Egy ideje már készülök egy nagyobb projekt-el, mint sokan tudják, kedvenc pályám a Nordschleife, ezért a VLN Bajnokság ötletéből, belefogtam egy saját VLN mod elkészítésébe.
A modellek és az autók hangjai a Shift2-ből valók. Volt néhány probléma már korábban is Shift2 modellekkel, ahogy azt tapasztaltuk a Szenior GT modban is, szerencsére ezt most készítés közben sikerült orvosolni, 3 dolog is volt ami nem tetszett neki, és több autónál is jelentkezett az rF-ből "kidobálás" szindróma, de szépen végigzongorázva sikerült rájönni a hibák forrásaira.
Jelenleg elkészült az összes tervezett autó, mind a modell, mind a fizika terén, de a fő teszt ami alapján még be kell állítani a fontosabb dolgokat, mint fogyasztás, gumikopás, melegedés, motor kopás, melegedés, fék melegedés az még ez után jön.
Az összes autó a valós motor teljesítmény-nyomaték, súly, súlyelosztás stb. tehát amit meg lehet találni a neten infót, az alapján állítottam be, a fentiek végleges beállításán kívül.
Több autó ismerős lehet a Szenior GT modból, melyeket szintén újra előlről összeraktam.
A mod 12 kategóriát tartalmaz, a valóságban ennél több van persze, de az autó kínálat alapján ennyit "szedtem" össze.
Néhány részlet a kategóriákról:
SP Kategória (FIA GT autók)
SP10 - FIA GT1 Ezeket már nem használják a valóságban, mivel már nincs GT1 kategória, semmilyen bajnokságban, hanem "összenőtt" és átalakult GT3-á, de nem akartam veszni hagyni ezeket a modelleket, így a 2010-es adatok alapján összeállítottam.
Modellek (6db): Nissan GT-R, Maserati MC12, Lamborghini Murcielago R-SV, Corvette C.6R, Matech-Ford GT, Aston Martin DBR9 - 2010-es csapatokat tartalmazza festésileg
SP9 - FIA GT3
Modellek (8db): Alpina B6, Aston Martin DBRS9, Audi R8 LMS, BMW Z4, Corvette Z06R, Ford GT, Lamborghini Gallardo, Porsche 997R - 2010-es csapatokat tartalmazza festésileg
H Kategória (1995 előtt gyártott modellek)
H4 - 3000-6250
Modellek (3db): BMW 3.0 CSL, Ford Capri RS3100, Porsche RSR
H3 - 2000-3000 Ex-DTM
Modellek (2db): BMW M3 E30 DTM, Mercedes 190E Evo2 DTM
H2T - 1600-2000 Turbo 4WD
Modellek (2db): Ford Escort RS Cosworth, Lancia Delta HF Integrale
H1 - 0-1600
Modell (1db): Ford Escort Mk1 RS1600
V Kategória (Utcai autók)
V6 - 3000-3500
Modellek (3db): BMW M3 E36 3.2L, BMW M3 E46, Nissan 350Z
V5 - 2000-3000
Modellek (2db): Honda S2000, BMW M3 E36 3.0L
VT4 - 2000-3000 Turbo 4WD
Modellek (3db): Audi S3, Mitsubishi Lancer Evo IX, Subaru Impreza WRX STi
VT3 - 2000-3000 Turbo FWD-RWD
Modellek (2db): Ford Focus RS, BMW 135i
VT2 - 1600-2000 Turbo
Modellek (4db): VW Golf GTi R, VW Scirocco R, Renault Megane RS, Seat Leon Cupra
VD1 - 0-2500 Diesel
Modell (1db): VW Golf TDi
