Gratulálok Kazard!
Eddigi legjobb futamomon vagyok túl, ezer éve nem voltam F1-ben dobogón, bár ehhez sok minden kellett, hogy összejöjjeön. Időmérőre nem nagyon készültem, inkább versenyre megtankolva teszteltem, és mikor kipróbáltam üresen az autót kvalira, nem igazán működött a dolog, úgyhogy nem is erőltettem. A gumin sokat gondolkodtam, végül úgy döntöttem, hogy a keménnyel indulok (soft) és hátha lesz egy SC az elején, akkor lecserélem a lágyra és azzal jobb lesz, SC nem lett, így kezdtem elszakadni a többiektől, bocs Gadfly, kicsit feltartottalak sztem, de azzal a gumival nem tudtam jobban menni, aztán a 11. körben kijöttem a tervezett cserére és felkerültek a lágy gumik, innentől kezdődött a futamom. A pitelés után a 9. helyre jöttem csak vissza, mivel még az elejéből ekkor senki sem pitelt még, emellett volt 32mp hátrányom, igazából innen nem éreztem már, hogy előbbre jöhetek, ráadásul csak 1.20 fölötti időket tudtam menni a kemény gumival, előtte mikor teszteltem, akkor jöttek a 19-es idők, úgyhogy nem nagyon ment, de utána a lággyal kezdett beindulni, és folyamatosan tudtam előrébb jönni, és a 3/4 távnál már kezdtem számolgatni, hogy ki mikor jöhet még ki, aztán csak nem akart kijönni se Gadfly, se Danikosz, se Kazard, ekkor azt gondoltam, hogy ez egy eltolt két kiállásos stratégia lesz, úgyhogy nyomnom kell, bár azt gondoltam, hogy a végére belassulnak már a gumik miatt, de aztán a vége előtt nem sokkal kijött mindenki előlem, szerencsére volt annyi előnyöm, hogy Gadfly és Danikosz, nem ér már utól, Kazard se volt messze, talán meg is lehetett volna, csak el kellett lőnöm a kerst, hogy másodpercen kerüljek hozzá a drs detektor pontnál, és pont a végére a célegyenesbe nem maradt, ahol még drs használtaával se tudtam elmenni Kazard mellett, bár csak 47 ezred lett a különbség. Szóval nagyon élveztem ezt a futamot, és Gratulálok Mindenkinek!