Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Jelentkezés - IndyCar'95 - Greg Moore 500 - 2008.10.16 19.00

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. okt. 04, 2008 7:25 am

Kép

In Memoriam Greg Moore (1975-1999)

Greg Moore 1975. április 22-én született a kanadai New Westminsterben. 1986-ban kezdődő autóversenyzői karrierjének első két fontosabb állomása a tengerentúli Formula 1600 és USAC Formula 2000 West bajnokság volt, utóbbit 1992-ben megnyerte. 1993-ban már az Indy Lights-ban tekerte a kormányt (első évében a 9. lett), két évvel később a sorozat királyává koronázták. Tehetsége révén az 1996-os idényt – a mezőny legfiatalabbjaként! – már a CART-ban kezdhette meg az égszínkék Player’s Forsythe csapatnál. Első futamán a hetedik, a harmadik versenyén már a harmadik helyen ért célba. Az 1997-es évadban Milwaukee-ban beírta magát a CART sorozat történelemkönyvébe: 22 évesen és 10 naposan minden idők legfiatalabb győzteseként diadalmaskodott. 1998-ban megnyerte az igen nagy presztízsértékű U.S. 500 versenyt Michigan-ben. Összesen öt alkalommal haladt át elsőként a célvonalon, utoljára az 1999-es szezonnyitón a Homestead Miami Speedway-en.

Greg volt az a figura a CART népes családjában, akit mindenki szeretett. Barátságos és kedves természetével, humorával, valamint kőkemény versenyzési stílusával hamar belopta magát társai és a szurkolók szívébe. Ma már legenda a #99-es rajtszám - melyet gyermekkorától magával hozott és a tragédia után a CART vissza is vont –, ahogyan a piros kesztyű és a versenyről versenyre változó, gyönyörű bukósisakfestés.

Íme néhány felejthetetlen pillanat Greg pályafutásából, közte az 1998-as U.S. 500 idegtépő szélárnyék-párbajjal fűszerezett utolsó körei…

http://www.youtube.com/watch?v=w2pvzbb162A

Letöltések:
Publik Maszim FTP
California Speedway
IndyCar 1995 MOD
IndyCar SE v1.0
Szerver rFm 2008.10.08.
PÁLYA GDB 2008.10.08.

Pálya:
California Speedway
Versenytáv:
250 kör (500 mérföld / 180 perc)
Státusz:
bajnoki verseny
Max Létszám:
30
Szervernév:
! IndyCar'95
87.229.108.129:34297
Jelszó: indycar

A VERSENY 19.00-KOR KEZDŐDIK

Csapat Rádió:
IP: 87.229.108.129:8767
code: mzts3
TS Letöltés

Pálya-admin:
Ginger17

Jelentkezés IndyCar 1995 >>>
--------------------------------------------------------------------------------------------------[/img]
A hozzászólást 11 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 szer. okt. 08, 2008 8:23 am-kor.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. okt. 04, 2008 7:37 am

GREG MOORE 500
CALIFORNIA SPEEDWAY
FONTANA CALIFORNIA USA

A pálya szervízsávval rendelkezik. A szervízsávról a pályára a T2 után, a hátsó egyenesben lehet kitérni. Kihajtáskor maradjatok a belső íven! Ugyan ez vonatkozik a zöld zászlós periódus alatti pit bejövetelre: a pályáról a szervízsávba a T3 előtt, a hátsó egyenesben kell letérni. A szervízsávban vigyázzatok a sebességre, az autót tartsátok a fehér vonal alatt! A fehér vonal alatt előzni tilos!

Ez a helyszín a világ leggyorsabb olyan pályája, ahol open-wheel autókkal versenyeznek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Gil de Ferran 2000-ben itt futotta az azóta is fennálló zártpályás sebességi világcsúcsot a Penske csapat Reynard Hondájával a verseny előtti qualifikációs edzésen… 241,428mph, több mint 388,457kmh átlag(!)sebességgel.

http://www.youtube.com/watch?v=DF8GTL0_rMA

TRACK CONFIGURATION: SUPERSPEEDWAY WINGS

FORMÁCIÓS KÖR SEBESSÉGE: 100kmh (62mph)
RAJTOLÁSI SEBESSÉG: 193kmh (120mph)
PIT LIMIT: 100kmh (62mph)
SÁRGA ZÁSZLÓS LIMIT: 100kmh (62mph)

!!!A VERSENY 19.00-KOR KEZDŐDIK!!!

A pályán ovál jogosítvány az alábbi időpontokban szerezhető:

08.10.14 20.00 (125 mérföldes tesztverseny / időlimit 45 perc)
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 hétf. okt. 13, 2008 4:18 pm-kor.
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. okt. 04, 2008 10:37 am

Jövök.

GDF tartja a nem hivatalosat is ezen a pályán 411km/h...
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. okt. 04, 2008 2:01 pm

:twisted: leszek
Kép

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Csaba » szomb. okt. 04, 2008 2:08 pm

Húúú ez nagyon korán van! :S :S
Időmérőre suózinte biztos nem érek haza, de versenyen mindenképpen akarok indulni! Remélem ide érek!

Avatar
Bedy
Hozzászólások: 1366
Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bedy » szomb. okt. 04, 2008 2:35 pm

indulok
Start Me Up

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » szomb. okt. 04, 2008 6:41 pm

Jövök!

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. okt. 04, 2008 8:21 pm

jövök ha addig el nem válnak szüleim...:(
Kép

Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szomb. okt. 04, 2008 10:01 pm

Biztosan megyek :)
Kép

motogirl
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 10:31 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: motogirl » vas. okt. 05, 2008 10:22 am

....Jövööök x)
"Racing, competing, is in my blood, its part of me, its part of my life, I've been doing it all my life and uh... is stands up before anything else..."

Piceey
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: hétf. júl. 28, 2008 12:09 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Piceey » vas. okt. 05, 2008 2:30 pm

jövök természetesen
Kép
Csak azoktól tanulhatok, akik tudnak, és csak tőlük tanulva kerekedhetek föléjük.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » hétf. okt. 06, 2008 8:48 am

250 kör...
500 mérföld...
804,5 kilométer...
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » hétf. okt. 06, 2008 9:37 am

párna a segg alá, üditő,ásványviz,sör,nasi, szendvics bili kikészit :twisted:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » hétf. okt. 06, 2008 11:30 am

Srácok, tudom hogy rövid az idő, de eszembejutott valami. Lehet hogy késő, de amit Morfi adott cucc, ez a bizonyos átüléses dolog, lehet hogy nem való IndyCar-ba, de másoknak is lehetőséget tudnánk biztosítani, ha 30 fő felett lenne a jelentkezés. Ugye másnap sok embernek munka, iskola stb. , és valljuk be elhúzódhat a futam, aki úgy gondolja, hogy neki nagyon szar későn lefeküdni vagy szülei nem engedik, az cserélne egy másik jogosítványt szerzett emberrel (legalább is oválra szerzett jogsi) egy box kiállás alatt amikor éppen már lefeküdnie kéne és befejezné a futamot. Nem tudom megvalósítható -e ez a dolog, 10 nap van rá, de bizonyos szempontból előnyös ráadásul egyedülálló és egy próba is lehetne a decemberi Lienzi fesztre.

ugye 100% -os a táv, bejöhet sok PC, ezért gondoltam.

Véleményeket várok, üdv.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » hétf. okt. 06, 2008 1:25 pm

Ulvar írta:Srácok, tudom hogy rövid az idő, de eszembejutott valami. Lehet hogy késő, de amit Morfi adott cucc, ez a bizonyos átüléses dolog, lehet hogy nem való IndyCar-ba, de másoknak is lehetőséget tudnánk biztosítani, ha 30 fő felett lenne a jelentkezés. Ugye másnap sok embernek munka, iskola stb. , és valljuk be elhúzódhat a futam, aki úgy gondolja, hogy neki nagyon szar későn lefeküdni vagy szülei nem engedik, az cserélne egy másik jogosítványt szerzett emberrel (legalább is oválra szerzett jogsi) egy box kiállás alatt amikor éppen már lefeküdnie kéne és befejezné a futamot. Nem tudom megvalósítható -e ez a dolog, 10 nap van rá, de bizonyos szempontból előnyös ráadásul egyedülálló és egy próba is lehetne a decemberi Lienzi fesztre.

ugye 100% -os a táv, bejöhet sok PC, ezért gondoltam.

Véleményeket várok, üdv.
Nem támogatom. Ha hosszú a táv, akkor vagy felezzük, vagy a 2/3-át fujuk (vagy talán nem csinálunk annyi balesetet és lezavarjuk 2 és fél óra alatt, ahogy a valóságban). A pilótacsere nem open-wheel... azt hagyjuk meg a GT versenyekre.

Ja, és egyelőre még mindig 4 szabad autónk van a 30 kioszthatóból.
Peter Rigo

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » hétf. okt. 06, 2008 2:23 pm

meg ha például én lefutom a felét és ott tökutolsó vagyok majd átadom a helyem egy olyan pilótának aki marha jól megy oválon és megnyeri a futamot akkor ki kapja a pontokat? :)

mondjuk fura hogy ezt pont én mondom mer nekem mindenképpen segítene de valahogy megpróbálom megoldani... és azt támogatom hogy jobban figyeljünk oda hogy kevesebb baleset legyen mert valljuk be elég uncsi 4 kört PC mögött szenvedni....
Kép

Kép

morfi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 354
Csatlakozott: csüt. júl. 31, 2008 9:11 pm

Hozzászólás Szerző: morfi » hétf. okt. 06, 2008 4:22 pm

Leszek!
Andras Roos
Indycar 2010: Offical K.O.mmentátor

B.Giovanni
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 49
Csatlakozott: szer. aug. 06, 2008 6:59 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: B.Giovanni » hétf. okt. 06, 2008 4:29 pm

leszek, ki nem hagynám

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » hétf. okt. 06, 2008 7:46 pm

Akkor idő limit?
Ha nem tudjuk lefutni akkor időlimit lezárja.
Kép

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » hétf. okt. 06, 2008 8:19 pm

Ulvar írta:Akkor idő limit?
Ha nem tudjuk lefutni akkor időlimit lezárja.
ez viszont jó ötlet szerintem
Kép

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd okt. 07, 2008 7:31 am

Ulvar írta:Akkor idő limit?
Ha nem tudjuk lefutni akkor időlimit lezárja.
Nem rossz ötlet.

Gondolkozzunk akkor egy kicsit! Ha az időlimit mellett döntünk, először is, meg kellene határozni magát az időlimitet (2óra?, 3óra?, 4óra?). Miheztartás végett tudni kell, hogy két és fél, három óra (sőt) egy 500-as verseny lefutási ideje a valóságban - lent írtam statisztikát. (Tavasszal mi 1óra 22 perc alatt futottuk le a 250 mérföldet, ami a fentiek alapján igen dicséretes). Ergo ennyit szerintem minimum fogunk futni (még ha 50 körönként számolok egy sárgát is - az is igaz, hogy a mi sárga periódusaink rövidebbek mint a valósak).

Persze én még mindig jobbnak tartanám a "kevés baleset > gyors verseny" elvet.

A javaslatom a következő:

Mivel nagyon ilyen pályán még nem versenyeztünk (2 mérföldes és nagyon széles - talán ritkábbak a balesetek), ki kellene próbálni csütörtökön, hogy a 250 mérföldet mennyi idő alatt futjuk (ehhez minél többen el kellene ám indulnunk!!!). Azzal is számolni kell, hogy ahogy - most jobban nem tudom kifejezni magam - kiesnek a versenyzők, a sárga periódusok is ritkulnak, tehát a vége felé gyorsul a verseny.

Ehem... :) Meg képzeljétek el azt a szitut, hogy az időlimit mondjuk a 498. mérföldnél jár le, egy széláenyék párbajban... ennek például akkor van esélye, ha pont 3 órában határozzuk meg a limitet - én tuti kitépném a hajam. Ebben az esetben sztem tökmindegy, hogy 3 órát, vagy 3 órát és még 10 percet versenyzünk, mindkettő baromi sok... de erről szól az 500 mérföld - 2 óra, vagy 2 és fél óra limit esetén pedig még esélyt sem adunk magunknak.

Két technikai kérdés az rF szakikhoz: ha mondjuk a szerver 3 és fél órás időlimitre van állítva, akkor a gép hogyan számolja a végeredményt? Úgy mint LeMans-ban, hogy pontban 0 perckor van vége, vagy a célvonalon zárul a csetepaté? Meg még valami. Ha időlimitet állítunk - mondjuk 4 óra - és előbb letelik a 250 kör akkor a 250. kör eredménye valahol fixálódik a szerveren, magyarul nyomon követhető?

A kb.10 évvel ezelőtti, jellemző 500-as ow versenyek idejei:

1999 - Indy 500 - 3:15:51
1999 - Marlboro 500 - 2:57:17
2000 - Michigan 500 - 2:54:55
2000 - California 500 - 2:58:59
2001 - California 500 - 3:38:04 (sötétedés miatt vége szakadt a 220. körben)
2001 - Indy 500 - 3:31:54
2001 - California 500 - 2:59:39
2002 - Indy 500 - 3:00:10
2003 - Indy 500 - 3:11:56
Peter Rigo

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd okt. 07, 2008 8:35 am

Simsporttv remélem közvetíteni fogja ezt a bulit. Ki tud erről valamit, illetve a megbízottak mit intéztek az ügyben.

Nem tudom de az az érzésem, hogy nincs elég kommunikáció maszim és a TV között, Gábor (Genyó) kicsit jobban odafigyelhetne a dologra. Illetve kellene több segítség-kapcsolat fenntartó ebben az ügyben.

Úgy gondolom egy ember nem fogja tudni a ~3-4 órát leközvetíteni egyedül. Kellene mellé egy profi aki löki az adatokat a témában és közben nem akar versenyezni. Nehéz ügy.

Kellene az elején egy általános Greg Moore rész 5-10 perceben összefoglalva a csillag életét munkásságát, pár képpel...stb

Aztán kellene az új intró illetve a tervek versenynaptár megjelenítése.

Indy2009-es sorozatról is kellene szólni pár szót. Kiemelve a már qualifikáltakat....stb.

Szóval azért összejönne egy elég rendes anyag ha valaki neki fekszik.

MÁS:
Ki fog ma-(okt.7) vizsgázni ? Kérem szépen jelezze!

IDŐ:
nem akarok beleszólni 8) nekem mindegy, úgy sem fogom tudni pisi nélkül végig csinálni - lesz egy hosszú boxom.

@motogirl

megkaptad a PÜ-t? még nem írtál vissza.
Kép

Knife
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1714
Csatlakozott: hétf. jan. 16, 2006 4:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Knife » kedd okt. 07, 2008 1:35 pm

Nem jövök.
Hétköznapra ez kissé hosszú nekem.

@Ginger - Azt veszi alapul a szerver, amelyik feltétel előbb teljesül(mivel ugye egyszerre kör és időlimitet is be lehet állítani). Tehát nincs olyan, hogy letelt a kör, de az idő nem és tovább megy. Időhatárnál ha letelt az idő, az a kör az utolsó amit az első megkezdett. Tehát ha az első átmegy a célvonalon és épp lejár az idő, akkor a kör végén vége a futamnak. Aki mögötte jön, de még nem éri el a célvonalat amikor lejár az idő, az mehet még egy kört, tehát az első nem ver egy egész kört a mezőnyre.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd okt. 07, 2008 1:48 pm

Knife írta:Azt veszi alapul a szerver, amelyik feltétel előbb teljesül(mivel ugye egyszerre kör és időlimitet is be lehet állítani
Köszi Knife!

Ez nagyon érdekes, mert ha mi időlimit mellett döntünk, valami ilyesmiben kell gondolkodnunk. Most nézem és tényleg be lehet állítani... akkor tulajdonképpen már csak az időkorlátban kellene megállapodni.

@Knife

Sztem gyere el a tesztversenyekre és nem fogod tudni kihagyni... :wink:
Peter Rigo

MoDa
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 215
Csatlakozott: hétf. ápr. 14, 2008 7:28 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: MoDa » kedd okt. 07, 2008 2:02 pm

Leszek!

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » kedd okt. 07, 2008 2:14 pm

Ginger17 írta:Ez nagyon érdekes, mert ha mi időlimit mellett döntünk, valami ilyesmiben kell gondolkodnunk. Most nézem és tényleg be lehet állítani... akkor tulajdonképpen már csak az időkorlátban kellene megállapodni.
superspeedwayeken lehetne a limit 3 óra
speedwayeken 2 óra
road,street pályán meg nem kell limit mert ott úgyse jön be SC (vagyis hát gondolom :D )

ui: tudom hogy nincs nagy befolyásom itt csak a véleményemet írtam le remélem nem veszitek ezt "dirigálásnak" hiszen csak egy ötletet írtam le :oops:
Kép

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd okt. 07, 2008 2:42 pm

Gerrard írta:
Ginger17 írta:Ez nagyon érdekes, mert ha mi időlimit mellett döntünk, valami ilyesmiben kell gondolkodnunk. Most nézem és tényleg be lehet állítani... akkor tulajdonképpen már csak az időkorlátban kellene megállapodni.
superspeedwayeken lehetne a limit 3 óra
speedwayeken 2 óra
road,street pályán meg nem kell limit mert ott úgyse jön be SC (vagyis hát gondolom :D )

ui: tudom hogy nincs nagy befolyásom itt csak a véleményemet írtam le remélem nem veszitek ezt "dirigálásnak" hiszen csak egy ötletet írtam le :oops:
Lüke vagy. :wink:

Szted miért írom, hogy meg kell beszélni? Ulvar mondott egy igen igen megfontolandó javaslatot és itt most mindannyian ötletelünk. Egyébiránt szvsz egyáltalán nem rossz az amit írsz, csak - mint azt fentebb említettem - azzal, hogy 3 órában megszabjuk az 500-asok határát valószínű, hogy az is lesz a vége... ti. a "nagyok" is ritkán futják le az 500-at három óra alatt.

Én személy szerint valahol a hozzászólásodban említett szerint látom a megoldást. Ha az az 500 mérföld eléri a három órát (sztem simán) akkor már épp' tele lesz mindenkinek a t...ke. Má' bocsánat motogirl. :D

Sőt! Ezzel valahol ösztönözve van a társaság, hisz' kevés sárgával előbb mehetünk aludni. :wink:
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » kedd okt. 07, 2008 5:43 pm

500 mile vagy 3 óra
250 mile vagy 2 óra
road/street nincs idő limit 50% a táv.

Eldöntöttem a kérdést :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » kedd okt. 07, 2008 5:45 pm

@Metosz!
Indycar témában tudnánk szakértőket hozni nem rajtunk múlik.
Vagy az rf nincs meg vagy karcsú a gépe hozzá vagy az idő nem biztos hogy megfelelő az illetőknek. Indycar 1995, Greg Moore nem lenne gond neki..

De azért puhitjuk őket :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd okt. 07, 2008 6:32 pm

Dietrich írta:500 mile vagy 3 óra
250 mile vagy 2 óra
road/street nincs idő limit 50% a táv.

Eldöntöttem a kérdést :)
Ha ez így menne...

Én személy szerint a következőt javasolnám:

500 mérföldes versenyek (időlimit 3 óra)
200 mérföldes versenyek (időlimit 2 óra)
road/street féltáv.
Peter Rigo

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd okt. 07, 2008 6:54 pm

Dietrich írta:@Metosz!
Indycar témában tudnánk szakértőket hozni nem rajtunk múlik.
Vagy az rf nincs meg vagy karcsú a gépe hozzá vagy az idő nem biztos hogy megfelelő az illetőknek. Indycar 1995, Greg Moore nem lenne gond neki..

De azért puhitjuk őket :)
Talán éppen az rF nem is kell, hiszen a közvetítés adja a képet meg a live timingból is lehet némi adatot mazsolázni..........................
Lenne olyan aki a szerveren is fenn van és akkor mehetne a szokásos Palik féle
kérdez - felelnek,
mond valamit - javítják
közvetítés.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. okt. 08, 2008 8:17 am

HÖLGYEK ÉS URAK!

ÚJ SZERVER RFM ÉS PÁLYA GDB KERÜL FEL A SZERVERRE. A VÁLTOZTATÁS OKAIRÓL BŐVEBBEN A BAJNOKI JELENTKEZŐS FÓRUMBAN OLVASHATTOK. A GDB MÁR JAVÍTÁSRA KERÜLT A PÁLYA LETÖLTÉSNÉL - AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSBAN - , A SZERVER RFM AZONBAN MÉG NEM.

ADDIG IS INNEN TÖLTHETŐK ÉS BEMÁSOLHATÓK A MEGFELELŐ HELYRE.
A SZERVER MÁR AZ ÚJ FÁJLOKKAL FUT.

http://rapidshare.com/files/151968254/Indycar1995.rfm
http://rapidshare.com/files/151968520/c ... ia_sce.gdb
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 szer. okt. 08, 2008 2:11 pm-kor.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. okt. 08, 2008 8:25 am

VÁLTOZÁS TÖRTÉNT A SEBESSÉGI LIMITEKBEN !!!

A RAJTOLÁSI SEBESSÉG 193kmh, A PIT ÉS SÁRGA ZÁSZLÓS LIMIT 100kmh-RA MÓDOSUL.

AZ ÉLETBE LÉPET ÚJ SZABÁLYOKRÓL A BAJNOKI JELENTKEZŐS FÓRUMBAN TÁJÉKOZÓDHATTOK.
Peter Rigo

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: gstyle » szer. okt. 08, 2008 1:35 pm

jövök!

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. okt. 08, 2008 5:29 pm

ÚJ SZERVER RFM ÉS PÁLYA GDB MÁR TÖLTHETŐ AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSBÓL (IS).
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. okt. 10, 2008 9:36 am

Ulvar!

tegnap miután leléptél a tesztfutamon Norbit megfingattuk a penske autókkal. Semmi hátrányát nem éreztem az autónak. Szélárnyék van elfelejted?
Oké, hogy kavlin gyengébb szélárnyék nélkül 5-6 tizeddel de verseny közben semmi hátránya nem volt egy olyan kasztnis autóval szemben amivel Norbinak a te elméleted szerint kört kellett volna adnia nekünk.

Csak azért nem tudtam megelőzni mert szabálytalanul levágot a külső ivről a belsőre mindig :twisted:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: tjoe » pén. okt. 10, 2008 10:37 am

Jövök.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. okt. 10, 2008 10:49 am

Dietrich írta:Ulvar!

tegnap miután leléptél a tesztfutamon Norbit megfingattuk a penske autókkal. Semmi hátrányát nem éreztem az autónak. Szélárnyék van elfelejted?
Oké, hogy kavlin gyengébb szélárnyék nélkül 5-6 tizeddel de verseny közben semmi hátránya nem volt egy olyan kasztnis autóval szemben amivel Norbinak a te elméleted szerint kört kellett volna adnia nekünk.

Csak azért nem tudtam megelőzni mert szabálytalanul levágot a külső ivről a belsőre mindig :twisted:
Teljesen mindegy Dietrich! Ha meg is győzöd Ulvart, nem ezen van a hangsúly. Tegnap nem AKARTAM a problémával foglalkozni, mert elsődleges cél az rfm fájl letisztázása volt... ezt csak részben tudtuk megtenni, mert nem futottunk tesztversenyt. Az, hogy ezt Ulvar képtelen volt felfogni, többszöri kérésem ellenére sem... nem a mi hibánk. Biztos ő is fáradt volt - legalábbis erre próbálom fogni a dolgot. Nem óhajtok tovább foglalkozni a tegnapi dologgal... elég szomorú ez így is.

Szóval az elvvel van a probléma. Te és én is úgy gondoltuk, hogy a '95-ös szezont fogjuk szimulálni. Az autók nagyjából egyformák - és igen a Penske Mercedes motorja gyengébb erőforrás, bár a "tesztpilótánk" szerint road/street pályákon kiegyenlítődik a helyzet... Nos, tudomásul kell vennünk, hogy hiába akarjuk szimulálni a dolgot - még ha Ulvart meg is győzzük - jön majd más és beleköt az "egyenlőtlen küzdelembe".

Megoldási javaslatom a következő (nyilván nem én találtam ki): egységesítsük az autókat fizikailag. Mind gumi, mind motor, mind pedig aero szempontból a legideálísabb párosítást fogjuk használni - az autók csak küllemükben fognak különbözni. Gyakorlatilag egy "Server Editiont" generálunk (valyon az iDT miért nem csinált? - lenne ötletem, de hagyjuk).

Ehhez tartozik egy kérdés. Az ideális "autó" összerakása (legyen az a Reynard - Honda - Firestone, vagy akár a Lola - Trabant - Michelin) után elegendő -e a hdv fájlt (tehát a hivatkozós dolgokat) egységesíteni? Elegendő -e, ha a hdv fájlban lévő azonos paraméterek mellett, a gumi és upgrades hivatkozások is egy helyre, az ideális autó paramétereire mutatnak.

rF szakik kérem a szíves válaszokat!
Peter Rigo

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » pén. okt. 10, 2008 11:12 am

Ennyit szerettem volna csak elérni.
Dietrich, te is tudod hogy IRLben marha nehéz volt előre verekedni magad egyenlőfeltételeknél szélárnyéknál, és ha itt 30 autó van és nema saját hibámból leszek 24. (most mondtam egy szmámot) marha nehéz feljutni.

Egységesíteni szerettem volna én is a dolgot, és elvileg lehetséges. Csak én sem értek hozzá.
Kép

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » pén. okt. 10, 2008 11:16 am

Dietrich írta:Ulvar!

tegnap miután leléptél a tesztfutamon Norbit megfingattuk a penske autókkal. Semmi hátrányát nem éreztem az autónak. Szélárnyék van elfelejted?
Oké, hogy kavlin gyengébb szélárnyék nélkül 5-6 tizeddel de verseny közben semmi hátránya nem volt egy olyan kasztnis autóval szemben amivel Norbinak a te elméleted szerint kört kellett volna adnia nekünk.

Csak azért nem tudtam megelőzni mert szabálytalanul levágot a külső ivről a belsőre mindig :twisted:
Tudod ott belül a bukkanót kikerültem hogy nehogy sebességet veszítsek :D

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. okt. 10, 2008 11:22 am

Ulvar írta:Ennyit szerettem volna csak elérni.
Dietrich, te is tudod hogy IRLben marha nehéz volt előre verekedni magad egyenlőfeltételeknél szélárnyéknál, és ha itt 30 autó van és nema saját hibámból leszek 24. (most mondtam egy szmámot) marha nehéz feljutni.

Egységesíteni szerettem volna én is a dolgot, és elvileg lehetséges. Csak én sem értek hozzá.
Nem azzal van a baj, hogy mit akarsz elérni, hanem azzal, hogy azt hogyan teszed. Én úgy veszem észre, hogy te csak saját magadra hallgatsz és képtelen vagy a környezetedre is figyelni. Ez nem baj, fiatalembereknél előfordul, de érdemes ezen kicsit elgondolkodni...
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 pén. okt. 10, 2008 11:34 am-kor.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. okt. 10, 2008 11:23 am

Norbi írta:
Dietrich írta:Ulvar!

tegnap miután leléptél a tesztfutamon Norbit megfingattuk a penske autókkal. Semmi hátrányát nem éreztem az autónak. Szélárnyék van elfelejted?
Oké, hogy kavlin gyengébb szélárnyék nélkül 5-6 tizeddel de verseny közben semmi hátránya nem volt egy olyan kasztnis autóval szemben amivel Norbinak a te elméleted szerint kört kellett volna adnia nekünk.

Csak azért nem tudtam megelőzni mert szabálytalanul levágot a külső ivről a belsőre mindig :twisted:
Tudod ott belül a bukkanót kikerültem hogy nehogy sebességet veszítsek :D
Tegnap baromi magas volt a pinged Norbi... voltak olyan szituk, hogy nem mertem bemenni melléd, mert olyan keresztmozgásokat csináltál, hogy csak pislogtam. Rájöttél már, hogy mi volt az oka?
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. okt. 10, 2008 1:16 pm

Ginger ne fossál bemenni Norbi mellé amikor tesztfutam van 5 indulóval :evil:
Én nem fostam csak mindig aljasul cikázva bevágott elém..ha ez élesbe van felnyomom a BT-nél :P

Amúgy ja magas volt a pingje..
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: tjoe » pén. okt. 10, 2008 2:17 pm

" jön majd más és beleköt az "egyenlőtlen küzdelembe". "

És mi van, ha olyan jön akinek az a véleménye, hogy kár belerondítani a módba, jó az úgy ahogy most van. :twisted:
Egyébként ma nézegettem az autók adatait, és kiegyenlítettnek tünnek. Pl. a mergában ugyan kicsi a ménes, de messze a legnagyobb a nyomatéka.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. okt. 10, 2008 6:01 pm

tjoe írta:" jön majd más és beleköt az "egyenlőtlen küzdelembe". "

És mi van, ha olyan jön akinek az a véleménye, hogy kár belerondítani a módba, jó az úgy ahogy most van. :twisted:
Egyébként ma nézegettem az autók adatait, és kiegyenlítettnek tünnek. Pl. a mergában ugyan kicsi a ménes, de messze a legnagyobb a nyomatéka.
Ilyenkor legyen okos az ember.
Erre nem tudok mit mondani tjoe... kérdezd Ulvart! :roll:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 pén. okt. 10, 2008 6:04 pm-kor.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. okt. 10, 2008 6:02 pm

Dietrich írta:Ginger ne fossál bemenni Norbi mellé amikor tesztfutam van 5 indulóval :evil:
Én nem fostam csak mindig aljasul cikázva bevágott elém..ha ez élesbe van felnyomom a BT-nél :P

Amúgy ja magas volt a pingje..
Sztem nem cikázás volt, hanem lagg...
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. okt. 10, 2008 6:10 pm

tudom, hogy laggolt de akkor érdekesen mindig ugyan annál a pontnál vágott vagy eléd vagy elém :)
De nem rossz taktika a jövőpre nézve..váltott üldözéssel hibázásra kényszeriteni az elöttünk menöt :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » pén. okt. 10, 2008 6:25 pm

Ginger17 írta:
Norbi írta:
Dietrich írta:Ulvar!

tegnap miután leléptél a tesztfutamon Norbit megfingattuk a penske autókkal. Semmi hátrányát nem éreztem az autónak. Szélárnyék van elfelejted?
Oké, hogy kavlin gyengébb szélárnyék nélkül 5-6 tizeddel de verseny közben semmi hátránya nem volt egy olyan kasztnis autóval szemben amivel Norbinak a te elméleted szerint kört kellett volna adnia nekünk.

Csak azért nem tudtam megelőzni mert szabálytalanul levágot a külső ivről a belsőre mindig :twisted:
Tudod ott belül a bukkanót kikerültem hogy nehogy sebességet veszítsek :D
Tegnap baromi magas volt a pinged Norbi... voltak olyan szituk, hogy nem mertem bemenni melléd, mert olyan keresztmozgásokat csináltál, hogy csak pislogtam. Rájöttél már, hogy mi volt az oka?
Igen Rájöttem!
Apám töltött ezerrel valamit.

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » pén. okt. 10, 2008 8:47 pm

leszek
Kép

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. okt. 11, 2008 7:30 am

Szeretnék megkérni mindenkit, hogy amennyiben lehetősége lesz rá, a keddi 125 mérföldes (limit 45 perc) tesztversenyen jelenjen meg. A tesztverseny célja az rfm tesztelése, valamint az addig összeállított egyenfizika és motor vizsgálata.

A módosító fájlokat szeretnénk mihamarabb kitenni, egyedi tesztelésük jelenleg folyamatban van. Cél, hogy a Penske Mercedes (3 ilyen autó van) az oválokon ne legyen hátrányban, a road/street pályákon pedig ne legyen előnyben a többiekkel szemben.

Aki addig tesztleni akar, az Lolával, esetleg Reynard kasznival, és Ford, vagy Honda motorral tegye (ezek a kasznik és motorok gyakorlatilag azonos feltételekkel rendelkeznek).

Kérlek benneteket figyeljétek a fórumot! Az új fájlokat reményeink szerint a bajnoki jelentkezős fórumról lehet majd letölteni.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szomb. okt. 11, 2008 7:33 am

Még valami.

A TC használata elengedhetetlen a pitből való indulásnál. Különösen figyeljen a jó ritmusú indulásra az első két pozícióból rajtoló pilóta, mert ha kicsit is lemaradnak a szerver azonnal hátra sorolja őket. Magyarul: gyakoroljátok az álló rajtot is...

- nem hiszem el, hogy egy Indy fórumba ilyet írtam. :roll:
Peter Rigo

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szomb. okt. 11, 2008 7:34 am

Pedig muszáj lesz többször is beírni.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. okt. 12, 2008 12:24 pm

MOD UPDATE!
:twisted: Az első hozzászólásban és természetesen FTP-n ( http://www.maszim.hu/jogsi.htm#5 )
letölthető Server Edition mod kiegészítés!

IndyCar1995 SE v1.0.zip
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » vas. okt. 12, 2008 12:46 pm

Ha valami gond van a kiegészítéssel, azonnal szóljatok!

A mappa rendszert az rF főkönyvtárába kell másolni és ott minden nyavaját (összesen 500kB-nyi, 14db fájlt) felülírni...
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » hétf. okt. 13, 2008 3:05 pm

A Greg Moore 500 mérföldes emlékversenyre - az egyesületi szabályzatnak megfelelően - csütörtök 17.00-ig lehet jelentkezni. Reményeim szerint 17.01 perckor kikerül ide a fórumba a végleges rajtlista. A verseny 19.00-kor kezdődik a 6 perces qualifikációval, amit 10 perces wu követ.
Peter Rigo

G-BoR
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 388
Csatlakozott: szer. ápr. 02, 2008 10:44 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: G-BoR » hétf. okt. 13, 2008 8:08 pm

Sajnálom de nem leszek, dolgozok, és a 19:00 kora kezdés nekem :-(

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd okt. 14, 2008 4:19 pm

Rengeteg hozzászólás történt a kiírást követően, ezért az eddig jelentkezett indulókat illetőleg, a pillanatnyi szituációt megosztanám veletek.

#1 - Ulvar
#3 - Dietrich
#6 - Ginger17
#12 - Bedy
#5 - Norbi
#15 - Piceey
#7 - Bazsó Jani
#90 - motogirl (egy darab tesztversenyen sem láttuk eddig... :? jó ez így?)
#8 - Gerrard
#55 - metosz
#14 - MoDa
#41 - Morfi
#18 - Csaba
#27 - Gstyle
#31 - tjoe

G-BoR és Knife jelezte, hogy nem jön... a többiek pedig még nem adtak hírt magukról.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 kedd okt. 14, 2008 9:00 pm-kor.
Peter Rigo

Avatar
voodoo
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 653
Csatlakozott: csüt. dec. 27, 2007 12:07 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: voodoo » kedd okt. 14, 2008 8:41 pm

jövök

Zöldi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 414
Csatlakozott: szomb. okt. 08, 2005 2:06 pm

Hozzászólás Szerző: Zöldi » kedd okt. 14, 2008 8:50 pm

jövök

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szer. okt. 15, 2008 7:22 am

Ginger17 írta:Rengeteg hozzászólás történt a kiírást követően, ezért az eddig jelentkezett indulókat illetőleg, a pillanatnyi szituációt megosztanám veletek.

#1 - Ulvar
#3 - Dietrich
#6 - Ginger17
#12 - Bedy
#5 - Norbi
#15 - Piceey
#7 - Bazsó Jani
#90 - motogirl
#8 - Gerrard
#55 - metosz
#14 - MoDa
#41 - Morfi
#18 - Csaba
#27 - Gstyle
#31 - tjoe
#20 - Voodoo
#33 - Zöldi

G-BoR és Knife jelezte, hogy nem jön... a többiek pedig még nem adtak hírt magukról.
Ők még nem nyilatkoztak:
IsTi, Spiczi, Tequila, GabF1, Blory, Doozi,Csamez
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 21 vendég