Hozzászólás
Szerző: Tequila » pén. jún. 05, 2009 10:20 am
Azt nem mondanám, hogy verhetetlen, sőt... Amivel tegnap nyertem az a taktika volt, és szerencse, jókora szerencse. 75 körrel a vége előtt kimentem az uccsó pitre, és tudtam, ha végig green lesz, akkor sem kell többet kiállnom, szerencsére 10-11. helyen voltam, után jópárat tudtam előzgetni, és volt megint egy hosszabb zöld szakasz, ami ugyancsak nekem segített, mentünk kb 20 kört, és akik nem voltak kint, azoknak muszáj volt kimenni, és ennek köszönhetően kerültem élre, igaz előtte is voltam már első, amikor sokáig vártam a piteléssel, de nem érte meg, mert egyik rajtot elrontottam, és kaptam egy áthajtásos büntit, szerencsére picit meglógtam a mezőnytől és simán letöltöttem, visszajöttem, maradt 20 lityó benya, biztonságos távolságra kerültem az elsőtől, megelőztem pár embert, és visszavettem a boostot, majd sárga.
Szóval miután mindenki kiment előlem tudtam, hogy ez a kezemben, és csakis rajtam múlik, hogy ezt megnyerem vagy nem. Egyedül Norbi került utána olyan közelségbe hogy esélye lett volna előzni, meg is lepődtem, hogy nem próbálta meg, Norbi, ott megnyerhetted volna, ugyanis a célegyenesben érted a hátsószárnyam, elengedtelek volna.
Azt is tudtam ha az első 3 kört túlélem a rajtoknál onnan már senki nemtud megelőzni, és így is lett, a végén Gstyle félig megnyerte nekem, hogy MoDa-ék nem tudtak feljönni, aztán MoDa 2. helyről megcsinálta a sárgát, és csak becsorogni kellett.
Nagyon jó volt a setupom, lehetett volna gyorsabb is, de a biztonságot választottam, az egész futam során max 2-szer indult meg a kocsi, de időben észleltem. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, ez ismételten nagyon sokat adott vissza nekem, hihetetlen csalódott voltam megint, hogy indulóból lettem kommentátor, majd megint induló, nemsemmi perceket éltem át, főleg, hogy rajt is el lett halasztva, megértem, hogy ezért néhányan idegesebbek lettetek, nem biztos hogy jó ötlet volt megvárni, Gerrard-nak így esélye sem volt befejezni a futamot, amit nagyon sajnálok :S
Amit még szeretnék kiemelni, az a 3. rajt első 40!!! köre, amit zöld alatt teljesített a banda, na az leírhatatlan volt, egy ilyen feszültségekkel teli 2 rajt után ilyen 40 kört produkálni, hihetetlen izgalmas volt, köszi ezért.
No és akkor ismételten jön a magyarázkodás, valakinek muszáj megtenni, és mivel engem idegesít legjobban... Szóval ismételten elnézést szeretnénk tőletek kérni, hogy ez volt az adással... Ennél jobban már nem lehetünk pechesek, de megpróbálunk valamit kitalálni erre, sajnos csakis egy megoldása van ennek, pontosabban fogalmazok, csakis akkor van ennek a TV-nek jövője, ha sikerül egy közvetítőgépet szerverterembe helyezni, ha ez nem jön össze, minden bizonnyal ez a dolog nemfog folytatódni, az én számomra biztosan nem...Meglátjuk, összeülünk, megbeszéljük a lehetőségeinket...és döntünk a folytatásról, mostmár tényleg...
Upsz, ez megint hosszú lett, no nembaj :D
