Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » szer. jan. 09, 2013 7:30 pm

Tommy78 írta: Visszanéztem a sárgákat és egyszer sem egy szimpla megforgásért jött be az SC. Majdnem mindegyik balesetben 1 kivételével többen is részt vettek, és vagy szembe a forgalomba álltak, és jöttek a többiek, illetve nem mozdult egy darabig az autóval, amíg elmentek a többiek, úgy gondolom ilyen esettekkor a valóságban is bejön az SC. Ahol csak 1 személy vett részt a sárga okozásban, ott pedig azért jött be az SC, mert kb. 3-4 szer forgott meg és ment ki a pályáról, majd vissza, így nyilván az SC azt érzékelte, hogy probléma van az autóval és nem tud versenytempóban közlekedni, csak "veszélyesen".

Szóval én leginkább abban látom a megoldást, hogy jobban kellene figyelni egymásra, és óvatosabban menni,

Hát azért ez sincs mindig így. Pl Forma1-ben ott volt a Brazil nagydíj, Vettel állt szembe a forgalommal a pálya kellős közepén, elmentek mellette vagy 10en, mégse jött be a SC. Vagy Belgiumban általános, hogy az első kanyarban legalább két embert megforgatnak hátulról, és keresztben vagy szemben állnak a forgalommal. Ilyenkor sincs SC. Egyébként ebben az esetben sem látom indokoltnak a SC-t. Például Indycarban jártam úgy, hogy hiába előttem 10 autóval megpördültek, és egyből sárga zászló volt, lassítottam, fékeztem, mégse tudtam kikerülni az ütközést, és nekimentem valakinek. Tehát szerintem az még nem menti meg a hátulról jövőket az ütközéstől, hogy egyből sárga zászló van. Amikor mondjuk 3an mennek együtt, és az első megforog, mögötte az a két ember SC nélkül is ki tudja kerülni. Vagy ha nem, akkor SC-al sem tudná. Ha meg többen mennek, mondjuk az első körben, akkor viszont ha van egy megforgás, baleset, stb. akkor ha bemondja a gép hogy sárga zászló, ha nem, akkor is lassítani fog, és megpróbálja kikerülni. Ott van pl Monte Carlo, vagy Macau. Áll egy autó a gumifalban, de ha nem zárja el az utat a többiek elől, akkor csak dupla sárgáznak. Gyorsan kiveszik a CATO Bergerrel és kész. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem indokolt a SC. Ha történik egy baleset valaki előtt, akkor ha beléjük megy, az nem azért lesz, mert nem mondta be a gép egyből hogy SC. Ha ki tudja kerülni, akkor úgyis kikerüli, hogy van, meg úgy is ha nincs. Ha viszont ő is ütközik, akkor tökmindegy, hogy volt-e SC vagy sem. A sárga zászló láttán úgyis fokozott figyelemmel fog közlekedni.
Most nem tiltakozni meg hőbörögni akarok. Nekem jó így is ahogy van, csak ha lehet jobb, (SZERINTEM) akkor miért ne legyen?



Ezzel viszont teljesen egyetértek...

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szer. jan. 09, 2013 8:51 pm

6 sárga már short oválon se kevés, de road pályán

Indyben oké, mert ott valós veszélyhelyzetet teremt, ha forgás van

Mármint a pályán vagy az Indycar bajnokságban?
Bajnokságban azért van többet SC mint F1-ben, mert ott lefulladt autó vagy kavigyágyba rekedt autót visszaraknak a pályára csak mivel ehez lassú járműnek kell a pályára menni ezért van SC periódus.
Van egy másik eset is ha törmelék van a pályán akkor is beküldik. Bár tavaly többször egymás után lemet úgy IC-nek road pályás versenye, hogy nem kellett a SC-t beküldeni. Valszeg azért mert "rondák" az autók és nem azért mert könnyebb lett úton tartásuk az új DW kasztnival :)
Oválon meg egyértelmű miért van mindig SC a pályán.

Jövök.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » szer. jan. 09, 2013 10:29 pm

Dietrich írta:
Indyben oké, mert ott valós veszélyhelyzetet teremt, ha forgás van

Mármint a pályán vagy az Indycar bajnokságban?
Nem értem a kérdést -mos- Én arra gondoltam, hogy oválon fél percen belül odaér az ember a baleset helyszínére, és 350el kavar, így ott azért sokkal nagyobb a veszély, mint egy ilyen GT futamon, ahol azért ritkán veszünk be kanyarokat 150-160 fölött, és a köridő is bőven 1 perc fölött van. Hülye gondolatmenet, de így vélekedek -kakcsi-

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. jan. 09, 2013 10:46 pm

Urak!

Mostmár remélem tényleg az utolsó javításhoz értünk el, holnap futam, így még talán időben vagyunk.

Mivel már több javítás is volt, hogy ne legyen kavarodás mit és milyen sorrendben kell bemásolni, ezért egybe raktam az összes eddigi javítást. Amivel most módosult a mod, hogy a Safety Car-t kikapcsoltam! Valamint a gumik melegedését egy hajszálnyit visszább vettem.

Összes javítás letöltése:

MTCC2013_Patch01


Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. jan. 10, 2013 6:55 am

Fekete Misi írta:
Dietrich írta:
Indyben oké, mert ott valós veszélyhelyzetet teremt, ha forgás van

Mármint a pályán vagy az Indycar bajnokságban?
Nem értem a kérdést -mos- Én arra gondoltam, hogy oválon fél percen belül odaér az ember a baleset helyszínére, és 350el kavar, így ott azért sokkal nagyobb a veszély, mint egy ilyen GT futamon, ahol azért ritkán veszünk be kanyarokat 150-160 fölött, és a köridő is bőven 1 perc fölött van. Hülye gondolatmenet, de így vélekedek -kakcsi-
Mert Indyt írtál amiből számomra nem derül ki Indianapolis pályára gondolsz vagy az egész bajnokságra. Mint kiderült oválra általában és a super speedwayekre :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 8:03 am

Megpróbálom, sárgát nem csináltam, majd elkullogok szépen lassan a célig.
Buchert Csaba

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 8:06 am

Tommy78 írta: ...Valamint a gumik melegedését egy hajszálnyit visszább vettem.
Na ennnek meg én nem örülök, halvány előnyöm származott ebből, most már ez sincs :-))))
Buchert Csaba

Avatar
RPeti
Hozzászólások: 712
Csatlakozott: csüt. jan. 15, 2009 12:00 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: RPeti » csüt. jan. 10, 2013 8:52 am

_a_
Peter Retkes

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 10:56 am

Akkor én is leírnám a SAJÁT véleményem:

Szerintem igen is volt értelme az SC-nek, így nekem "kicsit" csalódás, hogy ki lett kapcsolva. :-(
Sokkal izgalmasabb és kiegyenlített futamokat fogunk így elveszteni, mert az lesz mint ami nagyon sok versenyen (ahol nincs SC), hogy szét fog szakadni a társaság és csak az unalmas körözgetések lesznek míg meg nem látjuk a célvonalat. Az SC ha másra nem is, de arra jó, hogy picit összegyűjtse a szétszakadt mezőnyt, melynek következtében akár pozíció változások és új "csaták" is kialakulhatnak. Nagyon jó példa a legutóbbi tesztfutam, mert ha nincs SC, akkor esélyem se lett volna arra, hogy megnyerjem a futamot (mivel vannak sokkal gyorsabbak is nálam). Nem beszélve arról, hogy SC mellett a taktika is jobban kiéleződik, melyet nagyon jól prezentáltak az utóbbi tesztfutamok.
Továbbá az SC arra is jó, hogy ha esetleg valakit kiütnek és más hibája miatt esik vissza pozíciókat (v. adott esetben sérül), akkor még mindig van remény, hogy vissza tudja verekedni magát v. adott esetben sárga alatt javítani a kocsit.

Így, hogy nem lesz SC én semmi jóra nem számítok. Az lesz mint mindig, hogy lesz 2-3 ember akik majd harcolni fognak a bajnoki címért és lesznek azok, akik majd autókáznak mögöttük. Gondolom majd páran ráunnak erre, mert nem látnak majd semmi célt maguk előtt stb. Továbbá nem mindenkinek adatik meg, hogy 1xx kört teszteljen egy adott futamra és ezáltal TOP tempójuk legyen. Nekik biztos sokat segítene az SC, mert nem azt kéne nézni X kör eltelte után, hogy most épp ki fogja őket lekörözni.

Hogy vmi hátrányról is írjak:
Az tény, hogy sok a sárga és az élmenők joggal bosszankodhatnak azon, hogy az eddig kiépített előnyük kukába ment. Viszont véleményem szerint még mindig jobb, ha az ember nem unalmában nyeri meg a futamokat, hanem jókat csatázva. Elvileg azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk nem? (egyedül körözgetni az óra ellen offlineban is lehet)

Megmondom őszintén nekem most picit visszaapadt a lelkesedésem a bajnokival kapcsolatban, mert tudom jól, hogy a következő hetekben v. hónapokban marhára nem lesz időm készülni (becsúszott 1-2 +projekt) és feltételezem a béka segge alatt sem leszek tempóban. Tudom nem az SC-re kell alapozni a sikert, viszont arra tökéletes lett volna, hogy picit megkeverje a kártyákat.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Makako
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 511
Csatlakozott: szomb. dec. 19, 2009 8:06 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Makako » csüt. jan. 10, 2013 11:11 am

Szerintem se volt jó ötlet kikapcsolni a SC-t! Legalább egy szavazást megért volna! -jaj-
Nem biztos,hogy tudok ma jönni!
Annyiszor van igazam ahányszor csak akarom...:)

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Turi » csüt. jan. 10, 2013 11:51 am

Az én véleményem szerint pedig jó ötlet volt a SC kikapcsolása, a tesztfutamokon látszódott, hogy sok embernek (még nekem sem) megy olyan könnyen az autó megszelidítése, emiatt rengeteg a kicsúszás, a hiba, ne adj Isten baleset történik, amire rögtön bejön a Safety Car és az egész versenyt megöli, pláne ha ez 6-szor előfordul egy órás versenytáv alatt.. :(

Abban hogy ez közelebb hozza a mezőnyt van igazság de ez sem mindig jó, balesetek akkor nagyobb eséllyel születnek ha mindenki a pálya ugyan azon szakaszán "jár", ezért az újrarajtolások is mindig kritikusak ebből a szempontból. (Nem félreértendő, én sem szeretek egyedül körözgetni.)

Egy könnyebb, egyszerűbb moddal teljesen jogos lenne egy SC, ahol talán nem ilyen sokszor fordulna elő hiba, de jelen esetben én is jobbnak tartom a kivételét.

Üdv.: Turi
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 12:00 pm

Biztos Tommynak sem volt könnyű meghozni ezt a döntést, mert ha jól tudom Ő is SC pártján volt (ami érezhető is volt). Mind1, én csak a saját véleményem írtam le. Látom a másik oldalt is és az oda tartozó ellenzést.....viszont azok a dolgok, hogy ki mennyire figyel csak rajtunk múlnak és nem a szoftveren. Persze a MOD sem könnyű stb. minden esetre én picit akkor is sajnálom ezt a dolgot...

Igazából sehogy se jó.
-ha van SC és ezzel együtt sok sárga, akkor az a baj és ezért megy el pár embernek a kedve
-ha nincs SC és csak "érdektelen" autózgatás van, akkor az a baj és ezért megy el pár embernek a kedve (ide hozzátenném még azt, hogy itt ha kiütnek vkit, akkor az óvás is esélyesebb/problémásabb, míg az SC azért tud finomítani a dolgokon, de erről írtam már feljebb)

Minden esetre ha az összes érvet és ellenérvet figyelembe veszem, akkor nálam a mérleg bőven az SC irányába billen.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Kazard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 479
Csatlakozott: vas. szept. 21, 2008 8:19 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Kazard » csüt. jan. 10, 2013 12:07 pm

Szerintem futam után okosabbak leszünk hogy ezt most jó vagy sem.

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 12:15 pm

Kazard írta:Szerintem futam után okosabbak leszünk hogy ezt most jó vagy sem.
Az biztos, de az eddigi tapasztalatok alapján az én tippem: (jelenleg 19-en jelentkeztek a futamra)

-Az első 3-4 helyezett talán fél percen belül lesz egymáshoz
-A középmezőnyben 1-2 versenyző kivételével kb. 10-20 mp különbségek lehetnek
-A 10. helytől felfelé feltételezhető 1-2 körhátrány (de nem kizárt, hogy 10-en belűl is lesz ilyen)
-19-ből kb. 13-an fejezik be a futamot
-A 19 emberből kb. 4-6 ember talán elmondhatja majd, hogy jó futam volt és jókat csatázott végig.

Ne így legyen, de én erre a verzióra tennék!
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 12:17 pm

Az igazság az, hogy sosem könnyű Mindenki kedvére-javára megszervezni egy Bajnokságot. Mindig van akinek tetszik illetve akiknek nem tetszik valami. Úgy érzem azt lehetetlen megteremteni, hogy Mindenkinek a kedvében járjunk. Megpróbáltam egy jó Bajnokságot szervezni, amit nem két perc megtervezni, megszervezni, modot megcsinálni, szabályzatot megírni, de ezzel együtt sem lehet sose olyan Bajnokit indítani ami megfelel mindenki elvárásának, de lehet csak én érzem így.

Sokan panaszkodtak az SC-re, hogy nem jó, minek jön be stb. ezek után döntöttem a kikapcsolása mellett, természetesen mindkét esetnek van előnye és hátránya is, éppen ezért jönnek a reakciók, hogy kapcsoljuk ki vagy ne kapcsoljuk ki az SC-t.
Ahogy Gadfly is írta, nyilván aki az élmezőnyben autózik, annak valamilyen szinten hátrányt jelent egy esetleges SC bejövetel, míg akik kicsit hátrébb autóznak inkább előnyt jelent, és esetleg egy jól elkapott újra rajt, vagy jó pit taktika miatt előbbre kerülhet. De, hogy melyik a jó döntés azt nehéz megmondani.

Mindegy, hogy melyik variáció mellett döntöttem volna, mivel a vélemények, reakciók így is úgyis megoszlottak volna, így bármit is választok, NEM jól teszem.

Amiért én is az SC mellett vagyok az egyértelműen az, hogy balesetek mindig vannak/voltak/lesznek.
Általában egy balesetben van legalább egy vétlen, aki, ha nincs SC akkor a legrosszabb helyzetben van. Összetörik, ezzel lemarad, kimegy javítani, időt veszít és nincs esélye jó pozíciót szerezni. Ha óv is, azzal sem lesz előbbre, mivel az ő versenye ettől már nem lesz jobb.
Viszont ha bejön az SC, ezzel kicsit vissza adva az esélyeit, megjavítja az autót és folytathatja még ha hátrábbról is, de nem fél körrel vagy többel lemaradva a versenyt.

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 12:18 pm

Részemről kiírhatunk egy szavazást is, hogy legyen e SC vagy sem, de úgy érzem ettől sem lenne jobb a helyzet, bármi is lesz a végeredmény, ahogy eddig is olvashatóak voltak a vélemények mindkét részről.

Avatar
voodoo
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 653
Csatlakozott: csüt. dec. 27, 2007 12:07 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: voodoo » csüt. jan. 10, 2013 12:51 pm

Gadfly írta:
Kazard írta:Szerintem futam után okosabbak leszünk hogy ezt most jó vagy sem.
Az biztos, de az eddigi tapasztalatok alapján az én tippem: (jelenleg 19-en jelentkeztek a futamra)

-Az első 3-4 helyezett talán fél percen belül lesz egymáshoz
-A középmezőnyben 1-2 versenyző kivételével kb. 10-20 mp különbségek lehetnek
-A 10. helytől felfelé feltételezhető 1-2 körhátrány (de nem kizárt, hogy 10-en belűl is lesz ilyen)
-19-ből kb. 13-an fejezik be a futamot
-A 19 emberből kb. 4-6 ember talán elmondhatja majd, hogy jó futam volt és jókat csatázott végig.

Ne így legyen, de én erre a verzióra tennék!


Üdvözöllek a való világban ! -ww- A gyorsabb pilóta jobb beállítással , jobb versenyzéssel nyeri a futamot , néha szerencsével. Ezért akarsz SC-t hogy a kevésbé jó aki nem fordított rá annyit vagy rossz felé állítgatott legyen neki jobb? Vicces mert az SC szerepe nem az hogy humanitárius szerepet töltsön be és nem is az esélyegyenlőség miatt van ... Mivel road versenyzésre alkalmatlan az SC (hacsak nem ember vezeti) ezért teljesen felesleges szerintem ebben a formában.

Közepes vagy gyengébb pilótákat akarsz "versenybe" hozni akkor a 2 futamos rendszer szerintem a legjobb 2. futam fordított sorrend , egész mezőny fordul. Ennél izgalmasabb versenyformával én soha nem találkoztam. Itt mindenkinek van esélye csatázni sőt folyamatosan csatázol , igez több a koccanás baleset de folyamatos akció van és az esélytelenebb versenyzők is átélhetik milyen elöl menni , és a gyorsabb pilótáknak is kihívás feljönni a végéről minél jobb pizicióba. Én ezeket a versenyeket szerettem régen a HRC V8-ban. "RIP"
"Tommy KUPLUNG !!! " by Voodoo (Indy500 2012)

"Mise után okos a gyülekezet" by Ginger (Texas 2010)

"Majd visszafigyelem" by Dzsibi (Texas 2010)

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 1:42 pm

voodoo írta: Üdvözöllek a való világban ! -ww- A gyorsabb pilóta jobb beállítással , jobb versenyzéssel nyeri a futamot , néha szerencsével. Ezért akarsz SC-t hogy a kevésbé jó aki nem fordított rá annyit vagy rossz felé állítgatott legyen neki jobb? Vicces mert az SC szerepe nem az hogy humanitárius szerepet töltsön be és nem is az esélyegyenlőség miatt van.
Ezzel tökéletesen egyet értek, viszont ne felejtsd el, hogy ez nem a "való világ" hanem egy virtuális környezet, ahol tulajdonképpen semmit sem kockáztatsz, hanem csak jól akarod érezni magad. Szerintem semmi rossz nincs abban, hogy ha picit magunk kényelmére formálunk 1-2 dolgot. A "való világban" nem fog egy versenyző sem kilépni futam alatt (v. a bajnokságból), mert elment a kedve az egésztől. Az SC némileg kompenzálhatná nálunk ezt a dolgot, mert némi reményt adna, hogy ha kiütöttek v. elrontottad, akkor van esélyed, hogy majd esetlegesen visszarázkódj. Ha ez nincs, akkor nincs miben reménykedned és lehet úgy döntesz, hogy hagyod a pics@ba és ESC!!! (az utóbbi időben nem 1x előfordult ez velem is, főleg F1-ben, mert meguntam.....biztos velem van a baj) Ha ott az esély, hogy esetlegesen bejöhet az SC, akkor az ember lehet végigtolja, várva az eseményt. pl. ha itt virtuális környezetben Indy oválon sem lenne a sárga, akkor szerinted hány ember vinné végig a futamot X körhátrányban? Amúgy, ha már "való világ", akkor ott van SC! ;-)
voodoo írta: Közepes vagy gyengébb pilótákat akarsz "versenybe" hozni akkor a 2 futamos rendszer szerintem a legjobb 2. futam fordított sorrend , egész mezőny fordul. Ennél izgalmasabb versenyformával én soha nem találkoztam. Itt mindenkinek van esélye csatázni...........
Igen ez is egy jó megoldás, de voltak már próbálkozások lásd. tavalyi Szenior GT bajnoki. Az első 2 futamon még elfogadható volt a létszám, de utána hatalmas mélyrepülés és sokan meg sem várták a 2. futamot. Pedig a MOD kicseszett jó volt, csak 1xerűen vmi még sem működött ezzel a rendszerrel.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: sanya » csüt. jan. 10, 2013 2:05 pm

Tommy 3 napja ezen rágódik....nincs könnyű dolga! -monster-
Igaza van mind a két "oldalnak".
Vagy szavazzunk és az eredményt mindenki tiszteletben tartja (tehát a későbbiekben kussol) :mrgreen: , vagy benne hagyja Tommy 2 futamra és ha nagyon nem jön be akkor kiveszi (és újra kussol mindenki)! :mrgreen:

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Turi » csüt. jan. 10, 2013 2:12 pm

A szavazás lenne a legdemokratikusabb döntés! De ma estig eldőlne?.. :(
Kép

Avatar
RPeti
Hozzászólások: 712
Csatlakozott: csüt. jan. 15, 2009 12:00 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: RPeti » csüt. jan. 10, 2013 2:32 pm

De kár itt ekkora feneket keríteni ennek szerintem -kakcsi-

@Tommy

Mindent nagyon jól csinálsz szerintem, a modot a szabályzatot a vezénylést az információkat, mindent. Egy dolgot kivéve: A túlzott demokrácia nem életképes, lennie kell egy olyan reakciónak hogy "Megbíztatok azzal hogy csináljak egy komplett bajnokságot, elfogadtátok a szabályzatot tehát sanya szavaival élve "kussoljatok"".

Az SC azért volt brilliáns ötlet, mert végre kevésbé lett volna szimulátorszerű a versenyzés egy idő után. Akinek nem sikerült megszelídíteni az autót, vagy nem tudott kellő időt szánni a felkészülésre az lassabban kell hogy menjen. Szerintem ez ennyire egyszerű. A többiek akik belerakták az időt és energiát meg csatázzanak jól és korrekten, azt kockáztatva hogy miattuk lesz megint csak körözgetés ahelyett hogy szórakoznánk.

@Többiek

Végig kell gondolni hogy elfogadható-e a szabályzat. Észrevételezni mindig lehet valamit, de ne kelljen már azért módosítani a szabályzatot és a lebonyolítást mert az egyik tábor hangosabban kampányol. el kell mondani a véleményünket, meghallgatni az ellenérveket és rábízni a döntést a szervezőre.

-gg-
Peter Retkes

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » csüt. jan. 10, 2013 2:37 pm

Azt nem lehet megcsinálni esetleg, hogy mivel már a patch készen van, a futam előtt meg úgyis mindenki fent lesz TS-en, és ott bonyolítanánk egy szavazást, hogy legyen-e SC vagy sem? Szerintem ez lenne a legdemokratikusabb módja a dolognak. Bár én is voltam már szervező komoly bajnokságban és pontosan tudom, hogy a legjobb felfogás a demokratikusan diktatórikus rendszer :mrgreen: Szólás szabadság van, mindenki elmondhatja a véleményét, de úgyis az van amit én (mármint a szervező) mondok -hh- -hh-

Szerk:

Na tessék, meg is jött a szervező társam, és elmondta ugyan ezt amit én -mos- -kakcsi- Sajnos Petivel van tapasztalatunk az elégedetlenkedésben...

Avatar
Kazard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 479
Csatlakozott: vas. szept. 21, 2008 8:19 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Kazard » csüt. jan. 10, 2013 2:44 pm

Ez így nem fog menni. Mindenki tudja hogy ha szavazás van akkor ha lesz SC ha nem ugyanúgy meg lesz mindenkinek a maga véleménye és ha nem tetszik akkor hangot ad neki legfeljebb jól megsértődhet hogy az ő véleménye nem számít.
Pontosan tudom milyen az amikor tök unalmas egy verseny ha elöl vagy ha hátul és egy idő után nincs kedv meg semmi nem ösztönöz arra hogy egyáltalán elinduljál adott futamokon gondolom nem kell bemutatni a jelenséget. Gondolkodtam a tavalyi szezonomon mind Indycar-ban mind F1-ben és arra jutottam hogy ebben az évben ha tudok jönni akkor bármi mod, szabály, bug van lesz@rom és jövök ennél célravezetőbbet jelenleg nem tudok.
Látok érvet - ellenérvet a SafetyCar ügyében de nem hiszem hogy a problémák gyökere maga a Safetycar léte/nemléte lenne.
Ez a bajnoki jó lehetőség arra hogy újra tömegben lehessen autózni, egy jó moddal és hogy a mezőny egy kicsit nem tudom hogy jó jelző e de kiforrottabb legyen.

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. jan. 10, 2013 2:46 pm

Gadfly írta: pl. ha itt virtuális környezetben Indy oválon sem lenne a sárga, akkor szerinted hány ember vinné végig a futamot X körhátrányban? Amúgy, ha már "való világ", akkor ott van SC! ;-)
Az ovál azért más. Ott azért van sárga hogy ne 300 felett körözz amikor romok vannak a környezetben. Amcsi minden szériában mindenre SC-t küldenek. Nem lenne sárga nálunk akkor senki nem érne célba mert a sok körbe forgó ember előbb utóbb akadály lenne.

A road futamok szerintem is SC nélkül élvezetesek. Aki győzelmet akar makkolni SC miatt az majd az Indy-t élvezni fogja. Ez GT bajnokság,nem Endurance vagy ilyesmi. Endurance futamonok szokott lenni inkább hogy sárga és beküldik az SC-t és inkább ALMS.
A GT3 ami volt idén az se állandóan SC-ről szólt.Voltak ütközések de nem jött be egyből.
Kiegyenlítésre vagy fordított rajt amit Voodoo mondott vagy súlybüntetés. Fordított rajtokra ott a Porsche és mivel mindenki ugyan olyannal megy még a kocsik is teljesen egyeznek majd.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: BengA » csüt. jan. 10, 2013 2:50 pm

Szerintem meg ugyan az a baj, mint Indy-ben...Mindenki (tisztelet a kivételnek) az elején akarja megnyerni a versenyt.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 3:13 pm

Urak!

Több ember hozzászólása segített abban, hogy hogyan döntsek. Legfőképp RPeti beírása segített. Minden hozzászólást elolvastam, és mérlegeltem. Nem akartam segget csinálni a számból, de végülis sikerült. A lényeg, hogy ahogy Minden jelenlévő elfogadta a Szabályzatot, így marad úgy ahogy volt, és használni fogjuk az SC-t.
Ahogy többen írták, az, hogy bejön e az SC, vagy sem futam közben ez rajtunk múlik, ahogyan a valóságban is. Teljesen azért ne akarjuk a szimulátor versenyt a való világhoz hasonítani, mivel nem azonosak a körülmények és feltételek.
Próbáljuk meg élvezni a versenyeket, és kiemelten Figyeljünk egymásra. Előfordulhat lag probléma SC periódus alatt, ezt minden érintett azonnal jelezze, mivel előfordulhat ebből büntetés, úgy, hogy vétlenek vagyunk az esetben!

Tehát akkor utoljára mégegyszer töltse le Mindenki a javítást, és jó futamot és Bajnokságot Mindenkinek! -g-

Összes javítás letöltése:

MTCC2013_Patch01


Avatar
Matte
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 655
Csatlakozott: pén. márc. 23, 2012 3:25 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Matte » csüt. jan. 10, 2013 3:17 pm

Jó dolog ez az SC ebben a bajnokságban, esőben úgyis zúzni fogjuk az autókat, de valahogy túl érzékenynek találom. Attól hogy pl én meg zsozsesz megpördültünk, nem küldik be a SC-t amikor már visszaálltunk és versenytempóban megyünk. Akkor lenne értelme ha lenne valami ami szabályozza hogy pl csak akkor jöjjön be ha valami leszakad az autóról, vagy valaki feladni kényszerül a futamot, falnak megy, lefullad, és ilyenek. Ha ez az egy megoldás van hogy ki kellett kapcsolni akkor jó döntés volt.
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. jan. 10, 2013 3:57 pm

Na megint pücsölhetek..így is kifagy a gépem ha kilépek szerverről de ennyi patch-től be sem fog indulni már .D
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 3:58 pm

Az egyedüli pálya, ahol majd a futam erejéig kikapcsoljuk az SC-t az Nordschleife lesz, mert ott 80-as tempóval, kb. 20 perc alatt érnénk körbe, tehát egy SC fázis az nagyjából lefedné az egész futamot. 8)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 4:04 pm

Akiknek kifagy a gépük, vagy ledobálja érdemes átellenőrizni mindent, hogy fel van e téve.


Microsoft Visual++ 2010
Net Framework 4
RFE eső plugin
akinek nem eredeti az rF, annak a K+D crack
akinek win7 64 bit van, annak érdemes az rF exét lefuttatni a 4gb_patch-el


Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 4:27 pm

Tommy örülök, hogy a sarkadra álltál! Respect és én támogatlak mindenben! :-)
Pl azzal, hogy nem hőbörgök soha többé! :-)
Buchert Csaba

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. jan. 10, 2013 4:38 pm

Tommy78 írta:Az egyedüli pálya, ahol majd a futam erejéig kikapcsoljuk az SC-t az Nordschleife lesz, mert ott 80-as tempóval, kb. 20 perc alatt érnénk körbe, tehát egy SC fázis az nagyjából lefedné az egész futamot. 8)

Az első zöld pokol fun a maszimon 3 kör lett volna, de az első kör végén bejött a SC mert ellett felejtve a kikapcsolása :D
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: tjoe » csüt. jan. 10, 2013 4:45 pm

Nem tudok jönni.
De hová tűnt Damon Hill !?

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tony » csüt. jan. 10, 2013 4:57 pm

A döntés helyes volt. Ki volt írva az SC, el lett fogadva. Ha itt nincs SC, akkor Indyben se legyen, mert hiába megyünk ott 350-nel, az is szimulátor, nincs valós kár! Így legalább lehet taktikázni, gondolkozni, és nem utolsósorban tényleg bárkinek van esélye jó eredményt elérni. Az SC bejövetele tényleg rajtunk múlik!

Viszont ha lehetne egy kérésem: SC alatt tartsunk kellő távolságot egymás mögött! Nem szeretek úgy kanyarogni, hogy 5-en mellettem/mögöttem lihegnek és rájuk is kell figyelni!

csak azt az 1-2 újrarajtot oldjuk meg!
Kép

Avatar
Matte
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 655
Csatlakozott: pén. márc. 23, 2012 3:25 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Matte » csüt. jan. 10, 2013 5:32 pm

Tony írta:A döntés helyes volt. Ki volt írva az SC, el lett fogadva. Ha itt nincs SC, akkor Indyben se legyen, mert hiába megyünk ott 350-nel, az is szimulátor, nincs valós kár! Így legalább lehet taktikázni, gondolkozni, és nem utolsósorban tényleg bárkinek van esélye jó eredményt elérni. Az SC bejövetele tényleg rajtunk múlik!

Viszont ha lehetne egy kérésem: SC alatt tartsunk kellő távolságot egymás mögött! Nem szeretek úgy kanyarogni, hogy 5-en mellettem/mögöttem lihegnek és rájuk is kell figyelni!

csak azt az 1-2 újrarajtot oldjuk meg!
Irreálisan lassan megy a SC, dehát a mezőnyt össze kell szedni, és a boxkiállás alatt javítások alatt lévők is néha alig érik utol a mezőnyt. Izgalmas futam lesz ma sztem.
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tony » csüt. jan. 10, 2013 5:49 pm

Nem az utolérésre gondoltam, hanem amikor már totyogunk mögötte.
Kép

Avatar
Giorgio
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 376
Csatlakozott: pén. dec. 18, 2009 3:43 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Giorgio » csüt. jan. 10, 2013 6:08 pm

Jövök :arrow:
Illés György

Kép

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Turi » csüt. jan. 10, 2013 6:11 pm

Jó látni, hogy van élet a fórumon, ezért megérte felvetni a "vitatémát" ! -hh-
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 6:18 pm

@Tommy
-v-
danikosz írta:Aki győzelmet akar makkolni SC miatt az majd az Indy-t élvezni fogja. Ez GT bajnokság,nem Endurance vagy ilyesmi. Endurance futamonok szokott lenni inkább hogy sárga és beküldik az SC-t és inkább ALMS.
A GT3 ami volt idén az se állandóan SC-ről szólt.Voltak ütközések de nem jött be egyből.
Féltem, hogy lesz aki félre fogja érteni. Nem a győzelem "makkolásról" van szó, hanem....................................leírtam!

Amúgy itt se kéne az SC-ről szólnia, de ezt mint már oly sokan leírták, csak rajtunk múlik!
Szerintem a MOD-ban nagyon jól van beállítva az SC, ennél jobban nem lehetne. Tavaly F1-nél is fokozatosan lett visszább véve, míg egyszer csak nem jött már be soha többé. :grin: Jó ez így sztem ahogy van.

Jó futamot mindenkinek! ;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

IsTi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: IsTi » csüt. jan. 10, 2013 8:54 pm

Valaki mesélje el, hogyan vesztettem tapadást illetve több mint 1 másodpercet 2 napon belül? :roll:

Avatar
gstyle
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1080
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: gstyle » csüt. jan. 10, 2013 9:13 pm

Hihetetlen!!

Ugyanaz mint a tesztversenyen!!
A sárga után kezelhetetlen lett, a legkisebb gázadásnál össze-vissza dobálja a seggét, teljesen irányíthatatlanná vált, kanyarodni sem nagyon akart.
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve

http://www.indycar-hungary.hu

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: sanya » csüt. jan. 10, 2013 9:18 pm

IsTi írta:Valaki mesélje el, hogyan vesztettem tapadást illetve több mint 1 másodpercet 2 napon belül? :roll:
Nekem meg azt, hogy egy 6hónapos APC szünetmentes miért nem bír ki 1mp-es áramkimaradást...? -monster-

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 9:41 pm

sanya írta:
IsTi írta:Valaki mesélje el, hogyan vesztettem tapadást illetve több mint 1 másodpercet 2 napon belül? :roll:
Nekem meg azt, hogy egy 6hónapos APC szünetmentes miért nem bír ki 1mp-es áramkimaradást...? -monster-
Ismerős....
Buchert Csaba

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 9:44 pm

Ennyit még nem küzdöttem egy 15. helyért és ennyi csatában se volt még részem egy versenyen, így végül is jó volt, nagy kár hogy nem bírtam kikerülni Petit, akkor ép autóval még jobb lett volna.

Lehet megint hirtelen vagyok de lassan itt az ideje, hogy betartsuk a chat szabályt! Engem nagyon zavar mikor 3 autó van körülöttem és poénkodtok(igaz Benga?), nem vagyok nő hogy 100 felé tudjak 100%osan figyelni! Mindennek megvan a helye, vagy akkor én szegem meg a chat szabályt és versenyen nem leszek ts-en.
Buchert Csaba

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. jan. 10, 2013 9:50 pm

Ez kurva jó volt :D

Q : Benne maradt 5 tized minimum,végén jöttem rá hogy mi volt a baj de már vége volt.
R : Első etap jó volt,nagyon mentek a bömbik. Második etapban Kazardon végén már hoztam amikor nagyon koptak a gumik és jókor jött a sárga. Pitbe picit túl csúsztam de gondoltam belefér erre Benga pont beállt elém :D Tolatás vissza 1 padló.. buktam 3 helyet. Ez ilyenkor alap,én rontottam el. Végén nem tom mi volt,rajtnál az eleje meglódult de még nem volt zöld,felengedtem hogy majd zöldnél és pont akkor adta be. Valahogy előre jöttem 2. helyre. Nyomtam hogy Tommy meglegyen aztán sikerült. Kazard jó taktikán volt,1 körrel hamarabb ha elkezdi nyomni akkor nem tudok mit tenni.
Grat mindenkinek!
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: BengA » csüt. jan. 10, 2013 9:51 pm

Csaba írta:(igaz Benga?)
Na, megérte várnom, valahogy nem lepődtem meg hogy írtál, csak az a kérdés hogy a BENGA miért van kiemelve, mikor a végén annyit mondtam Ákosnak, hogy elég lesz és csak NEKED, hogy "Bocs bazdmeg"...de legalább vehetek lottót :D. Jó, jó, a "majd betollak" nem kellett volna.
És nincs is gond azzal, hogy szóltál, mivel tök igazad van, csak ilyenkor kibaszott mocskos a szád és ezt azért nem kellene. Annyi is elég lett volna, hogy verseny van, légyszi nem beszéljetek és meg sem kell köszönnöd.
Kép

Csaba
Hozzászólások: 1755
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. jan. 10, 2013 10:01 pm

BengA írta:
Csaba írta:(igaz Benga?)
Na, megérte várnom, valahogy nem lepődtem meg hogy írtál, csak az a kérdés hogy a BENGA miért van kiemelve, mikor a végén annyit mondtam Ákosnak, hogy elég lesz és csak NEKED, hogy "Bocs bazdmeg"...de legalább vehetek lottót :D. Jó, jó, a "majd betollak" nem kellett volna.
És nincs is gond azzal, hogy szóltál, mivel tök igazad van, csak ilyenkor kibaszott mocskos a szád és ezt azért nem kellene. Annyi is elég lett volna, hogy verseny van, légyszi nem beszéljetek és meg sem kell köszönnöd.
Egy probléma van és ezért emeltelek ki, mert mindig mindenhez hozzá tudsz fűzni még plusz egy tök felesleges mondatot, értsd MINDIG! És hiába mondom mindig, hogy ezt nem kéne, azért is.
Buchert Csaba

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Turi » csüt. jan. 10, 2013 10:04 pm

Gratula mindenkinek, megúsztuk 2 Safety Car-ral!
A futam tényleg szuper volt, a második SC fázisból még jól is jöttem ki, előre ugrottam 3 helyet (Kazard, Dani, Norbi elé), de a végére csak befogtak mind a hárman, de örülök hogy ötödikként célba értem és volt kivel csatáznom. -kakcsi-

Remélem az esős Zolderben sem lesz több SC és mindenki az elképzeléseinek megfelelő futamot tudhat maga mögött!
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tony » csüt. jan. 10, 2013 10:15 pm

Futamnak elment, GT-futamnak meg nagyon jó eredmény ez a 7. hely nekem. Kvalin összekapartam egy olyan helyet amit máig nem tudom hogy sikerült, futamon első SC-ig király volt minden, aztán örökké vesztettem 3-4 helyet a pitelés alatt. Volt egy-két nagy küzdelemben is részem, a végén inkább már a biztosra mentem. Cél sikerült: legjobb Merci.
Grat a dobogósoknak és a célbaérőknek!

@Sanya,
A Löwe után eladtad a Mercit is azt kihúzták alólad futam alatt, ne tagadd! _f_
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 10:24 pm

Gadfly írta:
Kazard írta:Szerintem futam után okosabbak leszünk hogy ezt most jó vagy sem.
Az biztos, de az eddigi tapasztalatok alapján az én tippem: (jelenleg 19-en jelentkeztek a futamra)

-Az első 3-4 helyezett talán fél percen belül lesz egymáshoz
-A középmezőnyben 1-2 versenyző kivételével kb. 10-20 mp különbségek lehetnek
-A 10. helytől felfelé feltételezhető 1-2 körhátrány (de nem kizárt, hogy 10-en belűl is lesz ilyen)
-19-ből kb. 13-an fejezik be a futamot
-A 19 emberből kb. 4-6 ember talán elmondhatja majd, hogy jó futam volt és jókat csatázott végig.

Ne így legyen, de én erre a verzióra tennék!
Na örülök, hogy nem lett igazad Gadfly!

-Az első 3, 1mp-en belül ért be
-A középmezőnyben a 6. helytől a 15.-ig fél percen belül voltak
-Nem volt körhátrány a célbaérkezők között
-22-en odaálltunk a rajthoz, és szerintem nagyon jó aránnyal be is fejeztük a futamot, 17-en értünk célba. :mrgreen:

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: BengA » csüt. jan. 10, 2013 10:33 pm

Csaba írta:Egy probléma van és ezért emeltelek ki, mert mindig mindenhez hozzá tudsz fűzni még plusz egy tök felesleges mondatot, értsd MINDIG! És hiába mondom mindig, hogy ezt nem kéne, azért is.
Süllyedhetünk lejjebb...hiába mondom, hogy mindig mocskosan szólsz amikor idegbeteg vagy, hogy nem kéne...azért is. Ennek az adok-kapok dolognak sok értelme nincs, de mind1.
Fél csapat megszólalt, nem egyszer, de persze... a Benga. Gondolom a múltkori megégés miatt, most csak engem tudsz kiemelni, de ismersz, én jót röhögök, Te meg majd holnapra lenyugszol...
Egyébként, ahogy most itt írogatsz, annyit beírhatnál ha tényleg számítana ez neked, hogy a jövőben a TS szabályokat vegyük komolyabban, vagy ne legyen, de majd holnap...amikor lenyugszol.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 10:40 pm

Grat Dani!! -1-
Grat Kazard!! -2-

Jó futam volt, élveztem, bár a gumikkal még meg kell tanulnom itt is bánni, bár a pálya karakterisztikája is segített gondolom.

Kvali jó volt, ennél jobbat nem tudtam volna menni.
Futam, óvatosan kezdtem, de szerencsére mindenki figyelt egymásra, legalábbis körülöttem ezt tapasztaltam, első sárgánál én kijöttem, miután begurultam a pitbe, már nem tudtam jól döntöttem e, mert előlem nem jött ki senki, aztán láttam, hogy mögöttem is sokan érkeznek, így csak 4 helyet estem hátérbb, viszont az előttem lévők, mind használt gumikon voltak, így pár kör alatt sikerült visszazárkózni egészen a 3. helyig, majd jött az újabb sárga, ekkor kijött mindenki, elég jó tömeg volt a pitbe, és sikerült elsőként kijönnöm, Gstyle volt előttem, egyedül ő nem jött ki a pitbe.
A rajt érdekes volt, mert a felvezető tempójával kellett volna rajtolni, ahogy le is van írva, de Gstyle elkezdte nyomni, nekem meg írta, hogy ne maradjak le, úgyhogy nyomtam én is, és sikerült megelőznöm, és kialakult egy jó 3mp-es hézag, de Dani nagyon jött fel, és éreztem, hogy baj lesz, de a tesztfutamok alapján bíztam benne, hogy mire ledolgozza a hátrányt, már neki se lesz nagyon jó a gumija, de nem így lett, és csúszkálni kezdtem, majd megjött Kazard is, próbáltam védekezni de már nem ment, ez Daninak jól jött mert egy kicsit meg tudott lépni (kb 1mp) :grin: és miután simán kikerült Kazard már épp nem tudta megfogni Danit, de szoros lett a vége. -l-

Jó futam volt, és örülök, hogy 2 sárgával sikerült végigcsinálni, úgyhogy Gratulálok Mindenkinek!! -gg-

Grat a Ganassi csapatnak! -g-

Kirunak meg üzenem, hogy a bajnoki topicból törölje ki a hsz-ét. Majd írok neki megint privit mint a DRM-nél is! :mrgreen:

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 10:45 pm

Az első Bajnoki Futam Statisztikája:
Race01. Portimao

Valamint az
Eredmények és Bajnoki Tabella is megtekinthető.


Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. jan. 10, 2013 11:14 pm

@Tommy
Én is örülök, hogy nem jött be, de azt ugye arra írtam, ha nem lett volna SC. :razz:

A futam nagyon jó volt! Ez a 2 db sárga még jól is esett (lehetett picit szusszanni). Nagyon jó és élvezetes csatákban vettem részt, melyet ez úton is köszönök az érintetteknek. Egy pitelésem volt csak az utolsó sárgánál, ahol 37 litert raktam a kocsiba. Nem számoltam ki pontosan, de úgy éreztem ennyi elég lesz. Pár kör után a kijelző az átlagfogyasztásból kalkulálva már írta, hogy a hátralévő futamidő + 1 percre elég az üzemanyag. Spórolni nem tudtam, mert Tony ott volt a nyakamon elengedni meg nem akartam. :grin: Szerintem Ő sem erőltette annyira. A végén a célegyenes emelkedőjén elkezdett dadogni a motor, de szerencsére 1 tizeddel Tony előtt behoztam a 6. helyre. (legközelebb ha érzésre tankolok rádobok még 5 litert :grin: )

Mostanában egyre ritkábban, de erre a futamra készítek egy összefoglaló klippet. Kell egy kis visszarázkódás, hiszen még az F1 intro is vissza van. Remélem holnap estére elkészülök vele (a vágatlan anyag már lementve az első sárgáig)

Grat a dobogósoknak és tulajdonképpen mindenkinek, hiszen szépen mentünk! 8)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 10, 2013 11:25 pm

Várjuk a vidit! ;-)

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. jan. 11, 2013 12:22 am

Érdekességképp egy két adat a valós és a mi futamunkrol:

Pole:
Valós: 1.45.579
Kazard: 1.45.510
2.hely:
Valós: 1.45.866
Turi: 1.45.867

Top10 közötti idő különbség:
Valós: 1.814mp
Nálunk: 1.883mp

Versenyt nehéz lett volna összehasonlítani mert náluk nem volt SC de mivel a kor időkben ugyanazt tudtuk produkálni így nyilván azonos lett volna, így ők 33 kört mentek.
De azért itt van nehány adat:

Leggyorsabb kör:
Valós: 1.46.446
Dani: 1.45.862

Legnagyobb sebesség:
Valós: 268km/o
Nálunk: ~276km/o


Úgyhogy jók vagyunk! ;-)

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: danikosz » pén. jan. 11, 2013 12:26 am

futam leggyorsabb kör?
valóság az teli tankos quali?
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. jan. 11, 2013 7:04 am

gstyle írta:Hihetetlen!!

Ugyanaz mint a tesztversenyen!!
A sárga után kezelhetetlen lett, a legkisebb gázadásnál össze-vissza dobálja a seggét, teljesen irányíthatatlanná vált, kanyarodni sem nagyon akart.
Nekem is elbaszta a seggét féktávon és belerongyoltam a falba, kormány keresztbe állt inkább nem szenvedtem tovább. Én ezt a buzi rf-t nem értem..mindent ugyan úgy csinálok ott fékezek körökön át és nincs semmi hiba majd egyszer csak önfejűsködik.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » pén. jan. 11, 2013 8:23 am

danikosz írta:futam leggyorsabb kör?
valóság az teli tankos quali?
Kiegészítettem a fenti hsz-emet.
Hogy mennyi üzemanyaggal ment nehéz megmondani, de a futam 34. percében jött ki pitelni, szóval volt benne benya.

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2013 Portimao Bajnoki Futam 2013.01.10. 20.00 Csütö

Hozzászólás Szerző: danikosz » pén. jan. 11, 2013 9:15 am

gstyle írta:Hihetetlen!!

Ugyanaz mint a tesztversenyen!!
A sárga után kezelhetetlen lett, a legkisebb gázadásnál össze-vissza dobálja a seggét, teljesen irányíthatatlanná vált, kanyarodni sem nagyon akart.
Nem lehet hogy csak lehűlt a szarrá kopott gumi? Nem voltál pitben és 3 kör alatt le tud hűlni. Melegen is csúszkál az ember össze vissza vele.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég