Nagyon élveztem ezt a versenyt, nem tudom volt-e futam az éven amiben jobban elfáradtam

Rajtnál megint bakiztam egyet, jól eljöttem, majd mindenki úgy ment el mellettem mintha vmi GP2-es autóval lennék, mire kör felénél a 6. helyen rájöttem, h motort nem húztam vissza felvezető után. Volt egy két galiba a pályán így a 4. helyen találtam magam. Itt kezdődött a taktikai része a versenynek, láttam, h előttem mindenki beállt 1,5-2 mp-re aztán úgy döntöttem, h tartom ezt a távolságot én is és nem nagyon gyilkolom a gumikat feleslegesen, majd Kazard a visszafordítóban kicsit hibázott amit sikerült kihasználnom. Kicsit próbáltam csökkenteni a távolságot Norbi mögött aminek eredménye az lett, h sikerült olyat driftelnem a hátsó egyenes előtt, h más versenysorozatokban is megirigyelnék

Kazard megérkezett mögém, jött egy pár körös kis csata de szerencsére sikerült elől maradnom, majd kicsit felzárkózni még a kiállások előtt. Tony meglepően hamar jött ki a boxba, mivel nem akartam nagyon hosszú 2. etapot menni még kivártam két kört így a kiállások után a felállás változatlan maradt és a pályán kellett előznöm amit szerencsére sikerült mindkét alkalommal kivitelezni a célegyenes végén. Tudtam, h Kazard nagyon gyors úgyh az előzés után próbáltam mihamarabb elszakadni Tonytól és kis előnyt gyűjteni amíg maga mögött tartotta Kazardot. Sikerült összegyűjtenem kb. 4,5 mp-et ami elégnek bizonyolt a végéig
Összeségében az első hely meglepett, mert verseny előtt kb egy órával kezdtem el a készülést de az univerzális setupom pár apró módosítás után ezen a pályán is tökéletesen működött szerencsére.
Grat mindenkinek, köszi a jó versenyt és remélem Hungaroringen is hasonlóan jó futam lesz jövőhéten
