdőknek vagy akik nemrég óta kezdtek szimulátorkodni.
Egy újoncnak nem elég a vizsgarendszeren átlépni de még van ez a szabály is:
A versenyek kezdési id&otilde;pontja 20.00. A versenyen csak az a versenyz&otilde; indulhat, aki a 107%-os limitet megfutja. A limit értékét a versenybíróság határozza meg, az edzéseken elért id&otilde;eredmények alapján.

szerintetek hány kezdő fog jelentkezni így?
Ez nekem is szemet szúrt... nem nagyon értem, hogy ez miért került bele a végleges szabályzatba, most, hogy a múlkor még a vizsgáztatást is kivettük. Biztos lemaradtunk valamiben :roll: de majd jön Ulvar és elmagyarázza...
Peter Rigo

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » csüt. feb. 12, 2009 10:42 am

Nem mi írtuk bele, metosz egészítette ki :D. Az alap szabályzat ott van FTPn amit Bosco csinált, abba ilyen nincs benne.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. feb. 12, 2009 11:04 am

Ulvar írta:Nem mi írtuk bele, metosz egészítette ki :D. Az alap szabályzat ott van FTPn amit Bosco csinált, abba ilyen nincs benne.
...és akkor ez most így marad?
Peter Rigo

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. feb. 12, 2009 11:11 am

Ulvar írta:Nem mi írtuk bele, metosz egészítette ki :D. Az alap szabályzat ott van FTPn amit Bosco csinált, abba ilyen nincs benne.
Én csak a "edzéseken" szót cseréltem a szövegben "qualira"! Ha már van ilyen akkor megfelelő időben legyen.
107% a szövegben most is benne van az atlantics mappában: atlanticszabályzat.htm
A szöveg legalján a következő résszel:
A versenyek kezdési id&otilde;pontja 20.00. A versenyen csak az a versenyz&otilde; indulhat, aki a 107%-os limitet megfutja. A limit értékét a versenybíróság határozza meg, az edzéseken elért id&otilde;eredmények alapján.
Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég