Minden, ami a témához kapcsolódik
Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Forma1 & MF1B14 - CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 05, 2011 12:03 am

Úgy gondolom a 2010-es után aktuális volt már e téma létrehozása, így kezdeném is a sort egy ide újítással: -gg-

Így mozog a menet közben állítható hátsó szárny

A Sauber videóján jól látszik az új alkatrész működése.

A légterelő egyik kereszteleme le-föl csapódik, mintegy öt centiméter széles rés keletkezik, ha a pilóta úgy állítja. A hatás az egyenesben akár 15 km/h óra pluszt jelenthet és előzéseket.

Használatának persze szigorú szabályai vannak, csak a pálya egyetlen pontján lehet majd bekapcsolni, csak előzéshez, ha az elől lévő autótól a lemaradás kevesebb, mint egy másodperc. Még ezek a paraméterek is változhatnak, attól függően, hogy ítéli meg a versenyigazgató: azt sem karják, hogy túl sok előzés legyen.

A pilóták a valenciai teszten már gyakorolnak vele, élesben az első futamon próbálhatják ki először.


http://indavideo.hu/video/Mozgathato_szarny

forrás: f1.blog.hu
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. feb. 05, 2011 12:16 pm

Ahogy látom akkor a gázelvételre is azonnal reagál.

Nem biztos, hogy jó döntés szabályozni a használatát, ha már egyszer fent van. Feszült helyzetben ebből súlyos ráfutások ütemkülönbségek lehetnek.
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 05, 2011 1:00 pm

metosz írta:Ahogy látom akkor a gázelvételre is azonnal reagál.

Nem biztos, hogy jó döntés szabályozni a használatát, ha már egyszer fent van. Feszült helyzetben ebből súlyos ráfutások ütemkülönbségek lehetnek.
Főleg ha ez mellé még társul a KERS használata is.... Lehet, hogy idén lesznek előzések? :)

----------

A Virgin és a Force India kivételével mindenki mutatott már vmit az idei versenygépéből és néhányukról riportfilm is "szinkronizálva lett" az egyik hazai internetes portál közreműködésével. Ezeket linkelem érdemes végignézni őket. ;)
(időrendben)

Riportfilm a Pirelli éjszakai tesztjéről
2011-01-22 17:58


http://www.youtube.com/watch?v=7pjzDPIL ... r_embedded


Riportfilm a Ferrari F150-es bemutatójáról
2011-01-31 20:28


http://www.youtube.com/watch?v=ztWnalFIZoA


Riportfilm a Renault és a Sauber bemutatójáról
2011-02-01 20:43


http://www.youtube.com/watch?v=JSYEoZb7 ... r_embedded


Riportfilm az új Mercedes bemutatójáról
2011-02-02 10:45


http://www.youtube.com/watch?v=O_bhdZHMiIY
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 11:45 am

Ajjajj...

Kubica megsérült, kórházba szállították
2011-02-06 11:25

A Lotus Renault GP Team lengyel versenyzője megsérült a Rally di Andorra versenyen, amikor nekiütközött a falnak.

Robert Kubicát jelenleg a kórházban ápolják, egyelőre nem tudni többet az állapotáról.

Kubica több csontja is eltört!

A legfrissebb jelentések szerint Robert Kubica több csontja is eltört a rali-balesetében.

A Lotus Renault GP Team lengyel pilótája nincs jól.

Robert Kubica nagy rali-rajongó, és már tavalyi is számos viadalon elindult a Renault támogatásával, szép eredményeket elérve. Ezen a hétvégén a Rally di Andorra nevű versenyen vett részt egy Skoda Fabiával.

A jelentések szerint Kubica súlyos balesetet szenvedett, több helyen is eltört a csontja. Robert navigátora, Jakub Gerber jól van.

A Lotus Renault GP Team hamarosan hivatalos sajtótájékoztatót tart, és részletesebb információt közöl versenyzője állapotáról.
Robert reggel 9 órakor bukott hatalmasat az utolsó napon.


forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... llitottak/
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... is_eltort/

Jobbulást!!!
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 11:50 am

Nincs minden rendben a Mercedesnél
2011-02-06 08:45

A legfrissebb hírek szerint Michael Schumacher és Nico Rosberg csapatánál közel sem úgy állnak a dolgok, ahogy azt a gárda kifelé kommunikálja.

A Mercedes GP komoly problémákkal találta szembe magát.

A Mercedes GP ezen a héten kedden leplezte le a 2011-es évre tervezett autóját, az MGP W02-est. Az autón jelentős változtatásokat eszközöltek a 2010-es modellhez képest, és sokan azonnal bizakodni kezdtek a gép kinézete láttán.

A csapat a tavalyi szezonhoz hasonlóan megbízhatósági problémákkal találta szembe magát, ám Michael Schumacher és Nico Rosberg, valamint Ross Brawn csapatfőnök is meglehetősen pozitívan nyilatkozott az új autóról.

A legfrissebb hírek szerint közel sincs minden rendben a Mercedes istálló háza táján, mivel az autó a megbízhatósági problémák mellett több alapvető hibával küszködik, mely megakadályozza a pilótákat abban, hogy konstans teljesítményt nyújtsanak a volán mögött.

Egyelőre ennél sokkal többet nem tudni. A második teszt jövő hét csütörtökön Jerezben veszi kezdetét. A 4 napos körözgetés után minden bizonnyal többet fogunk tudni a Mercedes új autójáról.

forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... ercedesnel_/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 11:57 am

Bruno Senna ugorhat be Robert Kubica helyére
2011-02-06 11:45

A Lotus Renault GP Team Robert Kubica súlyos sérülései után Brunoo Sennát küldheti harcba a 2011-es szezonban.

A brazil élete lehetősége előtt áll.

Mint arról az F1-live.hu az elsők között beszámolhatott Olvasóinak, Robert Kubica reggel 9 órakor hatalmas bukott az Andorra Ralin, ahol egy Skoda Fábiával indult. A jelentések szerint Robert több csontja is eltört és más sérüléseket is szenvedett.

A Lotus Renault GP Team a hét elején elmondta, ha valakinek is lehetőséget adnának a szezonban, az Bruno Senna lenne, aki 2010-ben a HRT volánja mögött teljesítette élete első F1-es szezonját.

Ha Kubica sérülései valóban súlyosak, Senna Vitaly Petrov csapattársa lehet. A lehetőségek között szerepelhet a francia Romain Grosjean is, aki 2009-ben hét futamon állhatott rajthoz a Renault istálló színeiben. Grosjean Senna mellett jelenleg teszt-és tartalékpilóta a csapatnál.

forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... a_helyere/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 12:02 pm

Kritikus állapotban van Kubica
2011-02-06 11:50

Hivatalos megerősítésre került, Robert Kubica kritikus állapotban fekszik a kórházban.

Robert Kubica többszörös törést szenvedett. A versenyző csuklóját a és a combcsontját is eltörte a balesetben.

Az orvosok jelenleg Kubica egészségéért küzdenek.

forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... an_kubica/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 12:09 pm

Lehetséges, hogy amputálni kell Kubica egyik lábát
2011-02-06 12:00

A jelentések szerint Robert Kubica életéért küzdenek az orvosok, és könnyen lehet, hogy amputálni kell az egyik lábát.

Szörnyű, ami most Kubicával történik.

forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... yik_labat/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 12:21 pm

A Renault megerősítette Kubica balesetét
2011-02-06 12:15

A Lotus Renault GP Team hivatalosan is megerősítette lengyel versenyzője súlyos balesetét.

A diagnózissal egyelőre még várnak a csapatnál.

Hatalmas a fennforgás a csapatnál, mindenki Robert állapotáról érdeklődik, akit jelenleg Olaszországban ápolnak.

Az amputáció lehetőségét nem vetette el a Renault, de bíznak benne, hogy erre nem kerül sor.

forrás:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... balesetet/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 12:56 pm

Kar, csukló és combcsonttörést szenvedett Kubica

A legfrissebb jelentések szerint Robert Kubica kar, csukló és combcsont törést szenvedett a hétvégi Andorra Ralin.

Robert egy közeli templom falának ütközött neki szerencsétlenül.
A Lotus Renault GP Team továbbra is vár a hivatalos tájékoztatással a sérüléseket illetően.

http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... tt_kubica/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 12:57 pm

Kubica súlyos sérülést szenvedett egy raliversenyen
12:53:28

Raliversenyen szenvedett súlyos sérüléseket a Formula–1-es lengyel pilóta, Robert Kubica. Egyes beszámolók szerint a Renault versenyzőjének több csontja is eltörött, sőt az is elképzelhető, hogy az egyik kezét nem tudja majd többé rendesen használni.

A Renault pilótája Olaszországban, a Ronde di Andora elnevezésű versenyen szenvedett súlyos balesetet egy Skoda Fabiával – egy templom falának ütközött –, amely után helikopterrel azonnal a genovai kórházba szállították, ahol jelenleg vizsgálják állapotát.

A Renault megerősítette, hogy Kubica nem vesztette el az eszméletét sem a balesetnél, sem utána, továbbá azt is, hogy a navigátor, Jakub Gerber épségben megúszta a karambolt.

Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint Kubicának több csontja is eltörött, sőt az is elképzelhető, hogy egyik kezét soha többé nem tudja majd rendesen használni. Egyéb források viszont arról számolnak be, hogy a lengyel komolyabb sérülés nélkül megúszta, és ott lehet a március 13-i vb-nyitányon.

A Formula–1-es Renault csapat várhatóan délután ad ki hivatalos közleményt az ügyben.

Kubica 2007-ben, a Kanadai Nagydíjon már elszenvedett egy súlyos balesetet, akkor nagy szerencsével megúszta.

http://www.nemzetisport.hu/f1/kubica-su ... n-2063439/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 1:13 pm

Kubica tanácsadója: Robert túlvan az életveszélyen

Robert Kubica ügynöke hivatalosan is megerősítette, a versenyző túlvan az életveszélyen.
Stephane Samson egyelőre több információval nem tud szolgálni.

„Csak annyit tudunk, hogy Robert nincs életveszélyben. Annyi bizonyos, hogy nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a bal kezén és a bal lábán. Pontosat nem tudunk ezzel kapcsolatban.”

http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... veszelyen/
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. feb. 06, 2011 1:26 pm

hát nagyon remélem nem lesz semmi "komolyabb" már ennél, és szó se lesz amputációról, mint az az első hírek között olvasható volt. Bár szerencsére külföldi oldalakon ezt nem említették.
Az idénnyitón így tuti nem lesz ott sajnos, de a kanadai balesetét elnézve remélem hamar felépül.

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 1:28 pm

Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 1:37 pm

Kép
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 2:45 pm

Friss hírek Kubicával kapcsolatban itt: http://www.facebook.com/pages/wwwf1-liv ... 8771759590
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 2:51 pm

Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Ulvar » vas. feb. 06, 2011 4:01 pm

Majd a hivatalos sajtótájékoztatón kiderül.

Addig várjunk mert mindenhol mindent mondanak.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 4:07 pm

Ulvar írta:Majd a hivatalos sajtótájékoztatón kiderül.

Addig várjunk mert mindenhol mindent mondanak.
A sajtótájékoztatót Daniel Morelli tartja a korház elött 16:30-tól.
Reméljük a legjobbakat.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 4:36 pm

17:00 órára tolták a sajtótájékoztatót.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 5:04 pm

Várhatóan este 8 óráig tart Kubica operációja!
Az orvosok csak a műtét végeztével nyilatkoznak! Kubicán komoly operációkat hajtanak végre!

Nem volt szűkség amputációra, de egyelőre kérdéses, hogy Kubica mennyire tudja majd használni a karját!

Az orvosi stáb folytatja a műtét, miközben két specialista is csatlakozott a stábhoz. Egyelőre az orvosok sem tudják megmondani, hogy milyen mértékben károsodott Kubica jobb karja.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 7:04 pm

Kubica menedzsere, Daniele Morelli:
„Sajnálatos az, ami Roberttel történt. A legnagyobb problémát a szalagkorlát jelentette, mely súlyos sérüléseket okozott a testében. Az orvosok többszörös törést diagnosztizáltak a lábában és a jobb karjában."
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 8:09 pm

Kubica még a műtőben...
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 8:16 pm

KUBICA KINT A MŰTŐBŐL
A legfrissebb lengyel információk szerint véget ért Kubica operációja.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 8:25 pm

RENAULT: "VAN EGY KIS ESÉLY ARRA, HOGY ROBERT JELENTŐS SZEREPET JÁTSZON A SZEZONBAN A CSAPATNÁL."

"Az operáció egyrészt a belső vérzések megállításán, valamint a törött csontok helyreállítása miatt húzódott el. A specialisták csak ezek után kezdhették meg Kubica jobb karja helyreállításának."
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 9:19 pm

Kép
Kép
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 9:38 pm

"A hírek szerint Kubica rehabilitációja minimum fél évet fog igénybe venni."
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 9:53 pm

HIVATALOS: Kubica 2011-ben már nem ülhet F1-es autóba!

Az orvosi stáb hivatalos tájékoztatása szerint legjobb esetben is egy évet vesz igénybe Robert Kubica felépülése.

Az orvosi stáb több min 7 órán át műtötte a súlyos rali-balesetet szenvedő pilótát.
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » vas. feb. 06, 2011 10:07 pm

"Az orvosi stáb szerint 7-10 napnak kell eltelnie ahhoz, hogy tudni lehessen, Robert mennyire lesz képes használni a karját!"
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 06, 2011 10:32 pm

Hát sajnálatos, ami történt. -jaj- Remélem minden rendben lesz vele és jövőre újra láthatjuk a volán mögött.

Közben a háttérben (ahogy várható is volt) elkezdődtek a találgatások, hogy ki fog beülni helyette:

"A március 13-i F1-es szezonnyitón biztosan nem lehet ott, csapata a teszteken a tartalék Bruno Sennával helyettesíti, de elképzelhető, hogy hosszú távra egy rutinosabb versenyzőt szerződtet, aki jobban tudja pótolni a 26 éves klasszist." (sportgéza)

Senna-t én sem indítanám el. Sztem Petrov simán lenyomná. Tavaly Singaporeban is, mikor Klien ült be Csánghóókk helyére szana-szét verte Brazil pilótát úgy, hogy Sennának azért addigra lényegesen több tapasztalata volt az autóval. Én komolyan elkezdenék tárgyalni Kimivel v. egy extrémebb esetben Villeneuve-vel.

Feltöltöttem FTP-re egy EuroSport2-es összefoglalót a balesetről:
ftp://87.229.108.129/MEDIA/MOTORSPORT/R ... rt2%5D.mpg

ill. itt van még egy link amely 1 picit részletesebb (képekben), de a nyelv az olasz:

http://indavideo.hu/video/Robert_Kubica ... ort_autoja
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: danikosz » vas. feb. 06, 2011 11:10 pm

Gyengébb pilótának ott van Petrov. Heidfeld lenne a legjobb oda most...Elég gyors ahoz hogy hozza a kötelezőket és elég tapasztalt hogy javítson a kocsin és segítsen a fejlesztésben. Pénz meg van mer ott az orosz..
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 07, 2011 11:55 am

danikosz írta:Gyengébb pilótának ott van Petrov. Heidfeld lenne a legjobb oda most...Elég gyors ahoz hogy hozza a kötelezőket és elég tapasztalt hogy javítson a kocsin és segítsen a fejlesztésben. Pénz meg van mer ott az orosz..
Hát igen ha most gyorsba körülnéznénk a kispadon lévő "tapasztalt" pilóták közül, akkor Heidfeld lehetne. Viszont (és ez csak az én személyes véleményem) akkor lehet mégis inkább bevállalósabb lennék és kipróbálnám a Senna gyereket. Nincs különösebb bajom Heidfeldel, de a szürke pilóták között is a szürkébbek közé sorolom és sztem max csak autózgatást látnánk tőle. Akkor már inkább tényleg egy Senna, mert még az is lehet, hogy mutat vmit a srác, nem beszélve arról, hogy kísérteties hasonlóság lenne abból a szempontból, hogy a nagybátyja is arany fekete Lotussal ment. :)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » hétf. feb. 07, 2011 1:54 pm

Hát én a legjobban Kubicának örülnék, de az nem mostanában fog sajna kormány mögé ülni, de úgy érzem, hogy Kubica fog még idén menni a Renault-val, ha csak nem lesz valami oknál fogva a helyettese bajnoki esélyes. Én legjobban Nico Hülkenbergnek örülnék, fiatal, tehetséges, és még harcol a futamon, amit mondjuk már Heidfeld, vagy akár valamelyik régebbi nem aktív F1-es nem tenne.
Egyébként Sennára is kiváncsi lennék, mit kezdene ezzel a lehetőséggel.
De remélem mihamarabb Kubica visszaül abba a Renaultba.

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 07, 2011 2:01 pm

GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » hétf. feb. 07, 2011 2:06 pm

Szerintem Kimi lesz a helyettes. :)
Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: danikosz » hétf. feb. 07, 2011 2:44 pm

Gadfly írta:Akkor már inkább tényleg egy Senna, mert még az is lehet, hogy mutat vmit a srác, nem beszélve arról, hogy kísérteties hasonlóság lenne abból a szempontból, hogy a nagybátyja is arany fekete Lotussal ment. :)
Akkor valóban Hülkenberg lenne a legjobb akit Tommy is mondott. Sennát a HRT-be mindenki elverte jóformán. Szingapúrba első futamán asszem Klien is... Akkor már inkább Grojean.
De sztem fiatalnak ott van Petrov. Én olyat raknék be aki stabilan hozza a pontokat és az autóban tud segíteni.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 07, 2011 3:41 pm

@kiru
Kimivel csak az a baj, hogy azt hiszem Ő már aláírt/hosszabbított a Citroënnel és elég nyomatékos kijelentései voltak, hogy egyenlőre nem kíván visszatérni az F1-be. Ettől független én is Ő benne bízom, hogy hát ha... ;)
Viszont pár hónapja ugye már összehozták Kimit a Retyóval és akkor Kubica is nyilatkozott a dologról. Érdemes elolvasni: http://f1vilag.hu/hirek/kubica-sajnalja ... raikkonent

Más:
Elég durván (jól) néz ki az új Virgin! :D
http://f1vilag.hu/galeria/virgin-mvr-02 ... af017.jpeg

Feltöltöttem további két videót (riportfilmet) melyet a német RTL készített a múlt heti tesztekről. A nyelv német, de talán ez vkinek előny is... :D (2x 60MB)
ftp://87.229.108.129/MEDIA/MOTORSPORT/F ... German.mpg
ftp://87.229.108.129/MEDIA/MOTORSPORT/F ... German.mpg
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » hétf. feb. 07, 2011 9:54 pm

Így történt Robert Kubica súlyos balesete

Jakub Gerber, Robert Kubica navigátora őszintén beszélt a vasárnapi balesetekről.
Gerber megerősítette, rengeteg időt vesztettek, míg Robert Kubica kórházba került.

Jakub Gerber

Még mindig nagyon nehéz erről beszélni. Szörnyű volt látni Robertet, aki magatehetetlenül ült az autójában. Tisztában voltunk azzal, hogy csúszós lesz a felület, és fel is készültünk rá. Épp a jegyzeteimet olvastam, amikor hírtelen megcsúsztunk, majd ide-oda csapódtunk. Végül a szalagkorlát átszúrta az autót, de teljesen. A szalagkorlát az autó hátulján ment ki.

Miután az autó megállt a forgásban, láttam, hogy komoly a baj. Robert elvesztette az eszméletét, majd ismét magához tért, de nem igazán tudta, hogy mi történik körülötte. Láttam, hogy véraláfutás keletkezett a szeme alatt, miután lefejelte a kormánykereket. Robert elájult, majd kimásztam az ablakon, mert az ajtóm beragadt.

A mentők azonnal megérkeztek a helyszínre, majd nem sokkal később a tűzoltók is. Több mint fél órába telt, mire kiszedték őt az autóból. Az első egységnek nem volt eszköze ehhez, ezért meg kellett várni a következőt. A helikopterrel az volt a probléma, hogy nem tudott leszállni a baleset helyszínén, ezért Robertet át kellett szállítani egy másik helyre, és ekkor még több időt vesztettünk.

Nem ez volt az első ehhez hasonló baleset. A szövetségnek valamit ki kellene találnia, hogy megvédje az autóban ülőket.

Mauro Moreno, Robert Kubica mögött autózott, körülbelül 60 másodperces hátrányban

Rémes volt ez az egész. Többször is a nevén szólítottam, de nem válaszolt, csak ott ült, és magatehetetlen volt. Ránéztem az autóra, és láttam, hogy a szalagkorlát átment rajta.

http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... _balesete/
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » kedd feb. 08, 2011 6:10 am

Kép
Kép

Atti0822
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 273
Csatlakozott: pén. márc. 06, 2009 11:10 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Atti0822 » kedd feb. 08, 2011 2:21 pm

Kicsit nehéz elhinni, hogy ez a HRT: :shock:

Kép

http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... oja_kepek/

Kubicának meg jó gyógyulást! ;-)
www.rfactorfan.blogspot.com
„És én?” by Bartos :)
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szer. feb. 09, 2011 3:14 pm

Gadfly írta:@kiru
Kimivel csak az a baj, hogy azt hiszem Ő már aláírt/hosszabbított a Citroënnel és elég nyomatékos kijelentései voltak, hogy egyenlőre nem kíván visszatérni az F1-be. Ettől független én is Ő benne bízom, hogy hát ha... ;)
Viszont pár hónapja ugye már összehozták Kimit a Retyóval és akkor Kubica is nyilatkozott a dologról. Érdemes elolvasni: http://f1vilag.hu/hirek/kubica-sajnalja ... raikkonent
Hohóóó
http://f1vilag.hu/hirek/raeikkonen-szab ... citroentol
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: gombocfej » pén. feb. 11, 2011 7:18 pm

szerver csak csutortokon lesz elinditva ????

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » pén. feb. 11, 2011 7:35 pm

Újabb sikeres műtéten esett át Kubica

Robert Kubica újabb sikeres műtéten esett át a Santa Corona Kórházban Olaszországban.
A lengyel versenyző súlyosan megsérült jobb lábát, vállát és könyökét operálták meg az orvosok

Robert Kubicát, a Lotus Renault GP Team lengyel versenyzőjét reggel 7 óra 20 perckor tolták be a műtőbe az orvosok, hogy az utolsó operációt is végrehajtsák rajta.

Kubica súlyosan megsérült jobb lábát, vállát és könyökét operálták meg az orvosok.

„Most már csak a kórházi tartózkodás, majd egy hosszú rehabilitáció van hátra. Remélem, hogy Robert teljesen egészséges lesz.” – nyilatkozta Robert Kubica menedzsere, Daniel Moerlli.

A kórház igazgatója meglehetősen pozitívan nyilatkozott.

Az operáció nagyon hosszú ideig tartott, és az orvosoknak a sérült könyökkel volt a legnehezebb a dolguk. Az operációt vezető Dr. Franceso Lanza hozzátette, lehetséges, hogy Robertet reggelig vissza kell szállítani az intenzív osztályra, de ez ebben az esetben teljesen normális.

Az orvosok tájékoztatása szerint Kubicának 15-20 napig még a kórházban kell maradnia. Robert karját jelenleg titán lemezek tartják össze.

http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... frissitve/
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tony » szomb. feb. 12, 2011 9:39 am

gombocfej írta:szerver csak csutortokon lesz elinditva ????
Hát a bajnokság-, és a tesztfutamkiírás is február 17-én lesz, aznap este ugye már lesz egy tesztfutam is, de ha esetleg korábban lehet már felmenni, szólunk -kakcsi-
Kép

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: gombocfej » szomb. feb. 12, 2011 10:57 am

oke,mar csak azert erdeklodom,mert elegge le van allva ez az f1 csevego,nincs nagy mozgolodas
mar az mtcc-hez viszonyitva,igaz az hamarabb indul,remelem ha megkezdodnek a tesztfutamok felporog itt is az elet...

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. feb. 12, 2011 11:13 am

gombocfej írta:oke,mar csak azert erdeklodom,mert elegge le van allva ez az f1 csevego,nincs nagy mozgolodas
mar az mtcc-hez viszonyitva,igaz az hamarabb indul,remelem ha megkezdodnek a tesztfutamok felporog itt is az elet...
Vihar előtti csend!

Privát üzenetben többen is megkerestek első sorban olyanok akik még nem versenyeztek nálunk. Remélem lendületük kitart a kiírásig, 8) ha meg nem akkor úgy sem tartott volna ki a bajnoki végéig. Szóval jövő héten csütörtökön 19.00-tól 30 nap a kezdésig.

Azalatt a 30 nap alatt is lesznek akik elfelejtik, de lesznek akik észreveszik. -kakcsi-

Amennyiben helyhiány lesz akkor remélem a pilótákat már egy olyan csapathoz irányíthatjuk akivel kapcsolatunk szoros és tudjuk, hogy van hely. Mi magunk a tartalékos rendszerrel kívánjuk 11 extra pilótáig megoldani a bajnokit 11 fő felett pedig ha már sehol nincs hely indítunk szervert.

De flexibilisek vagyunk ilyen téren, esetleg extra csapatot is kreálunk. Egy biztos megoldás lesz és egyre gördülékenyebb rendszer, érdemes tehát mindenkinek jelentkezeni, főleg mert csak akkor tudjuk Bedyvel a problémát kezelni ha látjuk is.
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 12, 2011 2:11 pm

@gombocfej
Nem látod jól át, mert az F1 csevegő sztem nincs leállva. Ez a hely ahova írtál (Forma1 2011 CSEVEGŐ) egyáltalán nincs leállva. Ide általában a valós F1-el kapcsolatos dolgokat szoktuk írni és vitatni. Ennek a topiknak "elvileg nincs köze" Maszimon rendezett F1 bajnokihoz. ;)
Természetesen értem mire gondoltál, csak a bajnokihoz tartozó gondolatokat inkább ott beszéljük, ahova való és ez jelenleg a: Forma1 2011 Előkészületek topik. A Bajnokság kiírása után feltételezhetően lesz majd a Bajnokság menüponton belül egy Jelentkezés - Magyar Szimulátor Nemzeti F1 Bajnokság 2011 topik, amely tulajdonképpen a Forma1 2011 Előkészületek topikot fogja felváltani és a bajnoksághoz tartozó dolgokat ott csevegjük (v. legalább is ott kéne).

Csak az átláthatóság miatt írtam ezt, mert így egyre jobban átláthatatlan lesz az egész és csak jönnek az olyan kérdések, hogy mi mikor és hogyan lesz persze ide oda írogatva a fórumon belül. Volt már erre példa pl. Bencénél (ex FPL-es) és nem is csodálkozom, hogy az "újaknak" picit átláthatatlan így a dolog...

Lenne nekem is pár gondolatom a bajnokival kapcsolatban, így inkább azt már nem ide írnám, hanem a "Forma1 2011 Előkészületek-be". Itt inkább az real F1-el kapcsolatos dolgokat csevegjük sztem, legalább is addig míg nem tisztázódik a kép a bajnokság kezdetéig. ;)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: gombocfej » szomb. feb. 12, 2011 2:42 pm

ok,bocs de azt hittem ez a szimulator csevego,akinek joga van torolheti ezeket a hozzaszolasaimat
:oops: :oops: :oops:

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 12, 2011 3:17 pm

gombocfej írta:ok,bocs de azt hittem ez a szimulator csevego,akinek joga van torolheti ezeket a hozzaszolasaimat
:oops: :oops: :oops:
Semmi baj, csak azért írtam mert sztem jobb ha egy picit rendezettebb és átláthatóbb a dolog. Feltételezhetően ez csak egy átmeneti időszak és amint elérhető lesz a Bajnokságra való jelentkezés topik, akkor már az ezzel kapcsolatos dolgok és a figyelem is inkább oda fognak összpontosulni.


Na akkor F1: -hh-
A srácok megkezdték a Valenciai tesztet. Összefoglaló videót még nem tudtam beszerezni, viszont az elmúlt három napon készített fényképeket igen. ;-)

Formula1.2011.02.10.Testing.Jerez.Day1.High-Res.Images.zip <- klikk
-222 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 385 MB

Formula1.2011.02.11.Testing.Jerez.Day2.High-Res.Images.zip <- klikk
-154 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 296 MB

Formula1.2011.02.12.Testing.Jerez.Day3.High-Res.Images.zip <- klikk
-187 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 337 MB

Teszteredmények:

Kép


Kép


Kép


Go Sumi! :twisted:
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tony » szomb. feb. 12, 2011 4:13 pm

@Gombocfej, azt írsz ide, amit akarsz, feltéve, hogy F1 8)
Reklám helye: 6-án kijött az 1998-as F1 MOD rF-hez. A CTDP F1C-s verzióját konvertálta a GPTeam. Tegnap kipróbáltam, a külcsin eszméletlen, de nagyon, a hang nagyon ott van, a fizika kicsit gázos, viszont mindenkinek ajánlom, próbálja ki, ha érezni akarja egy 98-as autó vezetésének hangulatát.
Nagy rajongóknak: benne van az áramszedő szárny is :lol:
A MOD rFactorcentralon megtalálható, ha nem lehet onnan leszedni, szóljatok, feltöltöm FTP-re vagy valami.

Más:
Tény, hogy a Mercedes most komolyan veszi a dolgot - de hát mit is várhatnánk tőlük. Ha méltóak akarnak lenni a szériaautók között elfoglalt helyükhöz, értékükhöz, a minimum, hogy győztes autót állítanak ki. Ha nem sikerülne nekik, hamar elhúznának, nekik nem érdem, hogy a Top10-be épp bekerülnek.

Ezekben a tesztekben sajnos kézzelfogható adat nincs, nem tudjuk megállapítani az erőviszonyokat, pl Rosberg nem lassabb élesben 3 mp-vel Michaelnél. A Dornások az IRTA-teszt legjobbjának adnak egy kocsit, tehát a MotoGP-ben van miért küzdeni, ha legalább csak egy teszten is.

Hogy utoljára mikor írtam ennyit... -ww-
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 12, 2011 5:51 pm

Tony írta: pl Rosberg nem lassabb élesben 3 mp-vel Michaelnél.
Állított vki ilyet? _2_

Amúgy igen csalókák ezek a teszteredmények, de aki egy picit ért az F1-hez és régebb óta benne van, azért pár dolgot ki lehet szűrni ezekből az eredményekből is. Részletekbe nem érdemes belemenni, mert az hosszú lenne.... (főleg úgy, hogy rengeteg fejlesztést csak Bahreinben fognak alkalmazni)

Én speciel azt látom, hogy a Retyó és a Ferrari jó lehet és a Merci is fejlődött vmennyit a többiekhez képest. A RedBull sztem szokásához híven sunyít, de nem lepődnék meg, ha idén nem lennének ott az élen.

Az előző hsz-ben ahol linkeltem a teszteredményeket kiegészítettem a mai eredménnyel is. Holnap lesz az utolsó nap így annak az eredményét is oda fogom linkelni csak, hogy 1 helyen legyenek. ;-)

(továbbra is Sumáké a leggyorsabb kör, melyet tegnap egy 10 körös etap első köreiben ért el, tehát nem üres tankkal)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 13, 2011 1:38 pm

Gadfly írta: Az előző hsz-ben ahol linkeltem a teszteredményeket kiegészítettem a mai eredménnyel is. Holnap lesz az utolsó nap így annak az eredményét is oda fogom linkelni csak, hogy 1 helyen legyenek. ;-)
Kiegészítve a szombati nagyfelbontású képsorozatokkal! ;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 14, 2011 3:39 pm

Na akkor összesítve a Valenciai teszt elmúlt 4 napja:



Formula1.2011.02.10.Testing.Jerez.Day1.High-Res.Images.zip <- klikk
-222 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 385 MB

Formula1.2011.02.11.Testing.Jerez.Day2.High-Res.Images.zip <- klikk
-154 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 296 MB

Formula1.2011.02.12.Testing.Jerez.Day3.High-Res.Images.zip <- klikk
-187 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 337 MB

Formula1.2011.02.13.Testing.Jerez.Day4.High-Res.Images.zip <- klikk
-139 db kép csapatokra bontva
-a csomag mérete: 258 MB


Teszteredmények:

Kép


Kép


Kép


Kép
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd feb. 15, 2011 10:55 am

GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tony » kedd feb. 15, 2011 7:59 pm

A bahreini ellenzék merénylettel fenyegeti a Formula-1-et!

Remélem csak kacsa, de mindenhol hallottam már.

Az egyiptomi, tunéziai, jemeni, stb zavargások miatt lehet hogy szabotázs lesz a Bahreini Nagydíjon, fő cél a külföldi média lesz.
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. feb. 17, 2011 12:21 pm

GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Ulvar » csüt. feb. 17, 2011 6:25 pm

Egész hétvégét törölték.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. feb. 17, 2011 7:03 pm

A kiírás csúszik egy picit - vizsgáztatunk Gingerrel. Sorry
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tony » csüt. feb. 17, 2011 7:30 pm

A SZERVERT ÁTRAKTAM MELBOURNE-RE. AZ FTP-RŐL A VERSENYZES/FORMA1/2010/PALYA MAPPÁBÓL AZ nf1b10_austral.rar-t szedjétek le, és tegyétek be.

ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/FORMA1/ ... ustral.zip
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: Forma1 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 21, 2011 6:16 pm

Dietrich írta:Bahrain delete az ausztráloknál kezd a F1 szezon.
ők meg ahogy lejár az F1 felé a szerződésük bejelentik majd nem kivánnak F1 rendezők lenni a továbbiakban..túl drága számukra.
Akkor így járnak Dietrich! Főleg ha deficitet tudnak kihozni egy ilyen eseményből. Szerencsére elég sok sorban álló van, akik szeretnének F1-es futamot rendezni. ;-)
(inkább az ilyenek hulljanak ki és kerüljön a helyükre más, mint h vmi olyantól vegyék el, ahol semmi probléma sincs, csak úgy döntöttek h....)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 21 vendég