Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Válasz küldése
Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

CART '98 - U.S. 500 - 2011.01.06.

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd dec. 21, 2010 7:05 pm

U.S. 500 – a kényszer szülte tradíció

Kép

A 1996-os évben az Indy Racing League (IRL) a CART-tól független bajnokságot indított. Ennek megfelelően az 1996-os Indianapolis 500 versenykiírása az IRL nyílt provokációja volt a CART ellen: a 33 fős mezőnyből 25 helyet saját részre tartott fenn a rendező szervezet, ezzel ellehetetlenítve a teljes CART mezőny felvonulását. A CART erre válaszként úgy döntött, hogy bojkottálja az eseményt és az Indy 500-zal párhuzamosan (egyazon napon és egyazon órában) megrendezi a saját 500 mérföldes "ellenversenyét".

Bekövetkezett az, amitől '94 óta rettegett mindenki: az észak-amerikai nyíltkerekes autóversenyzés szakadása kiteljesedett: az 1996-os Indy 500 a CART csapatai és versenyzői nélkül zajlott le.

Az „ellenverseny” új helyszíne adott volt, hiszen Indianapolis mellett régóta a Michigan Int’l Speedway adott helyet az IndyCar második legrangosabb 500 mérföldes versenyének. Sok Indy ovállal ellentétben Michigan - tulajdonosa Roger Penske révén - továbbra is kitartott a CART mellett. Így történt, hogy 1996-ban, nem titkolt, hagyományteremtő szándékkal, az immáron néhai IndyCar legnagyobb csapatainak és versenyzőinek felvonultatásával került sor az első „United States 500” elnevezésű megmérettetésre, mely győztesének fődíja a legendás Vanderbilt trófea lett.

Nem indult zökkenőmentesen az "új tradíció". Az indianapolisi 11×3 sor mintájára végrahajtott rajtprocedúra hibás döntésnek bizonyult: közvetlenül a rajt előtt óriási tömegbalesettel végződött a felvezető körök sora. A versenyt még a zöld zászló beintése előtt fel kellett függeszteni... talán ez volt Indianapolis bosszúja. Az új rajt és több mint három óra után a versenyt Jimmy Vasser nyerte, a #12-es Target Ganassi autót ezúttal a szokásos kockás zászló mellett az amerikai nemzeti lobogó is leintette.

Kép

1997-ben a "kényszer szülte tradíció" folytatódott, de a versenyt - tanulva az előző évi kudarcból – függetlenül az Indy 500 időpontjától - már az eredeti júliusi dátummal rendezték, annál is inkább, mert Fontanában elkészült a vadonat új California Speedway hipermodern létesítménye, helyet biztosítva egy második 500-asnak a naptárban. A második U.S. 500 trófeája újra egy Ganassi versenyző, Alex Zanardi kezébe került, bizonyítva az olasz sokszínű tehetségét és a csapat elképesztő taktikai érzékét.

Az 1998-as U.S. 500 több szempontból is emlékezetes maradt. Ezen a SuperSpeedway versenyen debütáltak a CART által kifejlesztett, az autók végsebességének csökkentését szolgáló, különleges kialakításuk okán a draft-előzést segítő Handford Mk.I hátsó légterelő szárnyak.

Kép

Az eszközök meghozták a várt eredményt: a publikum késhegyre menő szélárnyékpárbajoknak tapsolhatott. A versenyen összesen 63 alkalommal változott a rajt/cél vonalon mérve az élen álló pilóta személye ez több mint kétszerese az ezt megelőző bármilyen(!) zártpályás autóversenyen elkönyvelt rekordnak és ha hozzátesszük, hogy egy körön belül többször is váltották egymást az élen… nos ezt a versenyt érdemes megnézni. A harc egészen az utolsó körig tartott: a fiatal és agilis Greg Moore mesteri érzékkel cselezte ki a két Ganassi fiú csapatjátékát és nyerte pályafutása negyedik versenyét... ám a győzelemnek nem örülhetett felhőtlenül, hiszen a verseny 175. körében Andrian Fernandez baleseténél a nézők közé repülő törmelékek és kerekek több szurkolót is halálra sebeztek... ez az esemény jelentősen kihatott a michigani versenyek további történetére.

1999-ben került sor az utolsó U.S. 500 lebonyolításra. Izgalomban ismét nem volt hiány: Max Papis autójából 400 méterrel a cél előtt fogyott ki a methanol, így a győzelemnek ismét egy Forsythe-os legény, Tony Kanaan örülhetett. "Mad"Max versenymérnöke, Tim Cindric a sapkájába rejtette csalódott arcát, de a későbbiekben bőven volt alkalma vigasztalódni: a következő években, immáron a Penske versenystratégájaként 4 Indy 500 trófeához segítette Helio Castronevest.

Kép

A pálya tulajdonosváltása után Michigan már nem tudta - és nem is akarta - betölteni Indianapolis szerepét a CART versenynaptárában. A négy évig élő „U.S. 500” tradíciója véget ért, bár a pályát egyelőre még nem hagyta el a sorozat. Annak ellenére, hogy a feszültség csökkent, a rivalizáló felek fölött egyre borúsabb lett az ég: a CART (későbbi új nevén a ChampCar) beletörődött helyzetébe és ekkor már új utakat keresett magának. Az Indy 500 pedig ismét kinyitotta kapuit a CART előtt – szükség is volt rá, hiszen ekkorra az IRL egyedül képtelen volt 33 autót állítani az indianapolisi rajtvonalhoz.

Az utolsó michigani 500 mérföldes CART versenyeket végül 2000-ben és 2001-ben futották a Toyota és a Harrah's támogatásával mielőtt a helyszín végleg átkerült az IRL versenynaptárába, ahol 2007-ig 400 mérföldes versenyeknek adott helyet. A Michigan nemzetközi versenypályán a 2001-es CART verseny volt az utolsó 500 mérföldes sztandard szerint kiírt futam.

A U.S. 500 győztesei:

1996 - Jimmy Vasser - Reynard/Honda/Firestone
1997 - Alex Zanardi - Reynard/Honda/Firestone
1998 - Greg Moore - Reynard/Mercedes/Firestone
1999 - Tony Kanaan - Reynard/Mercedes/Firestone
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 kedd dec. 21, 2010 7:26 pm-kor.
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd dec. 21, 2010 7:05 pm

<table border="0" cellspacing="1" cellpadding="1" background="fhatter.jpg"><tr><td><a href="ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/INDYCAR ... .jpg"><img src="ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/INDYCAR ... chigan.jpg" width="330" height="210"></a>
Letöltések:
<a href="ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/INDYCAR/" target="_blank">Publik Maszim FTP</a>
Nyitott (low) maszim - FTP adatbázis csak a szerverhasználathoz
szükséges adatokat tartalmazza.
Futam időben:
- minden hétfőn, csütörtökön és vasárnap
17.00 - 22.00 nem üzemel!
Megtekintéséhez Windows Explorer szükséges!
Max.létszám 20 fő
Max.seb.10MB/s

</font></font>

</td><td>
Pálya:
Michigan Int'l Speedway
Versenytáv:
250 kör
Státusz:
bajnoki verseny
Szervernév:
! REPLAY 2010/2011
87.229.108.129:34293
Jelszó: zanardi

<a href="http://www.hrc-team.hu" target="_blank"><img src="desi/hrc.jpg" width="100" height="50" border="0"></a>
<a href="index2.html"><img src="desi/logo100.jpg" border="0"></a>
<td></tr></table>
Pálya-admin:
Ginger17
Csapat Rádió:
IP: 87.229.108.129:9987

IDŐPONTOK:
2010.12.21 PÁLYATESZT
2010.12.23 PÁLYATESZT
2010.12.28 VIZSGÁZTATÁS/TESZTVERSENY (63 KÖR)
2010.12.30 VIZSGÁZTATÁS/TESZTVERSENY (63 KÖR)
2011.01.04 VIZSGÁZTATÁS/TESZTVERSENY (63 KÖR)

2011.01.06 18.00 SZERVER RESTART
2011.01.06 19.00 QUALIFIKÁCIÓ
2011.01.06 19.06 WARM UP
2011.01.06 19.16 U.S. 500 PRESENTED BY TOYOTA (250 KÖR)


INFORMÁCIÓ A PÁLYÁRÓL

Neve: Michigan Int'l Speedway
Helyszín: Brooklyn, Michigan, USA
Megnyitása: 1968
Burkolata: aszfalt
Hossza: 2,000 mérföld
Típusa: 4 fordulós, "D" alakú superspeedway
Dőlésszögek:
-fordulók 18°
-rajt/cél vonal 12°
-hátsó egyenes 5°

A pálya szervízsávval rendelkezik. A szervízsávot a pályától jól látható fehér, illetve a pit kijáratnál sárga záróvonal választja el a "szélvészgyors" pályaívtől. A szervízsávról a pályára a T2 után, a hátsó egyenesben lehet kitérni, ott, ahol vége a sárga színű záróvonalnak. Kihajtáskor maradjatok a belső íven!!! Ugyan ez vonatkozik a zöld zászlós periódus alatti pit bejövetelre: a pályáról a szervízsávba a T3 előtt, a hátsó egyenesben kell letérni. A szervízsávban vigyázzatok a sebességre, az autót tartsátok a fehér ill. sárga záróvonal alatt! A záróvonal alatt előzni tilos!

PÁLYA KONFIGURÁCIÓ: SUPERSPEEDWAY

FORMÁCIÓS KÖR SEBESSÉGE: 120 kmh (75 mph)
RAJTOLÁSI SEBESSÉG: 120 kmh (75 mph)
PIT LIMIT: 120 kmh (75 mph)


Az 1998-as verseny az alábbi linken végigizgulható.

<param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/gjU5novNL_w?version=3"><param name="allowFullScreen" value="true"><param name="allowScriptAccess" value="always"><embed src="http://www.youtube.com/v/gjU5novNL_w?version=3" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" allowScriptAccess="always" width="640" height="390"></object>

Néhány dolog, amire szeretném felhívni a versenyzők figyelmét:

1. A SPOTTER KÖTELEZŐ! (Ha gond van a beállítással, jelezzétek!)
2. A TS KÖTELEZŐ! (Ha gond van a beállítással, jelezzétek!)
3. SS (HANDFORD) SZÁRNYAKAT RAKJATOK AZ AUTÓRA!
4. A QUALIFIKÁCIÓ 6 PERCES (1+4+1 KÖR)
5. A QUALI 19.00-KOR KEZDŐDIK, UTÁNA 10 PERC WU
6. A VERSENY KB. 3 ÓRÁS LESZ!!!
7. A KIPÖRGÉSGÁTLÓT HASZNÁLJÁTOK A PIT KI- ÉS BEJÖVETKOR ÉS AZ ÚJRARAJTOKNÁL!
8. SÁRGA ZÁSZLÓNÁL IDŐBEN LASSÍTSATOK, DE NE FÉKEZZETEK!!!
9. MINDENT ÓVATOSAN ÉS MEGFONTOLTAN CSINÁLJATOK!!!
10. A TESZTEKEN GYAKOROLJÁTOK A "SZINKRONREPÜLÉST", A PIT KI ÉS BEÁLLÁST ÉS A SZÉLÁRNYÉKOT!


Ezt érdemes tanulmányozni:

http://www.youtube.com/watch?v=25bHlzCbLuA
Peter Rigo

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd dec. 21, 2010 9:00 pm

jövök :arrow:


Az első hsz-ből a győzteseknél a 2009-est kihagytad :D

Norbi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1270
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Norbi » kedd dec. 21, 2010 9:15 pm

Jövök!

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » kedd dec. 21, 2010 9:38 pm

Andrian Fernandez baleseténél a nézők közé repülő törmelékek és kerekek több szurkolót is halálra sebeztek...

ezután vezették be a láncoskereket amerikában amit aztán a F1 is átvett..

jövök
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Bodzzza
Hozzászólások: 797
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 9:12 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bodzzza » kedd dec. 21, 2010 9:47 pm

jövök de sajna a tesztfutamok kimaradnak...... tik-tak-szoli.28-30-01.....
http://www.youtube.com/user/Bodzzza
"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd dec. 21, 2010 11:13 pm

:wink: vagy pilótaként vagy kommentként de mindenképpen leszek. Ezúton jelezném, hogy a versenybírói döntésekben továbbra sincs javítva az általam megóvott adminisztrációs hiba.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd dec. 21, 2010 11:39 pm

Sajnos nem tudom vállalni a kommentet, most mentem pár kört a pályán és eszement jó! Végre full gázon lehet kanyarodni, nagy csata lesz ebből, nem szeretnék kimaradni. Megkérem Genyót , hogy András mellé érkezzen, mert ezen a 33-asnak is menni kell - remélem Bedy is a pályán lesz :wink:
Kép

tsanyi
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 47
Csatlakozott: hétf. dec. 06, 2010 11:48 am
Admin: Admin

Re: CART '98 - U.S. 500 - 2011.01.06.

Hozzászólás Szerző: tsanyi » szer. dec. 22, 2010 10:39 am

Ginger17 írta:U.S. 500 – a kényszer szülte tradíció
Szuper a pálya történetét bemutató cikk. A Fernandez balesetéből fakadó változtatásokhoz esetleg az is hozzá tartozik, hogy a pályát övező kerítés magasságát is növelték 11lábról 15-re. (+1,232m)
(A kerékláncról pedig nem tudtam, hogy ennek kapcsán találták fel, köszi az infót.)

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. dec. 23, 2010 9:34 pm

jövök................ Szélárnyék 403 km/h (ma sikerült 4 emberrel elérni)
Kép

Avatar
Bedy
Hozzászólások: 1366
Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bedy » csüt. dec. 23, 2010 9:37 pm

KOPI írta:jövök................ Szélárnyék 403 km/h (ma sikerült 4 emberrel elérni)
És akkor most sz....@rjam le a cipőmet? :twisted:
Start Me Up

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. dec. 23, 2010 9:43 pm

Bedy írta:
KOPI írta:jövök................ Szélárnyék 403 km/h (ma sikerült 4 emberrel elérni)
És akkor most sz....@rjam le a cipőmet? :twisted:
Holnap megprobálunk felszállni :lol:
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. dec. 23, 2010 9:45 pm

csak :evil: 398
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. dec. 23, 2010 10:00 pm

Kép
Kép

Avatar
Zsozsesz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 403
Csatlakozott: hétf. feb. 16, 2009 9:26 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Zsozsesz » vas. dec. 26, 2010 11:57 pm

jövök én is 403-mal :D

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » hétf. dec. 27, 2010 10:06 pm

mellesleg van egy nem hivatalos rekord is 411km/h volt azt is GDF érte el asszem Fontanában..de akkor max powert kapott és nem handford szárnnyal ment.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd dec. 28, 2010 6:28 pm

Urak!
Ma a szokásos keddi menetrend van érvényben:
19.30-tól vizsga;
20.30-tól quali/rajtgyakorlatok
20.50-től wu
21.00 tesztverseny
Peter Rigo

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » kedd dec. 28, 2010 7:54 pm

KOPI írta:Kép
tavaly az emlékfutamon és Spiczivel a 412őt kis kivittem,igaz hátsó szárny eltűnt és úgy mentünk de tavaly lazán mentünk 405öket is emlékversenyen
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. dec. 30, 2010 5:59 pm

SZERETNÉM KÉRNI A NEVEZŐKET, HOGY AZ ÉVAD UTOLSÓ HIVATALOS MASZIM KOLLEKTÍV TESZTJÉN JELENJENEK MEG MINÉL NAGYOBB SZÁMBAN! SZÜKSÉG VAN A TESZTRE, EZ NEM "CSAK EGY VERSENY LESZ A 13-BÓL", HANEM AZ EGYIK LEGNEHEZEBB ÉS LEGRANGOSABB... LEGYETEK OLY' SZÍVESEK ÉS NE HAGYJÁTOK AZ UTOLSÓ NAPRA A PÁLYÁVAL ÉS AZ AUTÓVAL VALÓ ISMERKEDÉST, MERT ABBÓL GOND LESZ, AZ TUTI.

A MA ESTI MENETREND

19.30 VIZSGÁZTATÁS
20.30 QUALI/RAJTGYAKORLATOK
20.50 WU
21.00 TESZTVERSENY (63 KÖR)
Peter Rigo

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. dec. 30, 2010 8:14 pm

Tegnap jött egy kérdés a Handford szárnyakról... nos igen, ezek jó cuccok, de 2001-re ezzel is átestek a ló másik oldalára - anno ott lett elegem a CART hülyeségeiből.

Ezek a Handford Mk.III-ok, már olyanok voltak mint egy fékernyő. Szemmel láthatóan lassultak az autók - állítólag a versenyek még izgalmasabbak lettek, de pl. nekem ez már röhelyes volt.

Kép

Kép

3:00-ától érdemes nézni mekkora kupi volt a pályán a szárnyak miatt.

<param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/deI_Dv6KiWU?version=3"><param name="allowFullScreen" value="true"><param name="allowScriptAccess" value="always"><embed src="http://www.youtube.com/v/deI_Dv6KiWU?version=3" type="application/x-shockwave-flash" allowfullscreen="true" allowScriptAccess="always" width="640" height="390"></object>
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. dec. 30, 2010 8:29 pm

Ginger17 írta:Tegnap jött egy kérdés a Handford szárnyakról... nos igen, ezek jó cuccok, de 2001-re ezzel is átestek a ló másik oldalára - anno ott lett elegem a CART hülyeségeiből.

Ezek a Handford Mk.III-ok, már olyanok voltak mint egy fékernyő. Szemmel láthatóan lassultak az autók - állítólag a versenyek még izgalmasabbak lettek, de pl. nekem ez már röhelyes volt.
nekem a legröhelyesebb az volt amikor a CC jött 2003-ban európába 1 ovál és 1 road versenyre viszont nem volt már SS kasztni nem hozhattak külön cuccokat a spúr miatt..elkellett dönteniük milyen szárnyakkal mennek majd mindkét pályán..hát ami lausitzen volt azon röhögtem már én is kínomban..
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. dec. 30, 2010 9:47 pm

URAK!
KÉREK SZÉPEN MINDEKIT AKI KOMOLYAN VESZI A RÉSZVÉTELÉT AZ 500-ON, HOGY JANUÁR 4-ÉN KEDDEN JÖJJÖN, MERT TELJESEN MÁS HATÁSOK ÉRVÉNYESEK MOST A MODRA A PÁLYÁN. NEM LESZNEK MAGÁNYOS HŐSÖK MINDENKÉPPEN NAGYON SZOROS BEFUTÓ LESZ! TESZTELNI KELL A SZÉLÁRNYÉKOT!





:D 408
Kép

Avatar
Bedy
Hozzászólások: 1366
Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bedy » csüt. dec. 30, 2010 9:49 pm

metosz írta:
:D 408
Úgy látom körbe is kell F...sni a cipőmet :twisted:
Start Me Up

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: gstyle » csüt. dec. 30, 2010 9:49 pm

:arrow:
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » csüt. dec. 30, 2010 10:42 pm

Jovok!
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » kedd jan. 04, 2011 9:12 am

A MA ESTI MENETREND - MEGLEPETÉSEK NÉLKÜL

19.30 VIZSGÁZTATÁS
20.30 QUALI/RAJTGYAKORLATOK
20.50 WU
21.00 TESZTVERSENY (63 KÖR)


Az állandó autókkal rendelkező versenyzők közül egyedül Tony nem rendelkezik a csütörtöki induláshoz szükséges oválos jogosítvánnyal, így azt - ha jönni akar csütörtökön - ma mindenképpen meg kell erősítenie.
Peter Rigo

Avatar
RPeti
Hozzászólások: 712
Csatlakozott: csüt. jan. 15, 2009 12:00 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: RPeti » kedd jan. 04, 2011 1:41 pm

#77 :wink: :roll: :arrow:

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd jan. 04, 2011 8:45 pm

sajnos nem tudok jönni :(
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Csaba » kedd jan. 04, 2011 9:21 pm

Húúú jó kis csapatmunka ez a pálya, asszem ma begyakoroltam a tolást :-)))
Finisher jól toltuk. :-)

Jövök.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » szer. jan. 05, 2011 9:29 am

Néhány szó a tegnapi sárga zászló alatti feszültségekről...

Idézet a szabályzat vonatkozó pontjából.

"Biztonsági periódus (Full Course Yellow)

A sárga jelzés (yellow flag) beintésének pillanatától fel kell hagyni minden pozícióharccal és TILOS ELŐZNI! A pit azonnal bezár! Ha a beintés pillanatában kint haladsz a pit utcában akkor nem állhatsz meg szervízelni, hajts át a piten! Ha a szervízre mégis rákényszerülsz, akkor számolnod kell a büntetéssel. A verseny sorrendje a sárga jelzés életbe lépésének pillanatában fixálódik. Sárga jelzés alatt csakis egy sorban szabad haladni. Ezen periódus alatt a szerver a sárga jelzés életbe lépésének pillanatában fennálló sorrend kialakítását végzi. A versenyzők folyamatos instrukciókat kapnak a chatablakban, hogy milyen pozíciót vegyenek fel. Az esetleges pillanatnyi eltérés a versenyző által vélt pozíciója és a kiírás között néhány körön belül rendeződni fog. A versenyzőknek el kell fogadnia, és végre kell hajtania a szerver utasításait. A biztonsági periódus felépítése, a körszámok szerint a következő:


A BIZTONSÁGI PERIÓDUS KEZDETE: AMINT A VERSENYBEN VEZETŐ AUTÓ ÁTLÉPI A SÁRGA JELZÉS BEINTÉSÉT KÖVETŐEN A RAJT/CÉL VONALAT.

A BIZTONSÁGI PERIÓDUS SZAKASZAI:

1-2. KÖR - RENDEZŐDIK A PÁLYÁN FIXÁLÓDOTT SORREND
2. KÖR (VÉGE) - A PIT NYIT A VEZETŐ AUTÓVAL AZONOS KÖRBEN LÉVŐKNEK
3. KÖR (VÉGE) - A PIT NYIT MINDEN AUTÓ RÉSZÉRE
4. KÖR - UTOLSÓ KÖRE A BIZTONSÁGI PERIÓDUSNAK, RENDEZŐDIK A RAJTOLÁSI SORREND - A VÉ­GÉN RAJT

Ha a 4. kör végére nem rendeződik a sorrend, a szerver egy plusz biztonsági kört iktat be. A biztonsági periódus alatt kört jóváírni csak a szerver utasításainak megfelelően lehet - csakis a neked kijelölt, sárga színnel jelzett versenyzőt követheted. Amennyiben bizonytalan helyzet alakul ki (több versenyzőnek ugyanazt a követendő autót jelöli ki a szerver), akkor TS-en az admintól kell utasítást kérni. A biztonsági periódus elején a PaceCar minden esetben a versenyt vezető autó elé jön ki. A sorrend a pit alatt változni fog, tehát nem biztos, hogy az első helyezett követi majd a PaceCar-t a pitkiállások után, ám a versenyzőknek ebben az esetben is kötelező a szerver utasításait végrehajtani."


...

Tegnap a biztonsági autó annak rendje és módja szerint kijött a versenyt vezető autó elé (ez Csaba volt, majd Csaba kilépése után Norbi). Érdemes megnézni a replayt, mert egyeseket ez a tény különösebben nem zavart és gondolkodás nélkül megelőzték az élen haladó 3 autót, majd a PC-t is... és jóváírtak maguknak +1 kört. A feszültség abból keletkezett, hogy a többieket innentől a hibát elkövető versenyzőhöz viszonyította a szerver így többen kaptak figyelmeztetést a szerver oldaláról.

Sztem elég egyértelmű a szabályzat és ennek konklúziója a következő:

NORMÁLIS ESETBEN, SÁRGA ZÁSZLÓ ELSŐ KÉT KÖRE ALATT CSAK EGYETLEN MÓDON LEHET ELŐZNI: HA A BEINTÉS PILLANATÁBAN TE LEKÖRÖZÖTT VERSENYZŐ VAGY ÉS A PC-T LÁTOD MAGAD ELŐTT - AKKOR A PC ELŐZHETŐ - ENNYI. PIT UTÁN PEDIG EGYÁTALÁN SEMMILYEN ELŐZÉST SEM SZABAD MEGTENNI.

...

Nos, semmi gond, ez tesztverseny volt . Mikor, ha nem most kell kiderülnie az ilyen gondoknak, de arra kérek mindenkit, ha valami nem tiszta a szabályzattal kapcsolatosan, azonnal kérdezzenek... DE lehetőleg ezek a kérdések ne az éles verseny kellős közepén jöjjenek elő - mer akkor már "mbasz".

...

ALAP DOLOG, HOGY HA NYOMTOK EGY TAB-OT, AKKOR A SÁRGA SZÍNNEL JELÖLT VERSENYZŐT KELL KÖVETNETEK, A SZABÁLYZATBAN ELŐÍRTAK SZERINT. HA NEM ÉRTETEK EGYET A PILLANATNYI POZÍCIÓTOKKAL, AZ VALÓSZÍNŰLEG JOGOS IS ÉS A SZERVER EZT KORRIGÁLNI FOGJA 1-2 KÖR ALATT. HA A TAB ÉRVÉNYBEN LETT VOLNA MINDENKINÉL A TEGNAPI SZITUÁCIÓNAK EGYSZERŰEN ELŐ SEM LETT VOLNA SZABAD FORDULNIA, ANNAK ELLENÉRE, HOGY IGEN BONYOLULT VERSENYHELYZETBEN JÖTT A SÁRGA.

A MÁSIK... SZERETNÉNK KÉRNI MINDENKIT, FŐLEG AZOKAT AKIKNEK EZ ESZÉBE SEM JUT, HOGY A PIT BE- ÉS KI-ÁLLÁST GYAKORLOJÁTOK BE NORMÁLISAN. SÚLYOSAN BEFOLYÁSOLHATJA MÁSOK VERSENYÉNEK EREDMÉNYESSÉGÉT EGY ELHIBÁZOTT PIT - ARRÓL MEG NE IS BESZÉLJÜNK, HOGY FIGYELMEZTETÉSSEL IS JÁR...
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. jan. 06, 2011 9:58 am

:arrow:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » csüt. jan. 06, 2011 10:43 am

Nem jövök.

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. jan. 06, 2011 11:57 am

EDDIG LEADOTT NEVEZÉSEK

#1 - Norbi
#2 - Zsozsesz
#3 - Bodzzza
#5 -
#6 - Ginger17
#7 -
#8 - Csaba
#9 -
#10 - Tommy78
#11 - Kopi
#12 -
#15 -
#16 - Night
#17 -
#18 -
#19 -
#20 -
#21 -
#24 -
#25 -
#26 - Dietrich
#27 - Gstyle
#33 -
#34 -
#36 -
#40 -
#77 - RPeti
#98 -
#99 - metosz

a bajnokságban szabad autó
a versenyre szabad autó
Peter Rigo

Avatar
finiser
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 165
Csatlakozott: kedd dec. 15, 2009 6:48 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: finiser » csüt. jan. 06, 2011 12:44 pm

Jövök!

Avatar
Bedy
Hozzászólások: 1366
Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bedy » csüt. jan. 06, 2011 1:21 pm

:arrow:
Start Me Up

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. jan. 06, 2011 5:13 pm

jövök
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. jan. 06, 2011 6:40 pm

Genyó sajnos nem tud jönni közvetíteni, így nekem kell feláldoznom magam :cry:

Hajrá Urak! Hajrá Bedy!
Kép

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 06, 2011 7:50 pm

Sry, ez van, kurva sokat gyakoroltam a kiállást, jöttek mögöttem és megzavart...
Én is megszoptam, mert kifogyott a benyám.

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. jan. 06, 2011 10:22 pm

köszi a bajnokit,ennyi volt. Kérek egy kizárást is magamnak mert nem teljesitettem a levezető kört sem. Csak ugy lettem 4. hogy elborult az agyam és egy geci voltam azokkal az emberekkel akik jöttek mögöttem. Zsozsesz Tommy stb bocsánat.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » csüt. jan. 06, 2011 11:24 pm

Gratula Danikosz, perfekt verseny volt!
Igazi precíz csapatmunka - nem volt kérdés.
Ami nagyon tetszett, hogy baromira higgadtan csinálta a játékot a TCG csapat és ez példaértékű hozzáállás... hosszabb elemzéssel majd később jövök.

még valami

Elnézést kérünk a verseny ötödénél tapasztalt gondok miatt.
Köszi, hogy higgadtan viselte a társaság - ha más nem is, de ez igen ösztönző a szervezőknek. :wink:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Ginger17 csüt. jan. 06, 2011 11:29 pm-kor.
Peter Rigo

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. jan. 06, 2011 11:27 pm

Grat a dobogósoknak!

már ketten is kiléonek a bajnokságból...miből maradtam ki azután, hogy kifogyott a metanol az autómból?
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » pén. jan. 07, 2011 9:20 am

Hűűű hát nem tudom hol kezdjem.
Sikerült egy jó setupot kapni amit nagyon köszönök és kellett egy nagyon jó csapattárs aki nélkül ez nem jöhetett össze.

Bevallom nagyon keveset teszteltem,amikor tegnap felmentem egyből a draftot nyomattam Norbival és teljesen arra építettem/építettünk hogy majd ott leszünk egymásnak és toljuk egymást. Hosszabb távokat tettünk meg így tegnap és egész jól ment. Érdekes,Ginger a végén akartalak tolni de mondtad azt a lökés dolgot ami nálam annyi volt kb ha nem a kis lámpánál toltalak akkor kicsit előrébb ugrott a kocsid,mert jobban beléd ment az orra,vagy nem tom hogy mondjam,és miután nem tudtam azon az 5centis kis felületen maradni 390nél kanyarba egyszer itt toltalak,egyszer ott. Gondolom akkor te is érezted az ugrálást,bocsi. És nem én mondtam hogy ne lökdöss a futam elején,mivel vagy a sor végén mentem,vagy mögötted,vagy mögöttem Norbi jött.

Imádom a full gázas pályákat,itt mindig a csapatjáték (draft sok sok körön át tök precízen) és a helyezkedés meg a jó kiugrás ami fontos és úgy érzem ez a 3 dolog megy.(tavagy Greg emlékfutamon már majdnem megvolt csak még hülye voltam)

Az első része a futamnak amikor mindenki 1es motorerővel ment (kivéve Gstyle) arra pont elég volt hogy megszokjam a tömeget,a több kocsit meg a versenyszitut. A végén úgy mentem hogy nem éreztem idegennek magam a szitukba,(mondjuk kicsit beszartam amikor Ginger mellé értem és húzódott feljebb hogy nagy ívbe vegyük a kanyart majd összeértünk)

Újra kezdésnél úgy voltunk Norbival hogy full padló,nem érdekel a spórolás,ha elmegyünk ti is jöttök,maga a taktika nem lett volna jó szerintem.De kijáraton elúszott a segge 3.-ba vagy nem tom szóval vissza kellett hozni 1 kört ami még soha nem sikerült nekem.
Még az se hogy körön belül végezzek az elsővel...

A végén nem tudom mi volt. Kopi is írta nekem hogy mit csináltunk hogy a belső sor mellett ahol szerntem vagy 3an toltátok egymást,Norbi kétszer is csak úgy eltolt mellette... Lehet ez a Ganassi powá? :D

Életem legnagyobb győzelme!
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » pén. jan. 07, 2011 11:31 am

Néhány megjegyzés (így rápihenve a történtekre).

Először is elnézést kérek Nighttól, Norbitól, Danikosztól és főként Kopitól a koccokért. Ez utóbbit nagyon sajnálom és nem is tudom hova tenni - a büntetés jogos lesz.

Azthiszem nem lesz nagy meglepetés, hogy a SimSportTV-s együttműködést egy köszönetnyilvánító levél formájában lezárjuk. IndyCar közvetítést a részükről a továbbiakban nem igénylünk. Félreértés ne essék, nagyszerű dolog amit eddig Safranek letett az asztalra, de mint az látszik ez kevés... illetve egyedül neki sok. 5 perccel a kezdés előtt feljönni a szerverre...... ez mindent elmond.

Amit fentebb Dani részletez.... nos ezt nagyon sajnálom. Szomorú vagyok, hogy az rFactor erre képes csak. Ez a szélárnyékozás teljesen műfajidegen és versenyölő. Sajnos az elmúlt 3 évben az ow oválos versenyzésről egészen eltorzult kép alakult ki közöttünk és tisztán látszik, hogy erre építve egy taktikát, remek - tényleg remek - teljesítményt lehet nyújtani - nincs széltolás, mi Bedy? Hagyjuk.

Az "esőszünet" után jó néhányan panaszkodtunk az autóra. Nekem olyan érzésem volt, mintha téglákat cipelnék, abból is 1 tonnát.... megint előjött ez a hirtelen tempóvesztéses probléma. Mindösszesen körönként 20 kmh-val volt lassabb az autóm a teszteken és a szünet előtt tapasztaltnál - 400 főlé csak elvétve jutottam, 99%-os motorral. Ez körönként fél másodperc... ennek örömére Norbiék úgy hagytak állva, hogy csak pislogtam...

Nem érdekel, hogy ennek a problémának mi az oka és hogy hogyan idéződik, vagy idézhető elő... ha ez előfordul (márpedig előfordul), akkor ez a progi egy rakás szar, és ezek után kb. annyi kedvem volt versenyezni, mint egy újévi malacnak a sütőben. Az, hogy full gázon szélárnyékban lemaradok... egy olyan settel, amin a qualin 640 alatt lehet menni - szóval a konklúzióm a következő:

Nagyon várom ennek a bajnokságnak a végét, és az is biztos, hogy ez lesz az utolsó bajnokság amit ezzel a platformmal teljesítek, így nincs értelme 1700 kört tesztelni...

Addig is hajrá. :wink:

A kilépésekről. Természetesen a továbbiakban is áll, hogy 10 fő alatt nem teljesítünk futamot. Ha ez lesz, akkor ott és akkor vége lesz a bajnokságnak - és eredmény nélkül lezáródik.
Peter Rigo

Avatar
Bedy
Hozzászólások: 1366
Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Bedy » pén. jan. 07, 2011 12:18 pm

Nem értékelem a modot.
Csak annyit tennék hozzá Mások törekvését vegyem figyelembe, míg a magamét ne úgy látom ez az elvárás velem szemben Köszönöm, ehez nem statisztálok.
Start Me Up

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: gstyle » pén. jan. 07, 2011 7:57 pm

Metosz!

Pci megjegyzésem vóóna:)

A pontversenynél, szét vagyok szedve:))
Gstyle 16 pont és gstyle 5 pont.

Csak gondoltam szólok, mert nem sokat számít, de így kerek:)))
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. jan. 08, 2011 12:09 am

gstyle írta:Metosz!

Pci megjegyzésem vóóna:)

A pontversenynél, szét vagyok szedve:))
Gstyle 16 pont és gstyle 5 pont.

Csak gondoltam szólok, mert nem sokat számít, de így kerek:)))
minek volt 2 féle profilod?
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: gstyle » szomb. jan. 08, 2011 1:10 pm

nincs kétféle profilom, ugyanazt használom.:)
Hacsak nem, az hogy rendszert cseréltem Win7-re:)
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » hétf. jan. 10, 2011 3:31 pm

gstyle írta:nincs kétféle profilom, ugyanazt használom.:)
Hacsak nem, az hogy rendszert cseréltem Win7-re:)
nézd már meg a tabellát 2 féle néven vagy.
Gstyle
gstyle
ez meg csak úgy lehet ha 2 féle profilod volt.
a rendszer különbséget tesz kis és nagy betű közt
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 27 vendég