Tommy78 írta:
még jó hogy nem jött be neked ez a kombó, így "csak" 3. lettél...
Igen ezen picit én is elgondolkodtam futam után, bár menet közben párszor közelített a kezem az esc gomb felé, de jól döntöttem h nem nyomta meg.
Érdekes futam volt annak ellenére h fej-fej melletti csatákban nem nagyon vettem részt és a környezetemben sem tapasztaltam. Igazából a Túlélés Törvényei érvényesültek. Két megpördülés és az első kiállásomnál egy 16 mp javítás volt ami hátráltatott. Az első rajtot követően picit meglepődtem mikor újra lett indítva, mert a 3. helyen csatáztam. Menet közben TS-en nem hallottam semmit mivel arra nem volt idő, hogy az autó hangját (ami mellesleg nagyon el lett találva) lehalkítsam. A 2. rajt már nem sikerült annyira jól, mert Tommy LAG-ja azt prudukálta előttem mint ha a rajtrácson ragadt volna, így fel kellett engednem a gázt és még korrigálnom is kellett.
Szeretném megköszönni Metosznak is, hogy közzé tette a beállítását. Személy szerint egy kis pici módosítás (magamra való hangolás) követően kb. 1mp-vel tudtam jobbat mint a saját "konzervatív" beállításommal. Köszi Metosz!
Továbbá Kazardnak is szeretnék gratulálni, mert szinte végig az élen harcolt, csak az utolsó körökben történhetett vele vmi, így ezért csúszhatott vissza. Természetesen a legnagyobb gratula Giorgionak és Tommynak jár! Szép volt Srácok!
