Minden, ami a témához kapcsolódik
Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

MTCC 2010 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. máj. 29, 2010 11:41 am

Abban az esetben ha beindul a bajnokság első kérésem az lenne, hogy a MaSzim által használt-felállított írott és íratlan szabályokkal maximálisan szinkronban legyen. Ilyen szabályt magával a megszületésével már meghág hiszen, a kasznis bajnokságokat a HRC szervezte a közösség számára. Ezért a HRC véleménye nélkül ilyen bajnokságot eddig nem indítottunk illetve nélkülük nem is indíthatunk. Természetesen miután az Urak megkerestek a kérdéssel, beszéltünk Dietrichel és aggályainak adott hangot, amiben én is osztoztam. Ennek ellenére WTCC mondható a legnagyobb olyan kasznis sorozatnak, amit jövőre a HRC és az Egyesület szervezésében tervezünk megrendezni, hozzátéve, hogy ezt az űrt már 2007-ben szerettük volna, egy az egész évadot lekövető jó WTCC bajnokival befedni (OWC) és 2009-ben is kértük a HRC-t ,hogy a WTCC-vel azonos ütemben indítson bajnokit, mert igény lenne rá a közösségben. A dolog mostanra bombaként eszkalálódott és létre jött ez a téma - kitört a kaszniból az MTCC.

A bajnokság magja szervezeti rendszere összeállt, így minden bizonnyal ez lesz a legrövidebb előkészületi fórumunk.

Távirati stílusban az eddigi fejlemények a tegnapi értekezlet alapján:

Szakosztályvezetői felkérést
Pongrácz Tamás Tommy78
elfogadta, amihez ezúton is sok sikert kívánok neki!

A szervert a 34280-ason lehet akár már most is indítani.
FTP tárhely keret előkészítve:
ftp://87.229.108.129/00%20PUBLIKUS%20-% ... AGOK/MTCC/

Szakosztályvezetőnek Tommy mellé felkértük Dietrich-ek, aki reméljük elvállalja a feladatot, és hasonlóan az indycarhoz folyamatos segítsége, figyelme mellett fejlődhet jobban a bajnoki.

További segítők, akik vállaltak feladatot:
Balogh Sándor - Sanya,
Terényi Krisztián - Kopi,
Stágl Róbert - Bodzzza,
Borbély Attila - Voodoo

A bírói testület:
Sanya, Kopi, Voodoo

Kép és megjelenés:
Terényi Krisztián - Kopi

Fórum adminisztációs segítő:
Stágl Róbert - Bodzzza

A jogosultságok beállításra kerültek. De a rendszer illetve a nevekhez tartotó képek feladatkör elnevezések még nem lettek eldöntve, de ezt Tommyval gyorsan tisztázzuk.

Elkészült a versenynaptár – 7 helyszín 14 futam a 2010-es évadban július 1-től
Júli1 , Júl15 , Aug5 , Aug19 , Szept16 , Szept30 , Okt14

Szabályzat előkészítését megkezdtem, http://www.maszim.hu/mtcc.html
Sajnos szétcsúszott így most egészen a bajnoki kiírásáig ez nem lesz szerkesztve már, meg kell csinálnom újra, amikor lesz időm. Személyesen de aszem egyesületi szempontból is, a legrosszabbkor jött ez a dolog. Iszonyatos sok a meló, kérek szépen mindenkit az előkészítés során segítsen avagy néma gyereknek anya se érti a szavát.

De a lényeg, jogsi kell az mtcc-nek megfelelően átalakítva, a jelenleg kiadott jogsik érvényesek lesznek a bajnokira illetve a Junior bajnoki szereplések mint pl. Brenor de sorolhatnám hosszan egész Japánig, Bedy által szintén jogsival lesznek értékelve. Mivel a vizsgarendszer sokban egyszerűsített (107% tesztverseny) így a jogosítvány az open wheel szériákra nem érvényes.

Gyakorlatilag az egyetlen kérdés a hivatalos kihirdetés dátuma. a bajnokságok témában, ami nyilván Kopitól és a képektől függ.

az ucsó futam nem véletlenül 1A és nem A1 de erről majd Tommy Voodoo bővebben 8)
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára metosz szomb. okt. 16, 2010 6:32 pm-kor.
Kép

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 12:02 pm

yes, yes, mindenképp érdekel majd :)

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 12:06 pm

Engem is érdekel a dolog. :)

Ha valamiben kellene segítség, akkor szóljatok. ;)

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. máj. 29, 2010 1:39 pm

festés?
lehetne saját skin meg saját csapat? vagy egyenlőre az alap?
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Petersen
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: kedd máj. 11, 2010 10:40 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Petersen » szomb. máj. 29, 2010 2:07 pm

Ha úgy alakul jönnék szívesen. :)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 2:16 pm

Hamarosan lesznek bővebb információk, de még vannak egyeztetni valóink a szervezőkkel, így kis türelmeteket kérjük, hamarosan, elkészül a bajnoki kiírás, szabályzat, amit mindenki olvasson majd el mielőtt jelentkezik, illetve felkerül a mod ftp-re, majd indítjuk a szervert, hotlappal.

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 2:53 pm

a mod az már eldöntött? vagy vannak lehetséges befutók még?

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 2:59 pm

majd ha a modba lehet beleszólásom jobban javasolnám a 2007-es évadot
látatlanban mondom, mert nem töltöttem le a modot, de mintha abban több választható autó lenne
Kép

Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. máj. 29, 2010 3:01 pm

Gerrard írta:majd ha a modba lehet beleszólásom jobban javasolnám a 2007-es évadot
látatlanban mondom, mert nem töltöttem le a modot, de mintha abban több választható autó lenne
WTCC 2007 a dolog alapja és igen ez már eldőlt. Kérdés csak az volt, hogy a hátsó kerék meghajtásos BMW maradjon-e végül az is maradt Tommy döntése nyomán.
Kép

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 3:06 pm

van aki Farfusnak szurkol?
Kép

Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. máj. 29, 2010 3:13 pm

Ahogy írtam a dolog gyakorlatilag készen van. Háttérmunkák ezrei vannak hátra illetve maga a tisztességes korrekt levezetés.
Olyan részleti kérdések is tisztázásra kerültek, mint az első rajt repülő míg a második (első 10 fordított sorrendjében) álló rajt lesz.........stb, kérdésekkel ne kíméljetek minket, a megjelenő szabályzat reméljük a legtöbb kérdésre választ ad.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 3:16 pm

2006 lett választva, mert abban több autótípus van. A 2007-esben 4 féle autó van + az E46-os BMW, viszont a 2006-osban ezen a négyen kívül, ott a Honda Accord, Peugeot 407, Toledo Cupra.

Plusz lesz még két Extra autó, illetve az E46-os BMW ki lett véve a modból, csak az E90-es maradt bent.

Szóval Gerrard igy az általad kedvelt Farfus még Alfás lesz nem BMW-s. :cry:

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 3:17 pm

Tommy78 írta:Szóval Gerrard igy az általad kedvelt Farfus még Alfás lesz nem BMW-s. :cry:
áhh, nem baj, így hátha nem lesz olyan "kapós" és majd tudom őt választani :)

Metosz írta hogy lehet kérdezni :D

Macaut nem csempészhetjük bele a naptárba?
Kép

Kép

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 3:32 pm

Race X mod alap? vagy más? fúúú de várom már :D
Seatot akarok :D :D :oops:
Macaut támogatom énis, hihetetlenül megszerettem a pályát :)

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » szomb. máj. 29, 2010 3:35 pm

Tommy78 írta:2006 lett választva, mert abban több autótípus van. A 2007-esben 4 féle autó van + az E46-os BMW, viszont a 2006-osban ezen a négyen kívül, ott a Honda Accord, Peugeot 407, Toledo Cupra.

Plusz lesz még két Extra autó, illetve az E46-os BMW ki lett véve a modból, csak az E90-es maradt bent.

Szóval Gerrard igy az általad kedvelt Farfus még Alfás lesz nem BMW-s. :cry:
Akkor én Dirk Müllerrel mennék :D

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. máj. 29, 2010 3:43 pm

Danikosz kapaszkodj meg,engedjük a festést persze normál keretek között.Tehát mindenki engedje szabadjára a fantáziáját.A csapatok saját nevét is támogatjuk,abban az esetben ha 2 ember fixen összeáll,Egy csapat 2 autó lehet és két egyforma auto skinileg.Nemsokára erröl részleteket is közlünk,addig indulhat a festés és a csapatnév választás. Tehát a lényeg, lehet két különböző autóval is indulni csapaton belül.
Kép

Avatar
Tequila
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 338
Csatlakozott: hétf. jún. 30, 2008 7:09 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tequila » szomb. máj. 29, 2010 3:44 pm

kár hogy csütörtökön lesz... :cry:

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 3:45 pm

[quote="KOPI"][/quote]

Danikosz, akkor igen :)
Kép

Kép

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 3:46 pm

[quote="KOPI"][/quote]

template lesz majd? mert nekem pl yool jönne :) de ha nem, az se gond, a lényeg, hogy egy Seat guruljon alattam :)

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 3:54 pm

Gerrard írta:van aki Farfusnak szurkol?
Hát pölö éééééén :D

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 3:55 pm

Jóska várja a csapattárs jelölteket, autóba megegyezünk. ;) :)

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 3:58 pm

versenynaptárba lehet beleszólásunk? vagy az már kész eldöntött tény, hogy milyen pályák lesznek? :)
Kép

Kép

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 3:58 pm

Adam Jonas írta:
Gerrard írta:van aki Farfusnak szurkol?
Hát pölö éééééén :D
így már tárgytalan akkor, hogy lehet skinezni :)
Kép

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 3:59 pm

Boss írta:
KOPI írta:
template lesz majd? mert nekem pl yool jönne :) de ha nem, az se gond, a lényeg, hogy egy Seat guruljon alattam :)
Template nincs hozza, majd a dds-t átfirkáljátok. :wink:

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 4:00 pm

Gerrard írta:
Adam Jonas írta:
Gerrard írta:van aki Farfusnak szurkol?
Hát pölö éééééén :D
így már tárgytalan akkor, hogy lehet skinezni :)
Nyugi, amúgy se akartam Farfusszal menni :)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 4:00 pm

Gerrard írta:versenynaptárba lehet beleszólásunk? vagy az már kész eldöntött tény, hogy milyen pályák lesznek? :)
nem :D

Már meg van a naptár. :wink:

Gerrard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 667
Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gerrard » szomb. máj. 29, 2010 4:02 pm

Tommy78 írta:
Gerrard írta:versenynaptárba lehet beleszólásunk? vagy az már kész eldöntött tény, hogy milyen pályák lesznek? :)
nem :D

Már meg van a naptár. :wink:
:( :lol:
Kép

Kép

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 4:02 pm

Tommy78 írta:
Boss írta:
KOPI írta:
template lesz majd? mert nekem pl yool jönne :) de ha nem, az se gond, a lényeg, hogy egy Seat guruljon alattam :)
Template nincs hozza, majd a dds-t átfirkáljátok. :wink:
Az úgy szép halál lesz....

Ez jó amúgy a modhoz, csak van vele némi bibi. Annak idején, amikor festegettem a cuccost, azt vettem észre, hogy nem lett teljesen jól átkonvertálva, ugyanis a textúra egyes fekete részei mintha belelógnának magába az autófestésbe. :) De ha bepakoljátok a game-be, úgyis látni fogjátok, hogy miről beszélek. :)

Tehát a 'csomag':

http://www.race-game.org/race07/downloa ... plates.htm

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szomb. máj. 29, 2010 4:11 pm

2 Honda Accordot kérnénk Spiczivel.

még nem fordult elő hogy zárt kasztniba ne együtt indultunk volna, szeretnénk a hagyományt megőrizni. :).
Kép

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » szomb. máj. 29, 2010 4:21 pm

Ulvar írta:2 Honda Accordot kérnénk Spiczivel.

még nem fordult elő hogy zárt kasztniba ne együtt indultunk volna, szeretnénk a hagyományt megőrizni. :).
Mivel a 4-esre is együtt jártok *pni borért..... :wink:

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 4:25 pm

Adam Jonas írta:
Tommy78 írta:
Boss írta: template lesz majd? mert nekem pl yool jönne :) de ha nem, az se gond, a lényeg, hogy egy Seat guruljon alattam :)
Template nincs hozza, majd a dds-t átfirkáljátok. :wink:
Az úgy szép halál lesz....

Ez jó amúgy a modhoz, csak van vele némi bibi. Annak idején, amikor festegettem a cuccost, azt vettem észre, hogy nem lett teljesen jól átkonvertálva, ugyanis a textúra egyes fekete részei mintha belelógnának magába az autófestésbe. :) De ha bepakoljátok a game-be, úgyis látni fogjátok, hogy miről beszélek. :)

Tehát a 'csomag':

http://www.race-game.org/race07/downloa ... plates.htm
köszönöm 8)

amúgy van, aki Seatot szeretne rajtam kívül? az jelezzen és lehetünk együtt :D


szerk1.: rájöttem, h nem is vagyok akkora photoshop zseni, úgyhogy inkább nem festek :D

spiczi91
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 454
Csatlakozott: csüt. júl. 19, 2007 2:18 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: spiczi91 » szomb. máj. 29, 2010 4:35 pm

sanya írta:
Ulvar írta:2 Honda Accordot kérnénk Spiczivel.

még nem fordult elő hogy zárt kasztniba ne együtt indultunk volna, szeretnénk a hagyományt megőrizni. :).
Mivel a 4-esre is együtt jártok *pni borért..... :wink:
Az érvelésed alapján Bedyvel és veled alkotnánk négyes csapatot. :roll:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára spiczi91 szomb. máj. 29, 2010 4:36 pm-kor.
Kia Cee'd & Hyundai i30 meg a Google

BIKICSUNÁJ

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 4:35 pm

Boss írta:
Adam Jonas írta:
Tommy78 írta: Template nincs hozza, majd a dds-t átfirkáljátok. :wink:
Az úgy szép halál lesz....

Ez jó amúgy a modhoz, csak van vele némi bibi. Annak idején, amikor festegettem a cuccost, azt vettem észre, hogy nem lett teljesen jól átkonvertálva, ugyanis a textúra egyes fekete részei mintha belelógnának magába az autófestésbe. :) De ha bepakoljátok a game-be, úgyis látni fogjátok, hogy miről beszélek. :)

Tehát a 'csomag':

http://www.race-game.org/race07/downloa ... plates.htm
köszönöm 8)

amúgy van, aki Seatot szeretne rajtam kívül? az jelezzen és lehetünk együtt :D
Lehet róla szó. ;) De még előtte ki akarnám próbálni a többit is, főleg a Bömbit. Megyek is, leporolom szegény 320-ast. :twisted:

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 4:36 pm

na elkezdtem szedni a modot

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szomb. máj. 29, 2010 5:05 pm

Pici hibát találtam.

Amint ráváltok rF főmenüben hogy MTCC 2010 eltűnik minden csak az SC látható, de All Cars All Tracksben jó...

:?: :?: :?: :?: :!: :!: :?
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 5:46 pm

mert még nem volt kész a mod mielőtt sokan elkezdték tölteni.
Szóltunk volna ha kész a mod.

Feltöltöttem a mod mellé külön az rfm-et.

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » szomb. máj. 29, 2010 5:46 pm

Ulvar írta:Pici hibát találtam.

Amint ráváltok rF főmenüben hogy MTCC 2010 eltűnik minden csak az SC látható, de All Cars All Tracksben jó...

:?: :?: :?: :?: :!: :!: :?
Nekem jó.
Lesz majd vmi server? :)

Avatar
Suna
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 68
Csatlakozott: pén. júl. 27, 2007 8:10 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

MTCC

Hozzászólás Szerző: Suna » szomb. máj. 29, 2010 6:00 pm

Üdv Srácok!

Én is jelentkeznék.

BMWvel jönnék....csapattársat keresek.
Csapatfestést is készítenék :)
BMW - Vodafone Miskolc

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. máj. 29, 2010 6:06 pm

Látom beindult a dolog..
Jövőre egy jobb naptárt kell összerakni mert vagyunk többen is akik résztvettek már WTCC bajnokságokban és vannak pályák amik nagyon mennek az autókhoz. Itt nem feltétlen kell követni a realt, de Macau és pau nem maradhat majd ki..az olyan a WTCC-nek mint az F1-nek Monaco vagy az Indycarnak Indy500. :)

Ha jön Gstyle ő lesz a csapattársam és Team Kool Green lesz a csapatnév is ;)
De lehet Tasman Motorsport vagy Forsythe Racing :D
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Rojales
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 65
Csatlakozott: szer. máj. 05, 2010 3:18 pm

Hozzászólás Szerző: Rojales » szomb. máj. 29, 2010 6:15 pm

szintén érdekelne a dolog, de lenne egy kérdésem. milyen időpontban lennének a versenyek, hány órakor kezdődne (kb) ?

Avatar
Bodzzza
Hozzászólások: 797
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 9:12 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bodzzza » szomb. máj. 29, 2010 6:27 pm

Rojales írta:szintén érdekelne a dolog, de lenne egy kérdésem. milyen időpontban lennének a versenyek, hány órakor kezdődne (kb) ?
csütörtök este 8. 2-3 hetente lesznek versenyek
http://www.youtube.com/user/Bodzzza
"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. máj. 29, 2010 6:28 pm

Rojales írta:szintén érdekelne a dolog, de lenne egy kérdésem. milyen időpontban lennének a versenyek, hány órakor kezdődne (kb) ?
A versenynaptár már viszonylag fixen összeállt.

Napokon belül a bajnokságok témában ki lesz írva a jelentkezés ami reményeink szerint minden fontos információt tartalmazni fog. Hogy ne legyen félreértés: ez csak az előkészületek téma, ennek megfelelően semmi sem hivatalos vagy végleges.

A tervezett versenynapok:
Júli1 , Júl15 , Aug5 , Aug19 , Szept16 , Szept30 , Okt14

20.00 körül
Kép

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: gstyle » szomb. máj. 29, 2010 6:54 pm

Jövök a Peugeot407-el!!!:))))
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. máj. 29, 2010 7:22 pm

Te láttad már a modot? láttad az autót? mentél bármelyikkel 1 métert is? ;)
Jedi módra:
Gondold meg..nem kell neked a peugeot..neked a BMW kell..nem kell a peugeot ;)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: gombocfej » szomb. máj. 29, 2010 7:32 pm

Ez engem is erdekelne...

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. máj. 29, 2010 7:48 pm

Gerrard írta:
KOPI írta:
Danikosz, akkor igen :)
meg se szólaltam de akkor te is arra gondoltál amire én :D vagy pedig sg-t láttál és ott nem írtál :)
Shake and Bake ;)
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 8:12 pm

nemtudom leszedni doningtont, nevet meg pw-t kér az ftp

szerk. nemszóltam :D

Avatar
Kazard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 479
Csatlakozott: vas. szept. 21, 2008 8:19 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Kazard » szomb. máj. 29, 2010 8:48 pm

Ez engem is érdekelne ha majd visszasántulok.

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. máj. 29, 2010 8:58 pm

A bajnokság topikban lehet már jelentkezni is
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. máj. 29, 2010 9:08 pm

Boss írta:nemtudom leszedni doningtont, nevet meg pw-t kér az ftp

szerk. nemszóltam :D
név: ftp
jelszó: maszim
ha kéri
Kép

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 9:43 pm

Hajt a kíváncsiság: azon kívül, hogy ki lett szedve a felesleges festés és autó, lett a fizikán állítva valami? :)

Boss
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: vas. ápr. 25, 2010 1:49 pm

Hozzászólás Szerző: Boss » szomb. máj. 29, 2010 9:46 pm

pár kocsit próbálgatva rájöttem, hogy én is szeretnék majd a bmw-re pályázni :D

morfi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 354
Csatlakozott: csüt. júl. 31, 2008 9:11 pm

Hozzászólás Szerző: morfi » szomb. máj. 29, 2010 10:03 pm

Őőőőh hát ez gyanúsan BMW márkakupa lesz :D Aki nem bömössel jön az
a; Utálja a bömöst
b; Nem akar nyerni
c; Mindkettő :D
Andras Roos
Indycar 2010: Offical K.O.mmentátor

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. máj. 29, 2010 10:05 pm

morfi írta: a; Utálja a bömöst
b; Nem akar nyerni
c; Mindkettő :D
:D :D :D :D
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. máj. 29, 2010 10:17 pm

Adam Jonas írta:Hajt a kíváncsiság: azon kívül, hogy ki lett szedve a felesleges festés és autó, lett a fizikán állítva valami? :)
nem lett semmihez hozzányúlva

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » szomb. máj. 29, 2010 11:26 pm

Szeróval viszont majd lécci kezdjetek valamit, mert 2 alkalomból kétszer vágott le minket "Connection Lost"-tal. :)

bigiboi
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: csüt. feb. 11, 2010 11:37 pm

Hozzászólás Szerző: bigiboi » szomb. máj. 29, 2010 11:30 pm

Erre én is jönnék!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » vas. máj. 30, 2010 12:48 am

URAK! INDYBEN ÉRINTETT PILÓTÁK!

EZEN A HÉTEN INDIANAPOLIS’500 FUTAM LESZ KÉRETIK EZERREL ARRA KONCENTRÁLNI!!!
ITT PEDIG ELSŐ SORBAN SKINEKBEN-SZINEKBEN-CSAPATNEVEKBEN GONGOLKODJATOK, AMIBEN MOST NYITOTTUNK ÉS CSEMEGÉT NYÚJT A SOROZAT! KORMÁNYT CSAK AZ 500 MIATT RAGADJATOK!
Kép

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » vas. máj. 30, 2010 9:06 am

@Tommy

Ötletem nem lévén, Hotlap ügyben írtam a készítőnek, jelen verzióval nem megoldható, amit szeretnél, de az elkövetkező kiadások valamelyike fog tartalmazni egy javítást, ami majd lehetővé teszi azt!
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » vas. máj. 30, 2010 9:38 am

Majd mikor lesz újra server? :)

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 34 vendég