Tequila írta:Lenne egy grafikai gondom, hátha más is tapasztalt hasonlót, sajnos minden modot érint. 10-15 percig miután fellépek semmi gond, de ezt követően elkezd akadni a kép, fps ugyanúgy van, és nem is esik le, egyszerűen, azt érzékelem, mintha szaggatna, marhára zavaró, egyből kizökkent a ritmusból, majdhogynem vezethetetlen ilyenkor. Már egy pár hónapja van ez a gondom, és annyi mindent kipróbáltam, új driver, új win, másik felbontás, másik DX, pl most egy tök új rendszerem van, és itt is csinálja, valamiért én a gépre gyanakszok, nem lehet ez vmi túlmelegedés? Mondjuk ezzel sok mindent nm tudok kezdeni, mert laptopom van, és eddig semmi gond nem volt ezzel a részével.
Ismerős hiba és gyorsan megoldható, világ életemben laptopról nyomtam, most is.
prl-ben meg kell adni a maximális framerate-t, annyi legyen amennyi a képernyő frekvenciája általában 60. Amúgy simán voltak akadások 300 FPS mellett is. Vigyázz, hogy a PLR-ben legyen átírva és ne ez a wsync vagy mi a szösz legyen bepipálva, azzal általában nem oldódik meg, mert rossz frekvenciát ad hozzá, vagy nem tudom mit csinál, de a lényeg úgy nekem akadt, két laptopon is.
melegedés is szépen megoldaható, persze már költeni kell rá, nekem egy 6000 Ft-os 3 ventilátoros coolpadon nyugszik a gép, + van egy extra usb venti is ha nagyon meleg lenne, de még nem volt rá szükség.
Gyorsan beütöttem és hát sokkal kevesebbért nagyobb választék van már mint 10 éve.
Ez meg ráadásul 6 ventis, ha jól látom:
http://www.olcso.hu/szamitogep/huto_ven ... 25926.html